Karácsonyi ajándék!!!!

Tádááám!!! Hosszú és nehéz idő után elkészült a Word of blood - A vér kötelez 5. fejezete!!! Fogadjátok sok szeretettel és a kritikáknak mindig örülök, legyen az rossz, vagy jó!


5. fejezet - Egy átlagos napnak indult...

Alice

Nicolas szerencsére nem jelentkezett és végre „normálisan” élhetünk. A hetek múltak, a képességemet egyre jobban tudtam használni és a szomjúságom is csillapodott, ha lehet ilyet mondani. De az is lehet, hogy az önuralmamat a kicsiknek köszönhetem… Túl gyorsan és hamar történt minden, az újságok és a híradók még mindig a hirtelen eltűnésemről találgatnak és apám haláláról. Ha csak szóba került Richard a jókedvem egy pillanat alatt eltűnt, és ehhez semmi köze Jaspernek.
Mondhatni 180 fokos fordulatot vett az életemmel együtt a személyiségem is. A régi depressziósnak kinéző énem már csak a múlt egy halovány szála volt. Az egész család úszott a boldogságban, mind közülük legjobban Jazz és én. A kicsik három hónaposok és életük első karácsonyára készülünk velük, igaz nem három hónapos babának néznek, ki hanem már kettő-három éves kis gyerkőcöknek. A karácsony nem csak a család miatt lesz fontos számomra… Bella, Rose és Esme segítségével karácsonykor fogjuk megtartani végre az én hercegemmel az esküvőt.

- Alice! – kiáltott fel a nappaliból Renesmee.
- Itt vagyok – súgtam a fülébe.
- Ááá! – Olyan hangosan sikított fel, hogy Dan felébredt.
- Na de Nessie… - dorgálta meg az anyja, aki egyből szaladt fel az emeletre megnézni a kisfiúcskát. Hálás mosolyt küldtem neki út közbe és megfogtam unokahúgom kezét és kirángattam a hátsó udvarba, hogy ne hogy megint felébresszen valakit.
- Igen kicsi hugicám mi a gond? – tettem karba a kezem és szélesen mosolyogtam rá.
- Lehetek a koszorúslányod? – kérdezte édes hangon. Hát ki tudna ellen állni egy ilyen tüneménynek?
- Egyetlen egy feltétellel! – mondtam határozottan. Elszontyolodott, de azért kíváncsian várta a kikötésemet.
- Nem ébreszted fel többet Larát és Dant.
- Köszi, köszi, köszi – ugrott a nyakamba.
Milyen furcsa, hogy két éves múlt és már öt-hat évesnek néz ki. Egy ajándék ez a kislány újdonsült bátyámnak és nővéremnek. Felemeltem és a nyakamba csimpaszkodva mentem vissza vele a nappaliba. Jasper várt a bejárati ajtóba, Nessivel a kezembe odaszaladtam hozzá és egy üdvözlő csókot nyomtam az ajkaira. Négy napos vadászatra mentek a fiúkkal, és ezzel megrendezték az elő legénybúcsút neki. Miután elváltunk Nessinek adott egy puszit az arcára majd átvette, mivel a kicsik hiányoltak.

Jasper

Nessie olyan gyönyörű akár az édesanyja, mi óta megszületett sokat voltam vele és az idő alatt megkedveltük egymást és néha elmondhattam, hogy jobb nagybácsi vagyok, mint az a nagy melák Em.
- Mit csináltatok ma Renesmee? – kérdeztem tőle kíváncsian, közbe leültem vele a kannapéra.
- Rose néni és anya, Alice esküvői ruháját tervezték, mama meg az ikreket altatta. Én meg Alice-szel játszottam.
- Akkor jó napotok volt – mosolyogtam rá, kezét az arcomra rakta, hogy lássam az ő szemszögéből mit csináltak.
Egy köhécselés szakította ki az emlékekből. Hátra fordultam és Edward állt mögöttünk csillogó tekintettel nézve a lányára.
- Apa! – ugrott a nyakába. Edward magához ölelte majd pörgött egyet vele a szoba közepén.
- Kicsim, hol van anyu? – felmutatott az emeletre.
- Van kedved Jacobnál aludni ma? – furcsán néztem fivéremre, általában nagyon indokolt esetekbe szokta megengedni a lányának, hogy a kutyánál aludjon.
- Mikor megyünk? – Edward és én is elkezdtünk hangosan nevetni, úgy néz ki, hogy a kisasszony ma a kutyusával alszik.
- Előbb megvárjuk anyát, aztán te és anya haza mentek összepakolni és mire visszajöttök már Jake is itt lesz – mondta Edward a tervet.
- Nem lehetne, hogy már most jöjjön? – nézet kérlelően.
Én itt már nem hallottam tovább a beszélgetésüket. Minden érzékem eltompult csak a látásomra figyeltem. A lépcsőn Alice jött le a gyönyörű, fekete hajú, alvó kislányunkkal utána meg Bella a szőke kisfiúnkkal. Életem három legfontosabb személye. Daniel álmosan pislogott keresztanyja kezében és mellkasához döntve a fejét keresett valakit. Mikor meglátott minden álmosság kiment a szeméből és kapálózni kezdett utánam.
- Hé, Daniel! – kuncogott Bella.
Türelmesen vártam, hogy leérjenek és magamhoz ölelhessem életem legnagyobb ajándékait. Ennél szebb és gyönyörűbb ajándékot soha nem kaphattam volna az én angyalomtól.
Mikor az utolsó lépcsőfokról is leléptek felpattantam és Bellához futva kivettem a kezéből a fiamat és becsukva a szememet, mélyen beszívtam az illatát. Vékony karok ölelését éreztem a derekamon, visszaöleltem kedvesemet, aki még mindig lányunkat fogta magához. Lara még édesen szuszogott a karjai közt.
- Szeretlek – leheltem Alice fülébe.
- Én is szeretlek – csókolt meg ismét.


Már mindenki körülöttünk állt és a csóknál halkan tapsolni kezdtek, hogy a most egyetlen alvó lényt ne ébresszék fel.
- Na de srácok, ne a kicsik előtt – kacagott fel mackósan Emmett, Rosalie mellett.
- Ezt én is elmondhatnám. De ha már itt tartunk… tegnap reggel direkt szóltam, hogy ne a ház környékén irtsd a fákat, de neked pont itt kellett ráadásul a szobánk ablaka mellett. – Átadtam a fiamat Esmenek és morogva közeledtem bátyám felé. Egyből hátrálni kezdett és közben idegesen nevetett.
- Tesó nyugi, tudod, hogy nem direkt volt – tartotta fel védekezés kép a kezeit.
- Én meg Aro Volturi vagyok – köptem tetettet dühvel. Éreztem a többieken, hogy alig bírják visszatartani a nevetést.
- Ezt inkább beszéljük meg kint – iszkolt ki a nyitott ablakon. Felugrottam a párkányra és még egy utolsó csókot küldtem szerelmem felé, mint egy búcsúcsókként, hogy nem tudni visszajövök-e vagy sem, utána ugrottam és egy adott pillanatba mikor nem figyelt a hátára ugrottam Emmettnek. Elterült a hirtelen súlytól én meg könnyedén le tudtam így fogni. De nem tartott, sokáig mert kiszabadította magát és ő vette át az irányítást.

Alice

Rosszallóan néztem a fiúk után, nem azért mert féltettem őket, hanem Daniel miatt. Tisztára olyan, mint az apja és folyton játszani akar a húgával. Persze ilyenkor az a végeredmény, hogy Lara is belemegy a játékba és senki se tudja őket szétválasztani. Először mindenki meglepődött az ikreken, hogy gyorsabban fejlődnek, mint Nessie de Jazz-el már az elejétől tudtuk, hogy nem közönséges félvér ikreink vannak.

- Megfoghatom kicsit? – jött oda hozzám Rose, hogy átvegye Larat.
- Hát persze, tessék – felé fordítottam a karomat, hogy óvatosan kivegye a lányomat a kezemből, aki még mindig mélyen aludt.
- Irigyellek, ugye tudod? – szólalt meg pár perc csönd után Rosalie.
- Azért mert neked nem lehet gyereked? – sütöttem le a szememet. Tudtam, hogy nővérem minden vágya egy kisbaba, és ezért bármit meg tenne… Eddig egyedül Belláéktól kellett elviselnie, hogy boldogok együtt a lányukkal. De most, hogy én is közbe jöttem ráadásul két babával… megértem Rose érzéseit.
- Azon már túl vagyok, elfogadtam, hogy csak nagynéni lehetek és ez is akkora öröm nekem, mintha lenne sajátom – mondta őszintén mosolyogva. – Nem ezért vagyok irigy, hanem arra, ahogy rátok nézek és látom, hogy mindenetek meg van. Jaspert is megajándékoztad velük – nézet előbb a fiamra, majd a lányomra – én sose tudom megadni ezt az örömet Emmettnek, hogy legyen egy saját fia, akivel együtt vadászhat, birkózhat és minden mást együtt csinálhatnak.
- Megértelek – sóhajtottam. – Nem lehet könnyű, főleg úgy, hogy a ház tele van gyerekekkel
- Épp ellenkezőleg, ez az érzés ad erőt, hogy elfelejtsem az emberi életemet, vágyaimat.
- Értem.
Csendben néztük a párjainkat az ablakon keresztül. Mindkettőnk fejében hasonló gondolatok lehettek, mert egyszer csak Edward megszólalt.
- Ne rágódjatok ezen, Alice neked két gyönyörű gyermeked lett. Rosalie, te pedig már hármas nagynéni vagy. Melyik nagynéni tudja elmondani azt, hogy az ő unokahúgai és unokaöccse a világ legszebbjei? – kérdezte a jellegzetes mosolyával az arcán. Hálásan néztünk rá.
Egyfolytában figyeltem Jasper és a kicsik jövőjét, mára már rögeszmém lett, míg el nem tűnt egyszer csak.

- Renesmee és Bella elmentek már? – kérdeztem Edwardtól

- Igen, tíz perc múlva itt lesznek – nézet rám kérdően.

- Jacob is mindjárt megérkezik.

Nem is kellett pár percnél több és a ház ismét tele volt. Jacob Nessievel és a kicsikkel játszott mi meg a háttérből figyeltük őket.
A helyszín megváltozott, egy régi kastély egyik szobájában voltunk mind de Laraék felnőttek és Lara oldalán Nicolas állt, Daniel pedig egy bíborvörös szempárú szőke hajzuhatagú fiatal lányt ölelt magától. Még két idegen férfi volt a helyiségbe akik Carlisle dolgozó szobájában lévő képen is szerepelnek. De valakik hiányoztak… Megrázkódtam a lehetséges jövő láttán.
Mikor visszatértem már hercegem karjai közt voltam és hangosan ziháltam.

- Nincs semmi baj. Mit láttál Angyalom? – kérdezte negédes hangon.

