A vérszomjas szőke herceg - 16. fejezet

16. ...hercegem...

Sziasztok! Hát eljött ez az idő is... itt az utolsó fejezet. Azért ha annyit kérhetek akkor légyszi legalább a chat-be mondjártok el milyen lett...


Jasper

A nappaliba beérve leraktam a kanapéra és mielőtt magyarázkodni kezdenék megcsókoltam. Visszahúzódott az érintésemtől és elfordulva a cipőjét tanulmányozta.
- Mi a baj szerelmem? – tudom álszent dolog így viselkednem azok után, amit műveltem, de mellette minden feledésbe merül.
- Jasper kérdezni szeretnék valamit – remeget meg a hangja. Tudtam mi fog most következni, de azt reméltem, hogy nem következik el ez a pillanat.
- Nem kell semmit sem mondanod! Sajnálom, amit tettem és nem érdemlem meg, hogy valaha is megbocsáss nekem és újra kiérdemeljem a bizalmad. De azt tudnod kell, hogy soha senkit nem szerettem, szeretek ennyire, mint téged és nem is fogok! Amióta csak megláttalak első nap az iskolában onnantól kezdve eldöntöttem, hogy erőszak árán sem hagylak magadra! – Könnyek gyűltek a szemébe és valamit mondani akart, de csak szorosan átölelt.
- Fáj tudnom, hogy a szerelmem megölte az apámat… de nem haragszok rád – suttogta. Nagy kő eset le a szívemről, de nem nyugodtam meg. Mivel még mindig volt benne bizalmatlanság és félelem.

Alice

Valami belülről falt fel mikor Jasper mindent elmondott. Megölte az apámat, de nem tudok rá haragudni. Lehet, nem vagyok normális, de az a férfi amúgy sem volt már az apám. Jó az ő véréből vagyok még is csak úgy tekintettem rá, mint egy emberre, akihez nekem nincs közöm. Sok féle érzés kavargott bennem és tudtam, hogy az ölelő karok tulajdonosa jól érzi őket. Megnyugtatott és egyben megrémisztett az a tudat is, hogy nagyobb részben szerelmet éreztem.

Még jobban magához ölelt és mélyen beszívta az illatomat. Megnyugtatás kép a hátamat simogatta és a fülembe suttogott. Eltolt magától majd egy csókot, nyomot a homlokomra és felfutott az emeletre. Mire felállhattam volna a helyemről és elindultam volna utána, hogy hova ment már előttem térdelt és ugyan az az ezüst doboz volt nála, mint pár hete. Akkor nem láttam a doboz tartalmát, mert a nagy hévben megfeledkeztünk róla. Igaz akkor nem történt semmi, de addig a bizonyos tárgyig még sem jutottunk el.

A szemébe néztem és az égett a vágytól és a szerelemtől. Nagy levegőt vettem és ránéztem arra a gyönyörű ezüst gyűrűre, amin egy masni forma van és benne egy fekete kő csillogott, ahogy a lámpa fénye ráirányult.
- Ismét megkérdezném, ha nem bánod. Alice meg tudsz nekem bocsájtani mindenért… és mellettem leszel örökre, mint a feleségem?
- Örökre csak veled – csuklott el a hangom. – Én vérszomjas szőke hercegem! – Könnyezni kezdett a szemem, letérdeltem elé és hagytam, hogy az ujjamra húzza azt a tárgyat, ami jelzi, hogy mi már örökre együtt leszünk.
- A herceg címet elfogadom, de megígérem, hogy a vérszomjas jelzőt soha többé nem ejted ki a szádon! – Lehelte a nyakamba majd a szemembe nézet és megcsókolt.

Valakik a közelben tapsolni kezdtek. Elszakadtunk egymástól és felnéztünk. Mindenki az egész család körül vett minket és boldog vigyor terült szét az arcokon, kivéve Rosalie-én. De még ő is megengedet magának egy halvány vigyort.
- Gratulálunk! – mind közelebb jöttek és sorban végig öleltünk mindenkit.
- Köszöntünk a családban – nyújtott át egy nyakéket Carlisle amin a család címere volt.
Nem tudtam mit mondhatnék csak megint sírni kezdtem örömömben. Azt hiszem annyi szomorúság és szenvedés után ez életem legboldogabb napja. Nem csak, hogy lett egy családom ahol szeretnek, de még az mellett lehetek örökre, akit szeretek. És itt merül fel az a kérdés vajon vámpír leszek valaha? Nem merem megkérdezni, hogy mit gondol erről, mert ismerem Bella és Edward történetét. Vagyis, hogy Edward nem akarta átváltoztatni Bellát, mert úgy gondolta a vámpír lét egy büntetés. Egészen addig, míg a kicsi Nessie meg nem született.