Nem válaszoltam, Edwarod kerestem a szemeimmel és mikor megláttam, hogy ő is hasonló képet vág, mint amilyet én megijedtem.

- Meg kell, akadályozzuk, hogy ez bekövetkezzen! – suttogta magának, de mind hallottuk.

- Lányom, mit láttál? –kérdezte érdeklődve Carlisle. Idegesen néztem szét a szobán, mindenki arra várt, hogy én vagy Edward megszólaljon.

- El kell mondanunk nekik, tudniuk kell! - üzentem neki gondolatba mire bólintott, hogy belegyezik.
Szólásra nyitottam a számat, mikor ismét látomásom lett és most egy idegen vérszomjas vámpírt láttam, aki fél óra múlva betör hozzánk és megöli…
Kopogtatás zavarta meg a jövőbelátásomat. Összerezzentem és Daniel is láthatta valamelyik látomásom, mert sírni kezdett és szorosan Esmehez bújt.

FIGYELEM!!!

Akinek tetszett a Cullen karácsonyos novellám az kérlek szavazzon itt: http://www.doodle.com/gshvpy9kpaanecff

A feladat annyi, hogy írjátok be a neveteket (nem kötelező az igazit) a kis téglalapba, majd

a nevemre kattintva szavazattok!!! Ha megtetéttek akkor írjatoka  chat-be vagy valahova hogy tudjam kinek kell köszönetett mondanom!!!

Előre is köszi, ha szavaztok

Sok puszi és ajándék a fa alá!!
Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívon mindenkinek!!! :D

Cullenék különleges karácsonya

Sziasztok! Tudom régen jelentkeztem és most sem az új fejezet miatt jöttem. Jelenetkeztem egy pályázatra és úgy döntöttem, hogy ide is felrakom a novellát. A történet Carlisle szemszögéből írtam ezért lehet, hogy nem nagyon hasonlít a könyvbeli Carlisle-ra mivel neki nem nagyon találom el a karakterét :( Ha esetleg tetszik nektek akkor légyszi a chat-be vagy a megjegyzésbe egy komit hagyjatok... negatív is lehet csak valami visszajelzés félének örülnék... *.*


Mire végeztem a műszakommal a hó ismét eleredt és ezer kis hópehely hullott az égből fehér takarót borítva a forksi tájra. Mivel már senki sem volt a kórház parkolójában ezért nyugodtan futottam hazáig, kényelmesebb lett volna kocsival jönni-menni, de Esmének kellett az autó a vásárlás miatt. A gyerekek nem sokára jönnek haza, hogy ismét együtt karácsonyozzon a Cullen család. Mióta semmi veszély nem fenyegeti a családot mindenki külön utakra tért, hogy kettesben vagy épp négyesben éljenek együtt valahol a világba. Már nem lehettem messze a háztól mikor idegen vámpír szagot éreztem meg a levegőben. Megfordultam és az illat irányába szaladtam tovább. Egy női vámpír kuporgott az egyik fa tövében erősen szorítva magához egy pokrócot. Megérezte, hogy ott vagyok, felpattant és még szorosabban ölelte magához a takarót. Rohanni kezdet, de mivel össze volt zavarodva ezért körbe-körbe keringet egy kis területen. Elé siettem és felemelt kézzel jeleztem neki, hogy nem akarom bántani.


- Nyugalom, nem akarlak bántani – mondtam a legbársonyosabb hangomon, hogy ne ijedjen meg tőlem még jobban. Felemelte a fejét és mikor a szemembe nézett az arca arról árulkodott, hogy felismert… csak azt nem tudom honnan.

- Tudom ki maga… - zihálta és rázkódni kezdett a sírástól. Óvatosan oda sétált hozzám és lerakta elém a kis „csomagot” – Vigyázzon rá! – még mi előtt bármit mondani tudtam volna, elrohant és hiába indultam volna utána túl gyors volt hozzám képest.

Megnéztem mit hagyott ott és mikor megláttam a szemeim élesen kitágultak a meglepődéstől. Egy kis fiú volt, jobban mondva egy félvér akárcsak Nessie. Felvettem a karomba és végig néztem, hogy nincs-e valami komolyabb baja. Egy levél is volt mellette, leültem egy kidőlt fatörzsre és a kicsit az ölembe helyeztem, míg megnéztem a levelet.



Kérem, Mr. Cullen, vigyázzon a húgom gyermekére, nem tudja, ki vagyok, igazából én se tudom, hogy kicsoda is maga… De sokat hallottam már önről és tudom, hogy magánál és a családjánál biztonságban lesz a kicsi Anthony! Sajnálom, hogy pont most hoztam ilyen helyzetbe, de én nem tudok rá vigyázni a Volturi kerestet a képességem miatt és nálam nem lenne biztonságban.



Szőke fürtjei bájos arcához igazodtak és szemei macska zölden világítottak. Egyből beleszerettem, és ha egyáltalán lehet ilyet mondani, akkor sokkal több szeretett éreztem feléje, mint bármelyik másik gyermekem iránt.

- Gyere kicsim, haza megyünk! – szorosan magamhoz öleltem és úgy futottam vele hazáig.

A házban már égtek a villanyok, szóval Esme haza ért. A hátsó ajtón mentem be, hangtalanul és a kis fiúcskát leraktam a nappaliba, az egyik fotelba, mivel útközben elaludt a karjaim közt.

- Drágám, megjöttem! – mondtam félhangosan. Szerencsére így is meghallotta és pár perc múlva már előttem is állt.

- Örülök, hogy itthon vagy – csókolt meg. – Mindent megvettem csak, hogy ez a karácsonyunk most tökéletes legyen… - és folytatta volna tovább, ha nem szagol bele a levegőbe és nem érzi meg az új családtagot.

- Carlisle Cullen! Kinek a gyereke? – kérdezte megrovóan, de hallottam a hangján, hogy nagyon örül a gyermeknek.

- Nem tudom, mikor futottam haza megéreztem egy vámpír illatát és mikor rátaláltam egy nő volt az, aki ezt a kicsi fiút ölelte szorosan magához. Mire lenyugodott, hogy beszélni tudjak vele, a szemembe nézet majd lerakta elém és elszaladt. Egy levél volt a gyerek mellett és valahonnan tudta a nevemet, ezért keresett meg és hagyta itt nálunk. – Oda ment Anthonyhoz és óvatosan a karjába vette és ringatni kezdte.

- Gyönyörű…

- Igen az.

- De miért akarná bárki is, hogy mi vigyázzunk egy ilyen gyönyörű kisbabára?

- Nem tudom, a levélben még az állt, hogy a Volturi üldözi a képessége miatt és ezért nem lehetne nála biztonságban. Te is tudod, hogy mi vagyunk az egyik legbiztonságosabb és szeretetteljes család a földön – mondtam határozottan feleségemnek.

- Önző dolog tőlem tudom, de nagy gond lenne, ha mi nevelnénk fel, de természetesen úgy, hogy végig tudni fogja hogyan is került hozzánk!

- Nem gond szerelmem, én is úgy látom, hogy itt igazán jó helye lesz – Esme mögé mentem és átölelve a derekát néztem, ahogy ringatja Anthony Cullent a legfiatalabb családtagot.



Az a pár hét karácsonyig hamar elröpült, és bár eredeti tervünkben nem szerepelt Anthony, végül nagyon örültünk, hogy így rendelte a sors. Esme minden eltelt nap után még gyönyörűbb lett és az újonnan jött anyaság újra eszembe jutatta mi is fogott meg benne egykoron. Ha Anthony mellett lehetet az öröm úgy ölelte körül, mint áttetsző fátyol burok megannyi apró érzése gyönyörű lelkének minden porszemét.



És itt is van, holnap reggel az egész ház újra nyüzsögni fog. Vérfarkasokkal és a családom minden egyes tagjával, hogy együtt ünnepeljük ezt a gyönyörű ünnepet.



- Anthony Cullen ne tedd tönkre az új ruhádat, a vendégek mindjárt megjönnek! – hallottam Esme fegyelmező hangját a konyhából.

- Ugyan kedvesem, észre se fogják venni. Azzal lesznek elfoglalva, hogy hogyan, miként és mikor került ide Tony – tettem fel még egy díszt a fára.

- Tudom, de ennél szebb karácsonyunk még sosem volt, mint amilyen az idei lesz – mondta nevetve, közben kihozta a konyhából a fiúnkat és leült vele a földre játszani.

- Nem vitatkozok – homlokon csókoltam, majd visszatértem eredeti munkámhoz: a fadíszítéshez.

Már csak a legfelső dísz volt hátra, megfogtam Tonyt és a korláton kihajolva segítettem neki felrakni a hatalmas fenyőfára.



Másnap reggel Anthony még mélyen aludt a szobánkban, mikor Edwardék és Jasperék meg érkeztek. Egyből észrevették az idegen illatot az egészházban, csak egyedül Edward nem lepődött meg mivel folyamatosan játszottam le az emlékeimet az elmúlt időszakról mikor a kocsi befordult az ösvényre. Az egész történetet elmondtuk nekik és nagyon örültek a hírnek, hogy ismét bővültünk és újabb testvérük lett. Renesmee örült a legjobban, szinte szárnyalt örömében, hogy lett egy unokaöccsije, akivel majd együtt vadászhat és mindent megoszthat vele, ha már elég idősek lesznek hozzá.

Sorban érkeztek a többiek is és a történet után mindenki örült Anthonynek, egyedül Rosalie és Leah néztek féltékenyen Esmere. Mikor Tony felébredt és Esme lehozta kézről-kézre adták és mind bemutatkoztak neki. A kicsi boldogan nevetett Emmett bolondozásain és látszólag ő is örült Renesmeenek. Edward folyamatosan tolmácsolta kiről mit gondol és mi is nagyon örültünk és együtt nevettünk egy-egy gondolatán. Az még sajnos nem derült ki, hogy mi lehet a különleges képessége. Bella és Rose segítettek elkészíteni a vacsorát, míg Alice és Emmett no meg a többiek a kis Cullennel voltak elfoglalva.



- Boldog vagy – jelentette ki Jasper.

- Igen, nagyon is.

- Megtudtatok már arról valamit ki is lehetett az anyja? – kérdezte Edward miközben le sem vette a szemét a lányáról.

- Sajnos még semmit… - mondtam szomorúan.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de ha felnő úgyis ki akarja majd deríteni… Te is jól tudod, hogy nem akadályozhatod meg benne – szólalt meg pár perc néma csönd után Jazz.

- És én nem fogok az útjába állni.

- Kész a vacsora! – hallottam Bella csilingelő hangját és egyből minden éhes száj az ebédlőbe rohant, hogy helyet foglaljon magának.



Mi is bementünk és az asztal tele volt finomabbnál, finomabb étellel. Ha még mindig ember lennék tuti én is ott ülnék az asztalnál és alig várnám, hogy végre megkóstolhassak valami ínycsiklandózóan finom ételt. A három vérfarkas, aki elfogadta a meghívásunkat; Leah, Seth és Jacob több mint a vacsora felét megették a többiben Nessie és Tony segédkezet.



A karácsonyi vacsora után, a meghívott vérfarkasok Jacob kivételével haza mentek a családjaikhoz, hogy együtt nyissák ki az ajándékokat. Mi is így tettünk és miután az utolsó vendég is elment az egész család együtt gyönyörködött a fehér-piros karácsonyfába. Az alja csordultig tele volt ajándékokkal. Átöleltem feleségem derekát és közösen néztük, ahogy szinte a száz évet is túlhalad gyerekeink és a két éves unokánk úgy viselkednek, mint az öt hónapos kis Cullen és versenyeznek, ki melyik ajándékot kapja. Mint mindig most is Emmett és Alice győzedelmeskedett és mind ketten kezükben tartották az ajándékaikat. Miután mindenki megkapta a kis csomagját és megnézte mit is kapott Edward leült a zongorához a lányával együtt és játszani kezdtek. A zenéjük átitatta az egész házat békével és az ünnep hangulatával. Leültünk az átrendezett nappaliba és onnan néztük, ahogy apa és lánya még varázslatosabbá teszik a karácsonyt.

Végig néztem a gyerekeimen és a boldogság, ami most nem Jasper műve volt körül ölelt mindenkit. Jasper és Alice ölelkezve ültek az egyik fotelban, Emmett és Rosalie is ugyan így tettek, Bella ott állt a férje és a lánya mögött Jacobba karolva. Anthony pedig a szőnyegen ült és nagyszemekkel nézte zongorázó párost. Mikor a dallam elhalkult állva tapsolni kezdtünk, míg nem egy magas, de annál szebb hang megszólalt a szoba közepén csendre intve mindenkit.

- Apa… apa – szólalt meg először Anthony. Ráadásul pont azt, hogy apa. Felkaptam és a magasba emelve megpördültem, hangosan nevetett egyre többet ismételve az apa szót.



Eddigi életem legszebb karácsonyát tudhatom magam után és ezt nem csak én mondhatom el. Azt még nem tudom, hogy mit hoz a jövő számunkra és Alice se látja, de bízok benne, hogy minden nap ilyen csodásan és gond nélkül fog eltelni, mint a mai.

Tündérmese vagy még sem?...

Csak sajátfelelőségre olvassátok el!!! Felelőséget és e mű miatt sérülést szenvedőknek kártérítés nem jár!!!
Én szóltam előre...


Egyszer volt, hol nem volt, még az óperenciás tengeren is túl, ahol a kúrtafarkú malac nem túrt mivel elkapta a nátháját. Ott volt egy roskadozó elégé cikis 4 emeletes viskó "Öregek otthona" ez állt rajta. Hát mit nem hősünk van olyan hülye, hogy bemerészkedett -e kunyhó ajtaján túlra ahol amint belépet meg is halt. Na ne hogy higyjetek nekem!!! Ez a mi kis szerencsétlen hősünk elkezdett röhögni mikor körül pillantott az előcsarnokba mindenhol BFMV-es poszterek és tárgyak voltak. Még a szünyegen is a banda nézet vissza... hősünk egyből rájött ez biztos a közös színt a ház tulajdonosai között. Megkereste azt az ócska már alig mozgó liftet és beszállt, megnyomta a 3as gombot és 1 évig ott raboskodott a liftbe mire az felért. Félig csontváz szerencsétlen hősünk kicammogott onnan és megijedt mert amere csak nézet mindenhol könyvek hevertek. Megrázta a fejét és egyből szaladt a lépcsőhöz mivel ez biztosan Kittus nyanyus szintje gondolta. Mire végre felért a keresett ajtóhoz már annyira elfáradt, hogy levegőt venni is elfelejtett... Bekopogott az egyetlen ajtón amihez 50 folyóson kellett átmennie mert az az idióta elfelejtett szólni a házigazdáknak hogy ma érkezik.. Na hát mire ténylegesen oda ért bekopogtatott az ajtón de azt nem hallotta senki mivel az ajtón túl hangos zene hallatszot.. Na remek már emgint buliznak! - mérgelödött szerencsétlen hősünk. De aztán észre vette, hogy van még egy ajtó az emeleten mikor megnézte a térképet.. csak épp az ellenkező irányba.. már annyira kiakadt, hogy inkább fogta magát és egy buborékfújóval amit az egyik sarokba talált agyon ütötte magát és kihevert... Ezért sajnos sose tudjuk meg ki is volt a szerencsétlen hősünk és, hogy mit akart a 3 öregtől.... Itt a vége fuss el már a fenébe! És ha nem hiszed, hogy így történt akkor tölts el egy kis időt ebbe az őrültek házába mikor mind a 3 sárkány otthon tartozkodik!!! Jó éjt gyerekek és ne kérdezetek semmit... mert.... Muhahha én vagyok Buborék a Szadista!!!


Nem kérek kritikát mert annyira fájdalmas, de ha még is meg ajándékoztok vele...*a legcukibb kiskutya szemekkel néz a drága és imádni való olvasóira*

A vér közelez - 4. fejezet

4. fejezet - Ugrás az időben és az ezzel járó következmények...


Lara szemszöge

A szél fúj… nem szeretem a szelet. Bajjóslóan hat rám… ha szél van, mindig jön vele valami szörnyűség is. Nevetséges vagyok itt a fa tetején. Meddig csinálom még ezt? De bárki bármit mond…

…hiányzik Esme és Carlisle, a nagyszüleim… az én hibám, hogy meghaltak. Tudom és bármenyire próbálják, a többiek az ellenkezőjéről meggyőzni érzem rajtuk, hogy tudják. Látták, ott voltak, meg tudtam volna őket menteni, de leblokkoltam. Pedig előtte mennyit harcoltam Em bácsival és Edwardal. Igaz apu is szívesen tanított volna, de anya tiltására inkább csak oldalról nézte a küzdelmeket. Ha Daniel ott lett volna, akkor nem történik meg ez… Miért rontok el mindent? Nessie is utál, és meg is van rá minden oka. Ha nem születek meg… ha csak Dan jön világra, akkor mind ez nem történik meg. Ó Daniel… merre lehetsz? – könnyek kezdtek potyogni a szememből.
A család szégyene, az vagyok! Elszakítottam mindenkit mindenkitől, ráadásul megöltem az apánkat. Azt az embert, aki megmentette Edwardot a spanyolnáthától, Esmet a haláltól mikor leugrott egy szikláról és az orvosok már nem adtak neki esélyt, - ő még is megmentette és feleségévé tette. Rosalie-t és Emmettet… befogadta apát. Bellát is mindig úgy kezelte, mint a saját lányát és Renesmee-t úgy szerette, mint a saját unokáját. Anyát is lányaként szerette és átváltoztatta mikor megszülettünk Daniellel. Megmentette mind hármunk életét mikor megszülettünk… és én így hálálom meg neki. Tönkre tettem a családot. Megöltem azt az embert, orvost, vámpírt, férjet, apát, nagyapát, aki világhíres volt mind két világban és mindenki tisztelte. Ezek után az lenne a legjobb, ha elmennék Olaszországba azokhoz akikről Renesmee mesélt régen. Itt hagynék mindenkit és nélkülem élnének boldogan az örökkévalóságban.

Szánalmas vagyok és hasznavehetetlen! Miért kell nekem folyton makacsnak és önfejűnek lenni? Ha csak kicsit hasonlítanék anyára vagy apára, akkor nem vesztem volna össze a bátyámmal és nem hagy el minket. Most már tényleg minden az én hibám.
Lemásztam a fenyőről és futni kezdtem valamerre. Elsuhanni és örökre eltűnni. Ez volt az én tervem.

Nicolas szemszöge

Hat év telt el az utolsó találkozás óta. Alice-ék biztos boldogan élnek és az a gyönyörű kislány, sem kislány többé. A remény, hogy újra láthatom… ez éltetett idáig. Igaza volt Billyéknek, ha valamelyik farkas bevésődik, a kínok-kínján megy át, ha nem lehet a bevésődése mellett. Én is átéltem ezt! Két éve szinte csak farkasként mutatkozok. Bejártam Amerika összes erdejét, de akkor sem találtam a helyemet. Mivel az én helyem az mellett a gyönyörű lány mellett van, akinek a neve jelentette az élhetősegemet. Lara. Csak ha még egyszer láthatnám… még ha nem is közelből… Maga lenne a paradicsom.
Ki kell vernem a fejemből ezeket a gondolatokat. Azóta biztos talált magának egy vámpír fiút, és boldogan élik le ketten az örökkévalóságukat.
Nem tudom, hol vagyok, de nem is nagyon érdekel. Csak azt tudom, hogy holnap visszamegyek Forksba! Még futottam pár kört az erdősűrűjében, majd mikor közeledtem a kisvároshoz – ahol épp „lakok” -, visszaváltoztam és gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Lassan elsétáltam a kis motelhez, ami a város közepén helyezkedik el. Mikor kinyitottam az ajtót a kis csengő halk csilingeléssel adta tudtára a bent lévőknek, hogy valaki jött.

- Jó napot! – köszöntem a pult mögött álldogáló időshölgynek, majd a szobámhoz mentem. Nincs sok cuccom, de ami van azt összekészítettem és még gyorsan lezuhanyoztam.
Kulcsra zártam az ajtót, és vissza se nézve gyorsan kifizettem a szobát, a kulcsokat leadtam és meg sem álltam Forksig.

Lara szemszöge
Ahelyett, hogy távolodtam volna a várostól és a háztól, inkább egyre közelebb kerültem. Már tudják, hogy itt vagyok, még sem tesznek semmit. Nem is baj…

Meg akartam fordulni, hogy tényleg elhagyjam ezt a helyet, mikor neki ütköztem valami szőrős fának, és csak feküdtem mozdulatlanul elterülve a földön. Várjunk csak… a fák mióta szőrösek?! Át néztem a jobb oldalamra, ahol azt a valamit feltételeztem, aminek neki ütköztem, és ekkor csapot meg az isteni illat, amit már egyszer éreztem valamikor. Egy koromfekete farkas feküdt kiterülve mellettem. Gyönyörű volt és a vére illatának alig tudtam ellen állni. Tegnap reggel vadásztam utoljára, nem kéne szomjasnak lennem… De ez az illat…

Halkan feltápászkodtam és a sarkamra ültem, hogy jobban megfigyeljem ezt a példányt. Farkas vért még sosem kóstoltam, mivel anyáék megtiltották Jacobék miatt. De most elvileg minden falka tag nálunk van, és nagyapáékat gyászolják. Nekem is ezt kéne tennem, de én már nem tartozok a családhoz. Azt teszek, amit akarok, és ha én most farkas vért kívánok, akkor azt is fogok inni! Megnyaltam a számat és készültem rávetni magam az állatra, mikor magához tért és a szemembe nézet.