Egy héttel később

Kevesebb, mint két hét múlva Alice Cullen leszek. El sem tudom hinni, hogy mind ez igaz. Olyan akár egy mese ahol vannak jók és rosszak. De a végén mindig a jó győz és a mese vége happy end lesz!

„Valaki halkan nyitja a szobaajtót majd pár pillanat múlva csilingelő nevetés tölti be a szobát és egy gyönyörű fekete hajú kislány fut felém és a lábamba ütközik. Lehajolok és felemelem az ölembe a tündéri teremtményt, aki még mindig boldogan kacarászik. Az ajtó ismét nyílik és Ő lép be rajta kezében egy szőke hajú kisfiúval, zöld szemeivel álmosan néz körül a szobában és mikor meglát, a kezecskéit felém nyújtogatja. A szőke herceg mellém sétál, és egyik karjával átöleli a derekamat és a nyakamba csókol. Végig borzongok az érintésétől majd kinézve az üvegfalon meglátom a tükörképemet, ahogy boldogan mosolygunk és a kis gyerekekkel olyanok vagyunk, mint egy boldog család. De még valami szemet szúrt… mégpedig a bőröm fehérsége.”

Kapkodva faltam a levegőt mikor felébredtem és az álmomban történteken járt az eszem. Egyedül voltam a szobában és a tágas ablakon a nap első sugarai lopakodtak be, végig csiklandozva melegségével a bőrömet. Kimásztam az ágyból és a köntösömet magamra kapva léptem ki a szobából. Finom illatok járták körbe házat, amik a konyhából jöttek. Lépcső felé vettem az utat és lesétálva elém tárult egy csodálatos családi pillanat, amiben nekem sose volt részem. Emmett és Rose a kis Nessie-vel játszottak a földön a többiek pedig őket nézték mosollyal az arcukon. Jasper pont háttal volt nekem. Edward észrevett és már épp szólni akart mikor csendre intettem. Hercegem mögé osontam és egy váratlan pillanatban belepusziltam a nyakába. Összerezzent az érintésemtől és hátra fordulva az ajkaimra tapadt.
- Menjetek szobára! – szólalt meg Em. Mindenki hangos röhögésben tört ki csak mi nem nevetünk rajta.
- Alice, kedvesem örülök, hogy felébredtél – jött be a nappaliba Esme. – Kész a reggelid, nyugodtan menj és egyél valamit.
Így is tettem, hercegem kezét megfogva bementünk a konyhába és ott leültetet az egyik székre és sorban elém rakosgatta a finomabbnál finomabb reggelinek szánt ételt.

Miután teli etetett visszamentem a szobánkba és felöltöztem. Tegnap Bella a tudtomra adta, hogy egésznap az esküvőre fogunk készülni. Nem értem minek hisz még az időpont sincs kitűzve. Épp belemerültünk Jasperrel a csókolózásba mikor az ajtó kivágódott és Bella Rosalie-val karöltve jelent meg. A kezemnél fogva szakítottak ki hercegem karjai közül.
- Lányok ez már több a soknál! – nézet rájuk mérgesen.
- Segíts… - suttogtam.
- Hé, nyugalom tesó csak kicsinosítjuk az új hugicánkat – mondta Rose.
Majd kirángattak a szobából és egyenesen a fürdőbe cipeltek. De végül is hagytam, hogy egész végig úgy foglalkoznak velem, mint egy játék babával. Rosalie mutatott pár ruha tervet - amit ő maga talált ki – miközben Bella a hajamat csinálta. Igaz nem véglegesen az esküvőre készültem, de úgy éreztem magam. A végeredmény előtt hányinger fogott el és még szerencse, hogy a fürdőbe voltunk különben nem jutottam volna el idáig.
Valaki hátra fogta a hajamat, míg én kiadtam magamból a reggelit. Nem volt szép látvány és a könnyek is előbújtak a rejtekhelyükről. Jaspert akartam abba a pillanatban és kívánságom meghallgatásra került, mert a hideg erős karok fogtak magukhoz.