Elvesztem! A szemei… felismertem! Ez a fiú… tudom ki ő! Az óta a nap óta minden nap szerepel az álmaimban. Hiába meséltem erről bárkinek is úgy tettek, mintha nem tudnák, kiről beszélnék. Tudtam, hogy létezik!

- Én… annyira sajnálom… - könnyek kezdtek potyogni a szememből. – Nem tudtam, hogy te is… saj-sajnálom! – El akartam futni, de egy kéz megakadályozott. Visszaváltozott és valami furcsa bizsergést éreztem az egésztestembe mikor ismét a szemébe néztem. A világ forogni kezdett körülöttem, a hangok elhaltak csak Ő létezet nekem. Hirtelen minden fájdalmamat elfelejtettem és ez a boldogság arra késztetett, hogy még többet, többet… sose legyen vége a pillanatnak.

- Lara… - a nevemet hallva megállt egy pillanatra a szívem, hogy aztán még hevesebben verjen, ha ez lehetséges.

Nicolas szemszöge

Itt áll előttem, tényleg ő az! Még is volt értelme várni a csodára… Legmerészebb álmaimba se gondoltam volna, hogy létezik valahol ilyen gyönyörű teremtés a földön. Mikor először láttam akkor is magával ragadott és nem akartam levenni róla a szemem de, hogy itt áll előttem… minden álmom valóra vált.

De tudom, nem támadhatom le azzal, hogy – hé figyi régen anyád szeretője voltam, ráadásul el is raboltam, de mikor visszakerült apádhoz akkor én elmenekültem és miután ti megszületettek a testvéreddel én elmentem hozzátok és akkor bevésődtem beléd. Van kedved velem élni öröké és hozzám jönni? – Ez kicsit abszurd lenne, de még is megtettem.

Végig simítottam az arcán, miközben ezüst két íriszeiben elmerülve az a kislány jelent meg előttem, aki most már érett nő szinte. Közelebb hajoltam hozzá és a számat gyengéden hozzá érintettem az ajkához. Vigyázva minden érintésemre, mintha kárt tudnék benne tenni.

Nem húzódott el, inkább a karjait a nyakam köré fonta és visszacsókolt. Nem siettünk sehova, lassú tempóba merültünk el az élvezetek oly nagy tavában.

- Örülök, hogy nem csak egy álom vagy – mondta kicsit elpirulva, még jobban bele bújva az ölelésemben. Órák vagy talán már napok óta vagyunk itt, de még most is csak álomszerűnek tűnik ez az egész.
- Szeretlek! – Megcsókoltam, ebbe a csókba most minden benne volt. Minden elmulasztott pillanat, perc, óra, nap, hetek, hónapok… évek.

Elmesélte mi történt az eddigi életébe, és mikor az utolsó részekhez ért elsírta magát.
- Csss, ne sírj!
- Megöltem a nagyapáékat… - a hangja elcsuklott és keserves zokogásba kezdett. Felfoghatatlanul sok érzés tört rám hírtelen.
- Css, nyugodj meg! Nem a te hibád volt… - próbáltam vigasztalni.
- Honnét veszed, hogy nem az én hibám volt? Minden az én hibám, én vagyok a család feketebáránya… – tolt el magától, majd felpattant és elfutott.



Alice szemszöge

- Mi jöhet még ezután? – tettem fel magamba a kérdést és kinéztem a sötét éjszakába. Üresnek és elveszetnek éreztem magam. Nem csak oda kint van sötét, a család is sötétségbe burkolózott. Amennyire tudtam összezsugorodva ültem a kannapén előre-hátra dülöngélve. A ház kihalt, mint egy kísértett ház. Annyi különbséggel, hogy valóban „kísértettek” lakják. A szoba tele van, és többszörös gyászba ül mindenki. Már senki sem sír, jobban mondva senki sem tud már sírni! Két család gyászolja azokat, akiket mindenki szeretett, Carlisle és Esme Cullent.

- Lara, Dan, Nessie… miért nem vagytok itt? – zokogtam könnyek nélkül.
- Haza jönnek! – mondta Edward elhalt hangon. Jasper átölelt, de érintése olyan volt, mintha egy szobor ölelt volna át.


Ha egy tragédia bekövetkezhet egy család életébe, akkor ez az. Elveszíteni a szülőket és velük együtt három gyerek is „eltűnt”.


A látásom elhomályosult és képek jelentek meg előttem; „Lara meg akar támadni egy farkast” Felsikítottam, amibe az egész ház belerezdült. Képek, a jövőről… „a farkasból ember lesz… Nicolas! Csók, ölelések, még több csók, Daniel, egy szőke hajú lány, vörös szemek! Renesmee hazajön! Terhesség… Jacob a földön fekszik mozdulatlanul…”

- Ne! – ziháltam, haraptam a levegőt és szabadulni akartam a lefogó karok elől. Edwardot kerestem a tekintettemmel, de már nem volt a szobában. A garázs felől hangos motorzúgás hallatszott, majd féknyikorgás és az autó egyre távolodott La Push felé.

Kilenc szempár figyelt kérdő tekintettel. Megakartam szólalni, de egy szó sem hagyta el a számat. Tudtam, hogy rajtam múlik Jacob élete, de lesokkoltam a képek miatt. Nagy levegőt vettem és gyorsan eldaráltam mi történt. Bella nem vette észre, hogy Edward felkelt mellőle, csak a mondatom végére tért magához. Egy szó nélkül felállt a fotelból, körül nézett majd oda sétált az ajtóhoz és ki akarta nyitni, de valaki megelőzte.


Mikor megláttam ki áll az ajtóban csak egy szót motyogtam:
Nem! Nem! Nem!



Kritikát kérek szépen! Jöhet jó, rossz.... mindegy! De most tényleg kérek szépen véleményeket!!! Nagyon megszenvedtem ezzel a résszel....

név változatás

A történet mostantól "A vér kötelez" címen fog menni... remélem senkinek sem lesz ez baj..

Word of blood - 3. fejezet

ÉÉÉsss itt a várva várt 3. fejezet!!! A fejezetet első sorban jalice-nek köszönöm/köszönjétek az első számú olvasómnak!!! :D Persze vagytok többen is nem ezért mondom de most tényleg nagyon sokat segítet!!! :) Na akkor jöjjön a várva várt rész!!


3. fejezet - Ellenzés

Nicolas

Hülye ötlet volt visszajönni. Mit is képzeltem, hogy talán majd tárt karokkal és mosollyal az arcán vár rám? Csak én lehetek ekkora idióta. Mikor az erdőbe megéreztem az illatát már sejtettem, hogy vérszívó lett. De mikor rámakart támadni és a szemei vörösek voltak biztos voltam a dolgomban. A másik meghökkentő dolog az volt mikor Jasper megmentett Alice elől. Miért tette? Hisz mindig is utált és a rablás óta, ha lehet még jobban.

Követtem őket a Cullen házig. Legalább addig is felidézhetem a régi időket mikor csak ketten voltunk Alice-szel… A bejárati ajtót nyitva hagyták, hogy behívjanak az oroszlán barlangjába. Nem akartam bemenni, mégis megtettem. Visszaváltoztam és emberi alakban sétáltam a fenevad otthona felé. Pár méterről megéreztem azt a finom késő tavaszi napkelte illatát, ami a téli alkonyat mámorával keveredett. Nem épp szokványos megközelítés, de ezekhez hasonlíthat valaminek vagy valakinek az illata.

Megszaporázva a lépteimet már a küszöbön álltam kitágult pupillákkal és a legcsodásabb lány, akit valaha láttam ott tartotta a kezében az univerzumom közepét. Ezüst kék szemei engem néztek és apró kezecskéjével felém nyújtózkodott.

Mindig minden olyan gyorsan történik és a jó dolgok a leghamarabb váltanak át rosszba. Annyit fogtam fel az egészből, hogy vad morgás jött minden honnan majd a következő pillanatban már egy kidőlt fatörzs mellett fekszek és mindenem sajog. Feltápászkodtam és megtörölve a vérző szám szélét, néztem egyenesen az előttem támadóállásban lévő egyre hangosabban morgó vérszopó tekintetébe. Nem változtam át, mert csak arra a kislányra tudtam gondolni, aki alig egy másodperc töredéke alatt teljesen felborította a fontossági sorrendemet.


Jasper

Egy korcs az én lányommal… Nem! Erről szó se lehet. Az én lányom nem lesz senkinek sem a bevésődése főleg nem Nicolasnak. Épp készültem újra támadni mikor Emmett vaskos szorítását éreztem a karomon.
- Hagyjatok! – ordítottam és elködösült tekintettel figyeltem a kutya minden egyes rezdülését.
- Ha most megölöd, mi marad nekünk? – kérdezte viccelődve fivérem, de hallottam a hangjába egy kis komolyságot is.
- Jasper ne csinálj ostobaságot! – szólt apám, és így jött mindenki sorjában.
Összeesküdtek ellenem, végül megenyhültem, de még valaki felől éreztem a gyilkos szándékot. Körült néztem és láttam, hogy Alice ott tartja kezeiben Lara-t. A lányomra koncentráltam, hogy megtudjam milyenek az érzései, de nem éreztem semmit.
- Fiam! – szólt Carlisle megszorítva a vállamat.


Alice

Tombolni akartam, de közbe féltettem Nicolast. Szeretem, de semmi áron nem adnám a lányomat a kezei közé. A házból figyeltem mi történik odakint. Nem akartam egyedül hagyni a gyerekeket és az anyai ösztöneim eluralkodtak rajtam. Jasper féltő szemekkel fordult felém, de főleg csak gyönyörű lányunkat kémlelte. Le akartam rakni a babámat a testvére mellé és kimenni, mikor Daniel megfogta húga kezecskéit és képek sokasága villant be előttem.

Képek a múltamból, kérdésekké alakítva, és mint ha jövőbeli eseményt is véltem felfedezni köztük, ami még nem alakult ki teljesen. Egyben boldog voltam és szomorú.

-„Edward küld be, kérlek Bellát!” – üzentem gondolatban Edwardnak.
Felém fordult majd egy bólintással jelezte, hogy értette és belesuttogott felesége fülébe.
- Mi a baj? – jött oda hozzánk Bella és megnézte a kicsiket, hogy minden rendben van velük.
- Nincs semmi gond, csak szeretnék kimenni. Vigyáznál rájuk addig? – mosolyogtam rá.
- Persze – óvatosan karjai közé vette Dant és ringatni kezdte.
- Lara nagyon vigyáz, kérlek! – félig pislogott, majd az ajtó felé terelt.
- Ne aggódj nem lesz semmi bajuk! Én is átmentem már ezen…

Nem figyeltem mit akart mondani még, csak azt tudtam, hogy meg kell akadályoznom az öldöklést.


Jasper

Még mindig a fának szorítva morogtam rá és arra vártam mikor téphetem darabokra. Egyetlen dolog miatt nem tettem még meg. Az pedig a családom fájdalma! Ismerem Carlisle-t, hogy nem bocsájtaná meg, ha megölnék még valakit, és Alice is ugyan így vélekedne rólam.
Gyengéd simítást éreztem a hátamon, hátra fordultam és gyönyörű Angyalom még vadítóan piros íriszei néztek az én feketéimbe. Ujjait végig futatta a karomon és mikor a korcs nyakán, lazán pihenő kezemhez tért lehámozta onnan és belepuszilt a tenyerembe. Ezzel a pár mozdulatával sikerült teljesen lenyugtatnia.

Félretolt az útból és odahajolt Nicolas nyakához. Megijedtem egy pillanatra, hogy bele fog harapni, de bizalmam felülkerekedett a félelmemen.

- Még is mit képzelsz? Tönkre teszed, az életem a bizalmam ellenére elrabolsz, megerőszakolsz, aztán félév után ide dugod a képedet és most a lányom kellene? Ha nem tudnám mi is történt veled a múltban, akkor már nem élnél. – Keménynek hallatszódtak a szavai, de rázkódott a sírástól és nyüszítés lett a vége. Magamhoz öleltem és képességemet használva nyugalmat sugároztam át neki.

- Alice te ezt nem értheted! – mondta lesújtva. – Azért jöttem vissza, hogy még egyszer bocsánatot kérjek… Nem tudtam, hogy gyereked van – hajtotta le a fejét.
- A bocsánatkérésed nem old meg semmit. Előbb kellett volna gondolkodnod. Mégis mit képzeltél? Hogy idejössz, és mi tárt karokkal fogadunk majd? Hogy átengedem neked a lányom, és egy nagy boldog családként fogunk együtt élni? - Éreztem, hogy Alice-t újra elönti a düh. Bár legszívesebben darabokra téptem volna azt a korcsot, mégis visszatartottam Alice-t.


Alice

Jasper visszatartott. Éreztem, hogy körülöttem mindenki ugrásra készen áll, hogy ha úgy adódna, megállíthassák azt, aki Nickre támad - akár Jasper lenne az, akár én.

Jazz magához szorított és próbált megnyugtatni - mind az erejével, mind a jelenlétével. És kezdett kitisztulni az elmém. Eszembe jutott, ki is az az ember, aki most előttem fekszik, akit majdnem megöltem. Eszembe jutott, hogy egykor a barátom volt. De vajon mi romlott el? Mi történhetett, ami ide vezetett?
Aztán nem volt több időm ezen gondolkozni. Újabb képek jelentek meg előttem. „Nick a bölcsökhöz sétál, majd az egyik előtt megáll és kiemeli Larat-t.”
Nem! Nem engedem!! Az anyai- és vámpír ösztönök újra felülkerekedtek bennem. Alig érzékeltem, ahogy Edward elmondja a többieknek, mit láttam. Jasper megragadott, és fölvitt az emeletre. Láttam rajta, hogy visszamenne, és maga végezne Nicholassal. Ehelyett azonban leült mellém, és megfogta a kezem. A többiek eközben arról győzködték Nicholast, hogy menjen el.

Újabb látomásom volt. „Nick csalódottan néz a ház felé majd farkassá változik és elmegy. „

Hirtelen megnyugodtam. És tudtam, hogy ez nem Jazz erejének köszönhető. Itt volt mellettem, és ez megnyugtatott. Ő is észrevehette rajtam a változást, mert gyengéden megfogta az arcom, és megcsókolt.
- Nem lesz semmi baj. – lehelte az ajkamra, majd ismét megcsókolt.
És nem érdekeltek a gondok. Élveztem, hogy itt van nekem az én vérszomjas szőke hercegem.


kritikát!! :D

Cím nélkül

hali... lécci nézétek meg a másik két blogomat is!!! és írjatok kritikát oda is.. köszi puszi

Egy kis ízelitő 2

Na ahoj kedves (mégmegmaradt) olvasóim. Jó hírrel jövők nektek :D Kaptok egy kis ízelitőt a 3. fejezetből! Na örültök? Remélem igen... És, hogy még jobban felcsigázalak titeket ezért megkapjátok Nicolas 1 részét a 3. fejezetből!! De lenne még valami!!! Akkor folytatom továbbra is majd a törit ha mindig kapok egykis kritikát és azért már jobban örülnék ha a bejegyzéásekhez írnátok mint a chatbe mert ott mégis elveszik:S Nade elég a szófosásból jöjjön a részetek..


Nicolas

Hülye ötlet volt visszajönni. Mit is képzeltem, hogy talán majd tárt karokkal és mosollyal az arcán vár rám? Csak én lehetek ekkora idióta. Mikor az erdőbe megéreztem az illatát már sejtettem, hogy vérszívó lett. De mikor rámakart támadni és a szemei vörösek voltak biztos voltam a dolgomban. A másik meghökkentő dolog az volt mikor Jasper megmentett Alice elől. Miért tette? Hisz mindig is utált és a rablás óta, ha lehet még jobban.

Követtem őket a Cullen házig. Legalább addig is felidézhetem a régi időket mikor csak ketten voltunk Alice-szel… A bejárati ajtót nyitva hagyták, hogy behívjanak az oroszlán barlangjába. Nem akartam bemenni, mégis megtettem. Visszaváltoztam és emberi alakban sétáltam a fenevad otthona felé. Pár méterről megéreztem azt a finom késő tavaszi napkelte illatát, ami a téli alkonyat mámorával keveredett. Nem épp szokványos megközelítés, de ezekhez hasonlíthat valaminek vagy valakinek az illata.

Megszaporázva a lépteimet már a küszöbön álltam kitágult pupillákkal és a legcsodásabb lány, akit valaha láttam ott tartotta a kezében az univerzumom közepét. Ezüst kék szemei engem néztek és apró kezecskéjével felém nyújtózkodott.
Mindig minden olyan gyorsan történik és a jó dolgok a leghamarabb váltanak át rosszba. Annyit fogtam fel az egészből, hogy vad morgás jött minden honnan majd a következő pillanatban már egy kidőlt fatörzs mellett fekszek és mindenem sajog. Feltápászkodtam és megtörölve a vérző szám szélét, néztem egyenesen az előttem támadóállásban lévő egyre hangosabban morgó vérszopó tekintetébe. Nem változtam át, mert csak arra a kislányra tudtam gondolni, aki alig egy másodperc töredéke alatt teljesen felborította a fontossági sorrendemet.


Na ennyi volt... és nem azt mondom, hogy már ezen a héten de talán max 2 héten belül megkapjátok az új fejit és még hozzá egy új törit a másik blogomon :D

Fontos!!!!!!!!

Bocsiii de NINCS rész.. és NEM is lesz!!! Jobban mondva elvan kezdve, van ihlet, lenne időm de kedvem az nincs. Tényleg bocsi de azon kívül, hogy a Twilight visszajutott arra a szintre ahol legelöszőr volt ezen kívül tényleg nem nagyon izgat hogy most mivan...az olvasással is elvagyok maradva és szerintem már nem is fogom utolérni sose.... De ha esetleg még akartok tőlem valamit olvasni akkor ITT megtehetitek majd...

Word of blood - 2. fejezet

Sziasztok! Ez még a hibákkal teli változat.. felrakom mert már régen kaptatok részt... de aki rendesen akarja olvasni annak minimum holnapig várnia kell! De azért itt van.. szóval..
Hajráá!


2. fejezet - Látogató

Edward

Amint Jasperék elhagyták a házat a kicsik sírni kezdtek. Bella és Esme boldogan fogták ölükbe és ringatták a két csöppséget. Ismét átjárt az apai öröm és türelmetlenül vártam, hogy Jake haza hozza a lányomat.

Renesmee egy hete ment La Push-ba óvintézkedés miatt. Persze amilyen okos egyből rájött, hogy újdonsült családtagok miatt van mindez. Három taggal bővültünk és ennek mindenki örül, még Rosalie is mivel kiélheti anyai ösztöneit.
- Edward segítenél? – jött mellém gyönyörű szerelmem Danielt ringatva a kezében.
- Persze, miben segítsek?
- Nem nekem, ha nem Rose-nak – a baba mocorogni kezdett a karjaiban ezért eltolta a pajzsát. – „Egy kis meglepetés Alice-nek! Mennék én is, de rabul ejtett ez a kis hódító” - bökött fejével Danre. Szélesen rá mosolyogtam majd egy gyenge csók után megkerestem húgomat.

Jasper szobájában meg is találtam és hangosan felnevettem, amikor megláttam Em-et amint egy kisággyal szerencsétlenkedik.
- Ne nevess! – kórholt le és morcosan fordult felém. – Inkább segíts. Komolyan, ha még egy gyerek jön, a házhoz én elköltözök. – Rosalie a kezében tartott könyvel tarkón ütötte majd visszatért az olvasáshoz.

Délutánra végeztünk mindennel és már egyáltalán nem emlékeztetett a régi helyre amikor Jasper egyedül töltötte itt mindennapjait. Mivel mi is megtartottuk Bellával a szobámat ezért úgy döntöttünk, hogy Alice-ék is megérdemelnek, egy külön kis zugot ahol kettesben lehetnek. Ezért a legfelső emeleten a lányok egyik gardrób szobáját kiürítve berendeztünk egy hálószobát. A régit meg gyerek szobává alakítottuk ahol nem csak a két új csöppség de Nessie is aludhat majd. *

A tudat, hogy mindenki boldog a családban örömmel töltött el. Meghallva Renesmee kacagását fent hagyva Emmettéket már indultam is lefele.
- Apu, apu! – szaladt felém kislányom mikor az utolsó lépcsőfokról is leléptem.
- Szia – felkaptam és megpördülve vele megöleltem. – Jól érezted magad La Push-ba?
- Iiiigeen! – adta tudtunkra hangosan. A kicsik egyből felébredtek, és bár nem sírtak, de kíváncsi szemekkel vizsgálták szerelmemet és anyámat.
- Oh… - mászott le az ölemből Nessie, hogy megnézze az unokatesóit.

Renesmee (szemszöge kicsit másként)
Jake-kel nagyon jól éreztem magam az egy hét alatt, de már hiányoztak anyáék és a többiek. Mindig örültem, ha farkason ülve „repültem” át az erdőt. Ez most sem volt máshogy.

Negyedóra alatt már otthon is voltam és leugorva farkasom hátáról szaladtam be a házba. Anya, nagymama és nagypapa az ajtóba várt és örültek, hogy itthon vagyok. Én is örültem neki, hogy újra láthatom őket, de még is, amikor apa lejött a lépcsőn voltam a legboldogabb. Annak ellenére, hogy Jacobbal szigorú és nehezen egyezik bele, hogy elmenjek vele valahova ő még is csak az én apukám.