Nagy nehezen meg tudtam nyugtatni magamat, de Jasper nélkül nem sikerült volna. Alaposan megmostam a fogamat és jobbnak látták, ha ma már nem csinálok, semmit csak pihenek. Mikor egyedül voltam csak az álmomon gondolkoztam. Hogy vajon mit jelenthet és ki az a két gyönyörű gyermek. Gondolkozás közben lementem a konyhába valami ennivaló után nézni. De pechemre összefutottam Edwarddal.
- Hova ilyen sietősen? – kérdezte rosszallóan.
- Csak enni…
- Szó sem lehet róla most jött ki belőled az étel és máris enni akarsz?!
- De éhes vagyok – mondtam úgy, mint egy öt éves kislány.
- Carlisle mindjárt haza jön és megvizsgál. Addig bírd ki, ha Jasper megtudja, hogy hagytalak felkelni az ágyból, leveri rajtam – felnevettem ezen hisz tudom csak viccelt. De mikor nem nevetett velem én is abba hagytam és lesütöttem a szemem. Visszacammogtam a szobánkba, de megint elkapott a rosszul lét. Időben értem ki a wc-hez. Hercegem megint ott volt mellettem és nyugalmat sugárzott felém, de hasztalanul.

Egészen addig, míg a családfő haza nem ért a nappaliban lévő kanapén feküdtem, mikor nem a mellékhelységben töltöttem az időmet vagy azzal, hogy minél több kaját tuszkoljak magamba. Volt még egy nagyon különös dolog ez alatt az idő alatt. Újra előre láttam, hogy mi fog történi. Mármint csak apróságokat, hogy láttam mikor lépbe a bejárati ajtón Jacob, hogy magával vigye Nessiet és ehhez hasonlókat. Nem akartam szólni erről senkinek sem, de Edward így is láthatta. És egész végig a hátam mögött suttogtak vámpír gyorsasággal, hogy ne halljam meg. De szerencsére egy két szót azért sikerült elcsípnem. Mindig én voltam a téma és valami Bellával és Renesmee-vel kapcsolatos dologról beszéltek és félvérekről. Meg valami Volturiról, akikről eddig is csak néha-néha hallottam, hogy beszélnek.

Minden félelmem és aggódásom előjött mikor Carlisle autójának a motorzúgását meghallottam.
- Nem lesz semmi baj, ne aggódj! – fogta meg a kezemet Jasper.
Még sem tudtam nem aggódni. A garázs felől jött fel a házban kezébe az orvosi táskájával.
- Sziasztok. Alice nyugalom csak egy egyszerű vizsgálat lesz – mondta.
Jasper nem hagyta, hogy a saját lábamon menjek Carlisle után ezért az ölébe fogott és úgy mentünk fel a legfelső emeletre.

Ott Carlisle régi dolgozó szobájába mentünk, ami most úgy nézet ki, mint egy vizsgáló. Ha jól tudom, akkor Bella miatt lett létrehozva anno. Jazz mondott valamit az apjának mire ő csak bólintott. Először egyszerű vizsgálatnak tűnt, de mikor a sarokban álló ultrahang gépet mellém tolta akkor megijedtem.
- Ez minek? – böktem a gépre.
- Csak sima vizsgálat ne aggódj. – Ismét nem nyugodtam meg, de hagytam, hogy azt a furcsa zselé félét rákenje a hasamra. Becsuktam a szemem és a lepedőt markolva vártam, hogy vége legyen. Carlisle mind végig hümmögött miközben a monitort nézte és a hasamon húzogatta azt a kis fejet. Kizártam mindent és csak az álmon járt az eszem, csak akkor tértem magamhoz mikor letörölte a hasamról a zselészerűséget.
- Mi az? Mit találtál? – kérdeztem aggódó hangon mivel semmilyen érzelem nem tükröződött az arcán és Jasper is kérdőn nézet rá.
- Hát van egy jó és egy rossz hírem – felelte végül.
- A rosszat mond előbb – csúszott ki belőlem. Ha valami bajom van, akkor azt jobb előbb megtudni.
- Igaz még nincs végleges időpont, de el kell halasztani az esküvőt – itt már sejtelmesen mosolygott. Jasperre néztem, aki mellettem állt és egyik kezével átkarolva a hátamat simogatta és közben ő róla is a boldogság sütkérezett. Nem értettem minek örülnek ennyire. Meg mi az, hogy elmarad az esküvő. Talán azért, ilyen boldogok mivel meghalok, és végre nem leszek a nyakukon? Nem az nem lehet! – estem pánikba.
- És mi a jó hír? – remélem ez legalább valami pozitív dolog.
- Gratulálok kismama!