A nyakába ugrottam mire ő körbeforgott velünk. Hangosan nevettem és válaszoltam minden kérdésére, amit csak feltett, míg végül észre nem vettem a finom édes ismeretlen illatokat. Lemásztam az öleléséből és anyáékhoz sietve megnéztem kiktől származnak.

A kannapéval szembe két bölcső volt, az egyikben egy párszál fekete hajú, ezüstösen kékszemű kislány a másikban meg egy zöld szemű, szőke fürtős fiú nézett vissza rám. Megérintettem nagymama arcát, hogy így kérdezzem meg azt, amit tudni szeretnék.
- Igen, ők az unokatestvéreid kicsim. Alice és Jasper babái – szeretett teljes mosollyal válaszolt. Ezer meg ezer kérdésem lett volna mikor Jasperén kívül egy különösen finom andalító illatot hozott magával a szél az erdő felől. És még volt egy másik is, ami kicsit hasonlított az én farkasoméhoz. Apáék is megérezhették, mert egyből megmerevedtek majd a babákat felkapva mindenki feszülten figyelte az ajtót.
- Kicsim gyere ide! – szólt Rose néni – aki közben előkerült és az egyik fotelból nézte a jelenetet-, megütögetve a térdeit. Több sem kellett és már az ölében is ültem és vártam, hogy az illatok gazdája belépjen az ajtón.

Jasper

A vadászat könnyen ment egy nem is annyira kicsi hibát kivéve. A háztól már messze jártunk, a turista ösvényeket is elkerültük mikor egyszer csak Alice megállt és beleszagolt a levegőbe. Majd elindult a zsákmány iránya felé. Nem is lett volna baj csak éppenséggel egy farkas volt a célpontja. Egyből utána eredtem, egy réten voltak. A farkast egyből felismertem az illatáról. Nicolas. De úgy látszik kedvesemnek nem tűnt fel, hogy akit épp első vacsorájának nézet ki az nem más, mint minden bajok okozója. Szívesen hagytam volna megpusztulni a korcsot, de tudom, hogy ha ezt Alice megtudja, akkor nem csak magát, de engem is hibáztatni fog.

Gyorsan mögé kerültem és lefogtam mire vadmorgás volt a válasza. Képességemet használva egy nagy adag nyugalmat küldtem feléjük. Mikor ismét felnézet a farkasra a szemei kikerekedtek és megkövülten állt kezeim között.
- Mit keresel itt?– na, erre nem számítottam. A hangja nem éppen kedvességtől sugárzott. Az állatnak csak egy fájdalmas nyüszítés volt a válasza majd berohant a fák közé.

- Ez, hogy lehetséges? – fordult egyből hozzám.
- Nem tudom, de ne is törődjünk vele. Inkább gyorsan végezzünk ezzel és menjünk vissza babáinkhoz – csókoltam bele a nyakába.
Szerencsére a vadászat többi része bajmentesen zajlott és Alice még evés közbe is gyönyörű. Miután mindketten eleget ittunk versenyt futottunk hazáig. A hó ismét elkezdet esni és ennek ellenére is a nap nyugovóra térve, ugyan de megvilágította tökéletes alakját és a néma erdő édes kacajától lett hangos. Mennyekben éreztem magam, annak ellenére, hogy én oda sose tehetem be a lábam. De minek is a fenti béke és nyugalom, amikor itt a földön mindenem meg van, sőt még annál is több. Elkalandoztam, mert arra figyeltem fel, hogy egyre jobban távolodik tőlem. Neki iramodva utána futottam.

Beérve a karomba kaptam és nyakamba kapaszkodva bújt hozzám. Lassítottam a tempón folyamatosan megállva még olyan lassú nem lettem, mint egy ember. Így sétáltunk hazáig. Élvezve a hóesést, és azt, hogy együtt lehetünk. Ismét megéreztem a korcs szagát és gyorsan szóltam Edwardnak gondolatban, hogy a kicsiket vigyék biztonságos helyre, mert lehet, hogy lesz egy hívatlan látogatónk. Szerelmem a mellkasomhoz bújva hunyta le szemeit és annyit éreztem, hogy érzések sokasága söpör át rajta. Pár métere voltunk a háztól. Leraktam a földre, hogy kézen fogva tudjunk bemenni az ajtón.

Odabent a többiek mind örültek Alicenek de még ha az arcuk hazudott is az érzéseiket előlem nem tudták eltitkolni. Mind éreztük, hogy baj leselkedik ránk, vagy éppen valamelyik kicsire. Az illatát egyre intenzívebben lehetet érezni a levegőben, ami a direkt nyitva hagyott bejárati ajtón szállingózót befelé.

Angyalom úgy tett mintha nem érezné, hogy itt van a közelbe és odament a lányokhoz, akik a kicsik bölcsője mellett álltak készen, ha esetleg valami történne.
- Szabad? –kérdezte és közbe nem vette le a szemeit a két csöppségről.
- Persze – mosolygott rá Esme.
Átöleltem a derekát és úgy néztem, ahogy óvatosan a karjai közé zárja a kicsi Larat.
A korcs illatát egyre jobban lehetett érezni a levegőben és meg is érkezet. Ott állt az ajtóba, egy farmerbe és onnan nézte a lassan felé forduló kedvesemet. Ekkor bekövetkezett a baj. Alice-nek látomása lett és reszketni kezdet, hála a jó reflexeimnek még időbe elkaptam a babát mielőtt kicsúszott volna a kezéből. Miközben valaki kivette a kezemből a lányomat, nyugtatni próbáltam Alice-t de nem használt. Edward is közelebb jött és visszafogva megszorította a vállát.
Minden olyan gyorsan történt.

- Megöllek te korcs! Ha csak rámersz nézni a lányomra, meghalsz! – üvöltötte és kiszabadulva az ölelésembe elindult Nicolas felé. Edward gyorsan eldarálta mit látott szerelmem és mikor egy bizonyos szóhoz ért megelőztem Alicet és a farkasnak teljes erőmből behúztam egyet.


Kritikát ha kaphatnék.. annak nagyon örülnék!! Puszi :)

Egy kis ízelítő

Nos mivel a történet nehezen halad.. de már elkezdtem.. ezért kaptok egy kis betekintés így az elejébe..:D

Annyit még elmondok, hogy az első fele a fejinek Edward szemszögéből lesz...

"Jasper szobájában meg is találtam és hangosan felnevettem, amikor megláttam Em-et amint egy kisággyal szerencsétlenkedik.
- Ne nevess! – kórholt le és morcosan fordult felém. – Inkább segíts. Komolyan, ha még egy gyerek jön, a házhoz én elköltözök. – Rosalie a kezében tartott könyvel tarkón ütötte majd visszatért az olvasáshoz. "

Remélem ennyivel csillapítom az étvágyatokat! :P

Puszi

Költözés

Sziasztok!

Még nem mostanába de számítsatok rá, hogy megszünik ez a blog és egy teljesen új helyre fog költözni... itt megnézhetitek... és ha nem túl nagy kérés akkor majd oda is írjatok véleményeket és újra szívesen látnám mind a 29 rendszeres olvasómat a másik blogon is :D

De nyugalom még nem fog törlödni... és 70%, hogy ide fog felkerülni előbb az új WOB rész :)

Sziasztok.

Word of blood - 1 fejezet

Tessék itt van örüljetek.. nincs átnézve.. hemzseg a hibáktól de most nem érdekel.. tudom-tudom így nem szabad munkát kiadni a kezem közül.. de nem érdekel... ha lesz időm átnézem és akkor felrakom a javított verziót addig élvezétek ezt.. jah és kritikát kérek. pusz


1. fejezet: Születés


Alice

Négy hónappal, két héttel és öt nappal ezelőtt derült ki, hogy babát várok. Pontosabban babákat várunk. Az elején minden simán ment és kezdtem hozzá szokni a gondolathoz, hogy anyuka leszek. Bella mindenben segített és elmesélte neki milyen volt mikor Nessie-t várta. Nem egy tündérmesébe illő élmény lehetett szegény lánynak, de én reménykedtem benne, hogy nálam más lesz. De tévedtem… nagyot tévedtem. Az első hónap végén derült ki az, ami megpecsételte a következő három hónapot. Ikrek lesznek. Hiába történt már meg minden ez akkor is más volt. Nagyon más és minden ez miatt ismétlődőt meg újra. A három fiú azon voltak, hogy rávegyenek: ki kell venni őket a hasamból. De én nem hagytam magam és a többiek szerencsére mellém álltak még Emmett is, aki örült, hogy még többen leszünk. Igaz valamilyen szinten megértettem az aggódásukat, de bármenyire is szenvedtem tudtam, hogy nem halhatok meg, mert Jasper vámpírrá változtatna. És biztos voltam ebbe mivel ő maga mondta még a legelején mivel kicsi az esélye annak, hogy élve ki tudom hordani a magzatot. Most pedig itt vagyunk négy hónappal később. Egy kórházi ágyon fekszek és még a leghalálosabb betegebb embernél is rosszabbul nézek ki még is liter számra innom kell a donor és az állati vért keverve. Már az elején tudtam, hogy ez lesz a vége, de most itt lenni és végig csinálni nagyon nehéz.

Jasper

Ha csak ránézek elhalt, sápadt arcára összeszorul halott szívem. Én jutattam ide és bárki az ellenkezőét állítja akkor is tudom, hogy én vagyok a hibás. Még mellette se tudok lenni fogni a kezét, mert az érzéseit erősebben érzem, mint bárki másnak és a fájdalma engem is körül jár. Már december van, ez a hónap jóval hidegebb és fagyosabb, mint eddig bármikor. Még sincs egy hópehely sem a földön. Kinéztem az ablakon, oda kint kopár minden és világosodik. Csak kifelé néztem és vártam. Ekkor egy reccsenés hallatszott, amire mindenki felkapta a fejét…
- Áááááh! – Alice hangos kiáltása hallatszott az emeletről. Elsőként ugrottam fel és futottam fel szerelmemhez. Bella éjjel-nappal vigyáz rá helyettem is és most rémült segélykérő tekintettel ölelt magához.
- Jas-Jasper sajnálom. A ge… gerince eltörött – zokogott fel keservesen. Eltoltam magamtól Bellát és megkerülve az ajtó felé vettem az irányt, ami most félig nyitva volt belátást nyerve a folyosón lézengőknek. Alice mozdulatlanul feküdt az ágyba és szemével könyörgött, hogy mentsem meg a gyerekeket. Az idő lelassult körülöttem és egy öröké valóságnak tűnt míg Edwadék feljöttek a földszintről és neki álltak megmenteni az Angyalomat és talán a babáinkat. Igen beletörődtem és elfogadtam, hogy apa leszek, még ha ilyen áron is. Alice-ért mindent megtennék, és ha ő így akarta, akkor így lesz a legjobb mindenkinek. Ott akartam maradni a szobába, de nem ment. Ezért gyorsan kihátráltam és halkan becsukva magam előtt az ajtót lerogytam a fal mellé. Összeszorítottam a szemem és hallgattam mi történik bent. Egy idő után minden elcsendesedett majd egymás követve két sírás hangzott fel.

Rosalie és Esme jött fel a lépcsőn kezükben egy-egy takaróval majd egy együtt érző pillantás után beléptek a számomra oly hívogató szobába és elvesztek benne. Ismét kinyílt az ajtó és két gyönyörű teremtményt hoztak ki a karjuk közt.
- Nézd kicsim itt az apukád – guggolt le elém Rose kezében egy szőke hajú zöld szemű kisfiúval. Felálltam és kérlelőn néztem testvéremre, aki óvatosan a kezembe csúsztatta a kisfiút. Esme közbe elvitte a másik babát megfürdetni és néhány pillanattal később Rose is csatlakozott hozzá a fiammal együtt. Van egy fiam!

Tovább várakoztam az ajtó mellett, hogy megkapjam a jó hírt miszerint apámnak sikerült beadni a vámpír mérget kedvesem testébe. A hír meg is érkezett negyedórán belül. Carlisle-ék meggyötört arccal, ugyan de mosolyogva léptek ki a falak közül.
- Minden rendben van fiam! – ölelt magához. Megnyugodtam és ők is érezhették mivel még nagyobb lett a mosolyúk. – Menj be hozzá, pár perce adtuk be neki a mérget.
Habozás nélkül rontottam be megnézni Alice-t aki ismét mozdulatlanul feküdt az ágyon és ha nem hallanám a szíve gyors veresét már úton lennék Olaszország felé.

- Jasper téged akarnak! – jött be a szobába Bella.
- Jó lemegyek, itt maradsz addig?
- Természetesen – mosolygót.
Még egy csókot leheltem szerelmem homlokára majd elengedtem a kezét és lementem a nappaliba. Tele voltam kérdésekkel és szörnyetegnek éreztem magam, amiért a legfontosabb időkben mindig magára hagyom Alice-t. Leültem a többiek mellé és előre dőlve az arcomat kezeimmel takartam el. Most tényleg nem érdemlem meg, hogy létezzek.
- Jasper ne emészd magad! Te mindent megtettél Alice-ért – veregette meg a hátamat Carlisle.
- Nem hinném… nem voltam ott mellette mikor szükségem volt rá.
- Nem a te hibád, hogy a képességed győzedelmeskedett rajtad – mondta együtt érzően. – Nézd a jó oldalát, Alice rendbe fog jönni hamarosan és közénk fog tartozni. Ráadásul még két ilyen csodálatos gyermek apjának is nevezheted magad.

Ránéztem a varázslatos tüneményekre, akik most Emmett és Rosalie ölében békésen szuszogtak. Nem csak egy fiút kaptam Angyalomtól, ha nem egy angyali kislányt is, aki az anyukájára hasonlít kivéve a szemeit, mert azok olyan kékek, mint nekem egykoron mikor még volt miért levegőt vennem.
- Mi lesz a nevük? – kérdezte Esme, megtörve ezzel a csendet.
Ránéztem, és ahogy közben végig siklott a szemem a többiek arcán ők is kíváncsiak voltak erre.
- Daniel Hale és Lara Cullen – suttogtam. Még most is nehezen hiszem el, hogy apa vagyok. Eddig csak sejtettem milyen érzés is apának lenni, Edward érzései által, de most már én is tudom. Csodálatos és leírhatatlan minden egyes perc, amit velük tölthetek.
- Szia kicsi Lara – köszönt Emmett a karjában tartott kisbabának aki nyitogatta a szemeit.
- Van valami képességük? – két napja születtek és még is alig tudok róluk valamit.
- Még nem nagyon derült ki semmi. De hasonló képességük lesz, mint Renesmee-nek vagyis érintés árán tudják majd használni őket – adta a tudtomra Carlisle.
- Értem és valami jelek esetleg?
- Lara képeket lát, amikor hozzá ér valakihez a múltból és a jövőből. Gyakran látom, amikor bevillannak előtte – mosolygót Edward. Mivel nekem semmi közöm a jövőbe látáshoz úgy látszik valami hasonló képessége lesz Alice-nek.
- Sajnos Danielt még nem tudjuk, mert nem nagyon csinált semmit. – Megdöbbentem és elcsodálkoztam egyszerre. Nem elég, hogy két angyali teremtményt kaptam mondhatjuk azt, hogy karácsonyra, hanem még szerelmemnek is csodás képessége lesz.

Alice

Mindenem ég. Olyan, mintha valaki ezer tüzes tűt szurkálna a testembe. Sikítani és meghalni lenne kedvem. Valaki vessen véget ennek a szörnyűséges kínnak! – kiabáltam. De normális szavak helyett csak fájdalmas kiáltást hallattam.

Langyos kezek szorítására lettem figyelmes. De, hogyan? – kérdeztem magamtól. – Hisz a vámpíroknak hideg a bőrük akár a jég…
- Nyugodj meg szerelmem, mindjárt vége – suttogta a leglágyabb hang gazdája.
A szememet óvatosan kinyitottam, és megkerestem a tökéletes arcot. Még nagyobb fájdalom hasított a mellkasomba, mint eddig és a biztató szívdobogás egyre jobban halkulni kezdet. Valamilyen vékony anyagot markolva tűrtem a fájdalmat, míg csökkeni kezdet.
A szobában ahol voltam mindent tisztábban láttam, mint emlékezetemben. Az ajtó sorban nyílt és csukódott. Végignéztem a többieken, akik boldogan figyelték minden mozdulatomat.

Odasétáltam Jasper mellé és átöleltem, majd megkérdeztem, hogy láthatnám-e a kicsiket.

Mikor újra kinyitottam a szemem még ugyan úgy az ágyon ültem és mindenki engem nézet. Nem értettem mi történ velem az előbb és értetlenségemre hamarosan meg is kaptam a választ.
- Látomásod volt – mondta ki könnyedén Edward egy félmosoly társaságában.
- Mim volt? – kérdeztem. Közben felálltam és hercegem elé léptem.
- Látomásod, de majd később elmagyarázom! – felelte majd sorjában hagyták el a szűkős helyet magunkra hagyva.

- Szia! – nézet a szemembe Jasper.
- Szia… - magához ölelt és belepuszilt a nyakamba. Összerázkódtam az érintésétől és újra fekete szemeiben merültem el.
- Mikor láthatom a kicsiket? – szólaltam meg hosszabb csönd után.
- Előbb menjünk el vadászni aztán mindent utána – javasolta. Ekkor megéreztem a maróérzést a torkomban, ami olyan volt mintha két hete nem ittam volna semmit. Beleegyezve a vadászatba Jasper kitárta a plafonig magasodó ablakot és egy ugrással már a füvet taposta. Aggódva követtem, de mikor könnyedén mellé estem csak rám mosolygott majd futni kezdet az erdő felé én pedig követtem.




kritikát kérek szépen, hogy írjam-e tovább vagy ne...

Szavazás + kép verseny

Nyugalom nem kell szomorkodni, mert, lesz folytatás a szőke hercegnek csak most nem ő lesz a középpontban:D Légy szíves szavazatok, oldalt mert akkor előbb fel tudom rakni a második évad első fejezetét, ha meg vannak a nevek. És még egyszer köszönöm a sok kritikát:)
Puszi Bubi

u.i: Már 2 oldal kész az első fejezetből szóval gyorsan azokkal a nevekkel ;) Ha gondoljátok akkor a chat-be vagy megjegyzésbe is leírhatjátok, ha van valami más jobb név ötletetek! :)


Majd elfelejtettem... egy kép verseny félét hírdetek! A lényeg, hogy küldj el nekem e-mailbe vagy elég lesz ha feltöltöd valahova a képet és a linket bemásolod megjegyzésbe....
Mi legyen a képen: Alice és Jasper kislánya és kisfia.
A kislányt fekete hajúnak gondoltam, mint Alice és kék szemünek. A kisfiút pedig szőke hajúnak és zöld szeműnek. De bárhogy keverheted hogy melyikük haja fekete, szőke és a szemüket színét is de abba is meg van, hogy kék és zöld.
Mondjuk ha találsz képet ahol nem így van és mondjuk barna hajú barna szemü az sem baj mert meglehet oldani. Ja és a korukkal kapcsolatban a bármennyi idős lehet a lány és a fiú csak kinézen max 17-18nak.

Most jön aztán a lényeg. Azok akiknek a fényképei tetszenek és barátnőmnek is és még hasonlít is egy kicsit Jasperre vagy Alice-re azok kitalálhatnak egy részt a második évadhoz és még pluszba elolvashatják Nicolas történetét ami papíron már kész van.

Határidő: szavazás lejárta után 2 nap.

Mindenkép próbáld meg így is úgy is nyerhetsz :D
Remélem sok képet kapok majd töletek.

Puszi, Bubi

A vérszomjas szőke herceg - 16. fejezet

16. ...hercegem...

Sziasztok! Hát eljött ez az idő is... itt az utolsó fejezet. Azért ha annyit kérhetek akkor légyszi legalább a chat-be mondjártok el milyen lett...


Jasper

A nappaliba beérve leraktam a kanapéra és mielőtt magyarázkodni kezdenék megcsókoltam. Visszahúzódott az érintésemtől és elfordulva a cipőjét tanulmányozta.
- Mi a baj szerelmem? – tudom álszent dolog így viselkednem azok után, amit műveltem, de mellette minden feledésbe merül.
- Jasper kérdezni szeretnék valamit – remeget meg a hangja. Tudtam mi fog most következni, de azt reméltem, hogy nem következik el ez a pillanat.
- Nem kell semmit sem mondanod! Sajnálom, amit tettem és nem érdemlem meg, hogy valaha is megbocsáss nekem és újra kiérdemeljem a bizalmad. De azt tudnod kell, hogy soha senkit nem szerettem, szeretek ennyire, mint téged és nem is fogok! Amióta csak megláttalak első nap az iskolában onnantól kezdve eldöntöttem, hogy erőszak árán sem hagylak magadra! – Könnyek gyűltek a szemébe és valamit mondani akart, de csak szorosan átölelt.
- Fáj tudnom, hogy a szerelmem megölte az apámat… de nem haragszok rád – suttogta. Nagy kő eset le a szívemről, de nem nyugodtam meg. Mivel még mindig volt benne bizalmatlanság és félelem.