A „kismama” szónál leblokkoltam és csak magam elé meredtem. Ránéztem az előttem lévő boldog hercegemre, akivel most madarat lehetett volna fogatni és még jobban kétségbe estem. Én, mint anyuka? Egy gyermek édesanyja. Szokatlan és fura érzés hát még belegondolni, de ahányszor kimondom magamban egyre jobban tetszik az ötlet. Most, hogy belegondolok ezért volt az a furcsa és gyönyörű álom rólam és Jasperről no meg a gyerekekről. Mikor újra felnéztem már az egész család a szobában nyomorgott és minden egyes arcon ott voltak az öröm jelei. Elmosolyodtam én is, de legbelül mégis tartottam valamitől, de nem tudom, hogy mitől esetleg kitől…

The End

KRITIKÁT!!!!!!!!

A vérszomjas szőke herceg - 15. fejezet

15. fejezet - Nevetés helyet sírás!

Alice

Egész éjjel forgolódtam és azon járt az eszem, hogy vajon mit fog csinálni a családom, ha meglát. Igen már ők a családom. Hiába vannak rendes szüleim és jó húgom, ha van egy hét amikor mindenkivel találkozok. Mióta anya kijelentette, hogy nem kér az életemből és csak egy levelet hagyott maga után, az életem rendesen megváltozott. Örülök is neki, mivel így rendesen megismertem Jaspert és a sok jó, ami történt velünk, senki se veheti el tőlem. De itt van Nicolas… a szíve miatt mindent elkövetett, hogy az övé legyek és én annyi fájdalom után is megbocsátottam neki. Tudom, hogy helyesen cselekszem, vagyis remélem, hogy így van. De ami megtörtént, az megtörtént. Megcsaltam Jaspert, hogy ne okozzak fájdalmat Nicknek és most a szívem miatt megbántom, hogy az igazi szerelmemmel legyek. Mégis, hogy lehetem ennyire idióta, azt mondtam Nicolasnak, hogy szeretem. És igaz vagy nem, nem bántam meg semmit. Furcsa belegondolni, hogy három hét telt el úgy, hogy minden megváltozott főleg én.

Úgy látszik időközben elaludtam, mivel most vakítóan süt át a koszos ablaküvegeken a napfény.
- Szia – köszönt halkan Nicolas a falnak dőlve.
Nem néztem rá, de így is éreztem, hogy megint elsírom magam. Ellökte magát a faltól és közeledett felém, az ágy besüllyedt, mikor leült velem szemben. Felemelte a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni, de nem azt látta, amit várt. Barna szemei kikerekedtek és szólásra nyitotta a száját, de inkább letörölte az útnak induló könnyeimet és magához vont. Belefúrtam a fejemet a mellkasába és harcoltam a sós vízcseppek ellen, amik az arcomat égették.
- Sss. Nyugalom, most már minden rendben lesz! – Simogatta a hátamat nyugtatásként. Még jobban megöleltem és a könnyeim kis idő után elapadtak. Olyan, mintha valaki kedve szerint nyitja és zárja el a csapot.

- Kész vagy? – kérdezte már az erdő fellé haladva.
Szörnyű emlékek jutottak hirtelen eszembe, ahogy körbe néztem az ijesztő tisztáson. Csak bólintottam, majd Nicolas rázkódni kezdett, és egy bronzbarna bundájú farkas állt előttem. Valahogy fölmásztam a hátára és, miután erősen megkapaszkodtam a szőrében, nekiiramodott és a tappancsai végigsöpörtek az erdő aljnövényzetén. Nem néztem merre megyünk, mert ismét a szemeimből kifolyó folyadékkal voltam elfoglalva és a gyorsaság miatt a szél is csípte az arcomat.

Nick megállt és felnéztem miért nem fut tovább. Ekkor láttam, hogy „otthon” vagyok. Én kértem, hogy előbb idejöjjünk, mert akármennyire is nem szívlelem apámat, most már biztos ő is aggódik értem. Lemásztam a hátáról és berohantam a bejárati ajtón. A földszinti fürdőből kivittem Nicolasnak egy törülközőt, hogy be tudjon jönni a lakásba. Elfordultam, míg átváltozott és maga köré tekerte az anyagot, majd együtt felmentünk apám hálószobájába valami ruha után nézve. Az egész ház csöndes volt. A lépcső közepén egy véres papír pihent a fa deszkán. Megrémültem és Nick kezét szorosan megszorítottam, miközben felemeltem.

- Nem… ez nem lehet! Ilyen nincs… ez csak egy rossz álom! – hajtogattam egyfolytában. A papír kicsúszott az ujjaim között és leestem a lépcsőre. Nem sírtam, mert egyszerűen most nem jöttek a boldogító, megnyugvást hozó könnyek. Csak pislogtam és a levél tartalmát ismételtem újra és újra. Nicolas nem értette mi történt, ezért elengedve a kezemet a papír után kapott és hangosan olvasni kezdett.
- Alice! Nincs mentségem az ellen, amit tettem… és ha nem is hiszel nekem, de mindezt érted tettem! Szeret és ölel: A te vérszomjas szőke herceged! – Vele együtt suttogtam a szavakat és közben azon gondolkoztam, hogy „Miért?”. Ő tette, akiben a legjobban megbíztam. Akit szeretek és szeretni is fogok, mégis megölte az apámat. Igen biztos, hogy ez történt, mert már mikor ide értünk akkor is furcsa érzésem volt, hát most beigazolódott.

Szirénák hangjaira lettünk figyelmesek, miközben némán, mozdulatlanul ültünk a lépcsőn. Nem tudtam felállni és benézni a szobájába. Nicolas felállt, majd a térdem alatt és a hátamnál megfogva a hátsó ajtó felé indult.
- Nincs itt semmi keresni valónk – suttogta és egy csókot, nyomott a hajamra.
- Szorosan hozzábújtam és megpróbáltam elfelejteni mindent. Megállt, mikor már messze voltunk a háztól és talpra állított, nekem adta a hátizsákot, amiben néhány fontosabb dolog volt, majd átváltozott farkassá, hogy könnyebben tudjunk haladni. Ismét felmásztam a hátára és rádőltem, becsuktam a szememet és hagytam, hogy a szél kicsípje az arcomat. Elszundíthattam, mert mikor feleszméltem egy fának neki dőlve ültem és Nicolas még mindig farkas alakban állt előttem, védelmezően és fogait kivillantva morgott valakire, vagy inkább valakikre. Felálltam és körbenéztem. Mindenki itt volt és körülvettek minket. Cullenék és a vérfarkasok támadó állásban voltak és mind Nicolasra néztek gyűlölködő tekintettel. Eléálltam és védelmezően kitártam a karjaimat, hogy senki ne támadja meg. De amikor újra végignéztem a Cullen családon, megláttam pont előttem Őt. Pislogtam párat, majd elkezdtem futni felé. Futás közben lassulni kezdtem és mielőtt neki vágódtam volna, megálltam. Lehajtottam a fejemet és a könnyeim ismét folyni kezdtek. Éreztem hideg ujjait, amint az államnál fogva felemeli a fejemet, hogy szemembe tudjon nézni. Szemei barnák voltak és sajnálat, fájdalmat, szerelmet, aggódást láttam bennük.
- Sajnálom… - mondta ki alig halhatóan, de én mégis hallottam. Csak álltunk mozdulatlanul és egymás tekintetéből próbáltuk kiolvasni a válaszokat.

Jasper

Itt van, visszatért és újra látom. Még gyönyörűbb, mint emlékezeteimben. Csak nézzük egymást és én próbálom elhinni, hogy ez tényleg a valóság. Óvatosan végig húzom az ujjaimat a karján felfelé, majd finom puha bőréhez ér hideg kezem és megint valahol egy másik világban találom magam. Ahol csak ő létezik és én. Senki sincs körülöttünk csak mi vagyunk. A sötétségben újra felragyogtak a csillagok és az Angyalok is visszakapták a legbecsesebb tulajdonukat. Magamhoz öleltem és mélyen beszívtam édes illatát. Az illúzió szertefoszlott és újra a szörnyű valóságban voltunk. Nicolas már emberi formában és egy nadrágban, hozzá volt kötözve egy fához és a többi quileute is visszaváltozott.
- Én… - Kedvesem valamit mondani akart, de mielőtt újra elveszíteném, ami be fog következni, meg kell csókolnom. Lassan közeledtem felé és, mintha egy törékeny porcelán babához érnék, gyengéden hozzáérintettem ajkaihoz a sajátomat. Habozott egy pillanatig, majd vissza akart csókolni, de elléptem tőle, mert vérének mámorító illata égetni kezdte a torkomat.

A lányok odajöttek hozzánk és arrébb vitték Alice-t, míg Nicolas bűnhődik tetteiért. Közelebb mentem a korcshoz és sajnálattal néztem rá. Nem azért sajnálom, mert amit most fog átélni azt nem kívánnám senkinek. Hanem, mert éreztem rajta, ahogy szerelmemen is, hogy többet éreznek egymás iránt, mint barátok. Ráadásul Alice-ben gyűlöletet is véltem felfedezni, ami csak nekem szólhatott. Mielőtt megszólalhattam volna, Edward lépet mellém és elmondta mit olvasott ki Nicolas és szerelmem gondolataiból. Csodálkozva néztem rá és az arcom eltorzult a hallottak alapján.
- Nem öllek meg, és Alice kedvéért szabadon elmehetsz. Bármikor meglátogathatod őt, de meg kell értened, te itt már csak egy bűnöző vagy, aki kegyelmet kapott a múltja és az érzései miatt! – Szemei kikerekedtek és értetlenül nézett rám. Azt várta, hogy könnyűszerrel kiontom a vérét, vagy egyszerűen csak beleharapok. De nem vagyok képes arra, hogy Angyalom még egy szívéhez közelálló személyt veszítsen el énmiattam. Így is kárhozatra jutok, és nem fogom megérdemelni a bocsánatkérését, de mielőtt örökre elhagy, meg kell tudnia, miért is tettem meg.

A fiút elengedték és egyből Alice-hez futott. A lányok meg akarták akadályozni, hogy a közelébe menjen, de egy bólintás után félreálltak az útjából. Habozás nélkül magához szorította a halott szívem legdrágább kincsét és mocskos száját azokhoz az ajkakhoz érintette, amelyekhez nem is oly rég még én érhettem. El kellett fordulnom, különben megszegve előbb tett döntésemet, darabokra téptem volna.
- Ne hagyj el! – kérte halk bársonyos hangján Alice.
- Muszáj elmennem, de ígérem, még találkozunk! – súgta nyálas hangon a fülébe. Utoljára még szorosan magához ölelte, majd egy hálás pillantást intézett felém és beljebb sétálva a fák sűrűjébe, pár perc múlva fájdalmasan felvonyított, majd remélhetőleg örökre eltűnt. Féltékeny voltam rá és az is leszek. Én soha nem érhetek hozzá Alice-hez úgy, mint ő. Mert egy óvatlan pillanatban megölhetem. Nincs biztonságban mellettem, de most már, ha akarná, se tudnám elengedni. Pedig el kell, mert nem bocsájthat meg azok után, amit az apjával műveltem.

- Ideje haza mennünk – javasolta Edward.
Egy csókot nyomtam Angyalom könnyáztatta arcára és ölembe fogva, futni kezdtem vele hazáig. Út közben egymás szemébe néztünk. Így is jól tudtam haladni, hogy nem figyeltem az útra és legalább még utoljára emlékezetembe véshettem a szépségét.


najó most nem tudom mivan de itt az új rész... remélem tetszet... és ha kérhetek annyit akkor véleményt lécci...