Alice

Valami belülről falt fel mikor Jasper mindent elmondott. Megölte az apámat, de nem tudok rá haragudni. Lehet, nem vagyok normális, de az a férfi amúgy sem volt már az apám. Jó az ő véréből vagyok még is csak úgy tekintettem rá, mint egy emberre, akihez nekem nincs közöm. Sok féle érzés kavargott bennem és tudtam, hogy az ölelő karok tulajdonosa jól érzi őket. Megnyugtatott és egyben megrémisztett az a tudat is, hogy nagyobb részben szerelmet éreztem.

Még jobban magához ölelt és mélyen beszívta az illatomat. Megnyugtatás kép a hátamat simogatta és a fülembe suttogott. Eltolt magától majd egy csókot, nyomot a homlokomra és felfutott az emeletre. Mire felállhattam volna a helyemről és elindultam volna utána, hogy hova ment már előttem térdelt és ugyan az az ezüst doboz volt nála, mint pár hete. Akkor nem láttam a doboz tartalmát, mert a nagy hévben megfeledkeztünk róla. Igaz akkor nem történt semmi, de addig a bizonyos tárgyig még sem jutottunk el.

A szemébe néztem és az égett a vágytól és a szerelemtől. Nagy levegőt vettem és ránéztem arra a gyönyörű ezüst gyűrűre, amin egy masni forma van és benne egy fekete kő csillogott, ahogy a lámpa fénye ráirányult.
- Ismét megkérdezném, ha nem bánod. Alice meg tudsz nekem bocsájtani mindenért… és mellettem leszel örökre, mint a feleségem?
- Örökre csak veled – csuklott el a hangom. – Én vérszomjas szőke hercegem! – Könnyezni kezdett a szemem, letérdeltem elé és hagytam, hogy az ujjamra húzza azt a tárgyat, ami jelzi, hogy mi már örökre együtt leszünk.
- A herceg címet elfogadom, de megígérem, hogy a vérszomjas jelzőt soha többé nem ejted ki a szádon! – Lehelte a nyakamba majd a szemembe nézet és megcsókolt.

Valakik a közelben tapsolni kezdtek. Elszakadtunk egymástól és felnéztünk. Mindenki az egész család körül vett minket és boldog vigyor terült szét az arcokon, kivéve Rosalie-én. De még ő is megengedet magának egy halvány vigyort.
- Gratulálunk! – mind közelebb jöttek és sorban végig öleltünk mindenkit.
- Köszöntünk a családban – nyújtott át egy nyakéket Carlisle amin a család címere volt.
Nem tudtam mit mondhatnék csak megint sírni kezdtem örömömben. Azt hiszem annyi szomorúság és szenvedés után ez életem legboldogabb napja. Nem csak, hogy lett egy családom ahol szeretnek, de még az mellett lehetek örökre, akit szeretek. És itt merül fel az a kérdés vajon vámpír leszek valaha? Nem merem megkérdezni, hogy mit gondol erről, mert ismerem Bella és Edward történetét. Vagyis, hogy Edward nem akarta átváltoztatni Bellát, mert úgy gondolta a vámpír lét egy büntetés. Egészen addig, míg a kicsi Nessie meg nem született.

Egy héttel később

Kevesebb, mint két hét múlva Alice Cullen leszek. El sem tudom hinni, hogy mind ez igaz. Olyan akár egy mese ahol vannak jók és rosszak. De a végén mindig a jó győz és a mese vége happy end lesz!

„Valaki halkan nyitja a szobaajtót majd pár pillanat múlva csilingelő nevetés tölti be a szobát és egy gyönyörű fekete hajú kislány fut felém és a lábamba ütközik. Lehajolok és felemelem az ölembe a tündéri teremtményt, aki még mindig boldogan kacarászik. Az ajtó ismét nyílik és Ő lép be rajta kezében egy szőke hajú kisfiúval, zöld szemeivel álmosan néz körül a szobában és mikor meglát, a kezecskéit felém nyújtogatja. A szőke herceg mellém sétál, és egyik karjával átöleli a derekamat és a nyakamba csókol. Végig borzongok az érintésétől majd kinézve az üvegfalon meglátom a tükörképemet, ahogy boldogan mosolygunk és a kis gyerekekkel olyanok vagyunk, mint egy boldog család. De még valami szemet szúrt… mégpedig a bőröm fehérsége.”

Kapkodva faltam a levegőt mikor felébredtem és az álmomban történteken járt az eszem. Egyedül voltam a szobában és a tágas ablakon a nap első sugarai lopakodtak be, végig csiklandozva melegségével a bőrömet. Kimásztam az ágyból és a köntösömet magamra kapva léptem ki a szobából. Finom illatok járták körbe házat, amik a konyhából jöttek. Lépcső felé vettem az utat és lesétálva elém tárult egy csodálatos családi pillanat, amiben nekem sose volt részem. Emmett és Rose a kis Nessie-vel játszottak a földön a többiek pedig őket nézték mosollyal az arcukon. Jasper pont háttal volt nekem. Edward észrevett és már épp szólni akart mikor csendre intettem. Hercegem mögé osontam és egy váratlan pillanatban belepusziltam a nyakába. Összerezzent az érintésemtől és hátra fordulva az ajkaimra tapadt.
- Menjetek szobára! – szólalt meg Em. Mindenki hangos röhögésben tört ki csak mi nem nevetünk rajta.
- Alice, kedvesem örülök, hogy felébredtél – jött be a nappaliba Esme. – Kész a reggelid, nyugodtan menj és egyél valamit.
Így is tettem, hercegem kezét megfogva bementünk a konyhába és ott leültetet az egyik székre és sorban elém rakosgatta a finomabbnál finomabb reggelinek szánt ételt.

Miután teli etetett visszamentem a szobánkba és felöltöztem. Tegnap Bella a tudtomra adta, hogy egésznap az esküvőre fogunk készülni. Nem értem minek hisz még az időpont sincs kitűzve. Épp belemerültünk Jasperrel a csókolózásba mikor az ajtó kivágódott és Bella Rosalie-val karöltve jelent meg. A kezemnél fogva szakítottak ki hercegem karjai közül.
- Lányok ez már több a soknál! – nézet rájuk mérgesen.
- Segíts… - suttogtam.
- Hé, nyugalom tesó csak kicsinosítjuk az új hugicánkat – mondta Rose.
Majd kirángattak a szobából és egyenesen a fürdőbe cipeltek. De végül is hagytam, hogy egész végig úgy foglalkoznak velem, mint egy játék babával. Rosalie mutatott pár ruha tervet - amit ő maga talált ki – miközben Bella a hajamat csinálta. Igaz nem véglegesen az esküvőre készültem, de úgy éreztem magam. A végeredmény előtt hányinger fogott el és még szerencse, hogy a fürdőbe voltunk különben nem jutottam volna el idáig.
Valaki hátra fogta a hajamat, míg én kiadtam magamból a reggelit. Nem volt szép látvány és a könnyek is előbújtak a rejtekhelyükről. Jaspert akartam abba a pillanatban és kívánságom meghallgatásra került, mert a hideg erős karok fogtak magukhoz.

Nagy nehezen meg tudtam nyugtatni magamat, de Jasper nélkül nem sikerült volna. Alaposan megmostam a fogamat és jobbnak látták, ha ma már nem csinálok, semmit csak pihenek. Mikor egyedül voltam csak az álmomon gondolkoztam. Hogy vajon mit jelenthet és ki az a két gyönyörű gyermek. Gondolkozás közben lementem a konyhába valami ennivaló után nézni. De pechemre összefutottam Edwarddal.
- Hova ilyen sietősen? – kérdezte rosszallóan.
- Csak enni…
- Szó sem lehet róla most jött ki belőled az étel és máris enni akarsz?!
- De éhes vagyok – mondtam úgy, mint egy öt éves kislány.
- Carlisle mindjárt haza jön és megvizsgál. Addig bírd ki, ha Jasper megtudja, hogy hagytalak felkelni az ágyból, leveri rajtam – felnevettem ezen hisz tudom csak viccelt. De mikor nem nevetett velem én is abba hagytam és lesütöttem a szemem. Visszacammogtam a szobánkba, de megint elkapott a rosszul lét. Időben értem ki a wc-hez. Hercegem megint ott volt mellettem és nyugalmat sugárzott felém, de hasztalanul.

Egészen addig, míg a családfő haza nem ért a nappaliban lévő kanapén feküdtem, mikor nem a mellékhelységben töltöttem az időmet vagy azzal, hogy minél több kaját tuszkoljak magamba. Volt még egy nagyon különös dolog ez alatt az idő alatt. Újra előre láttam, hogy mi fog történi. Mármint csak apróságokat, hogy láttam mikor lépbe a bejárati ajtón Jacob, hogy magával vigye Nessiet és ehhez hasonlókat. Nem akartam szólni erről senkinek sem, de Edward így is láthatta. És egész végig a hátam mögött suttogtak vámpír gyorsasággal, hogy ne halljam meg. De szerencsére egy két szót azért sikerült elcsípnem. Mindig én voltam a téma és valami Bellával és Renesmee-vel kapcsolatos dologról beszéltek és félvérekről. Meg valami Volturiról, akikről eddig is csak néha-néha hallottam, hogy beszélnek.

Minden félelmem és aggódásom előjött mikor Carlisle autójának a motorzúgását meghallottam.
- Nem lesz semmi baj, ne aggódj! – fogta meg a kezemet Jasper.
Még sem tudtam nem aggódni. A garázs felől jött fel a házban kezébe az orvosi táskájával.
- Sziasztok. Alice nyugalom csak egy egyszerű vizsgálat lesz – mondta.
Jasper nem hagyta, hogy a saját lábamon menjek Carlisle után ezért az ölébe fogott és úgy mentünk fel a legfelső emeletre.

Ott Carlisle régi dolgozó szobájába mentünk, ami most úgy nézet ki, mint egy vizsgáló. Ha jól tudom, akkor Bella miatt lett létrehozva anno. Jazz mondott valamit az apjának mire ő csak bólintott. Először egyszerű vizsgálatnak tűnt, de mikor a sarokban álló ultrahang gépet mellém tolta akkor megijedtem.
- Ez minek? – böktem a gépre.
- Csak sima vizsgálat ne aggódj. – Ismét nem nyugodtam meg, de hagytam, hogy azt a furcsa zselé félét rákenje a hasamra. Becsuktam a szemem és a lepedőt markolva vártam, hogy vége legyen. Carlisle mind végig hümmögött miközben a monitort nézte és a hasamon húzogatta azt a kis fejet. Kizártam mindent és csak az álmon járt az eszem, csak akkor tértem magamhoz mikor letörölte a hasamról a zselészerűséget.
- Mi az? Mit találtál? – kérdeztem aggódó hangon mivel semmilyen érzelem nem tükröződött az arcán és Jasper is kérdőn nézet rá.
- Hát van egy jó és egy rossz hírem – felelte végül.
- A rosszat mond előbb – csúszott ki belőlem. Ha valami bajom van, akkor azt jobb előbb megtudni.
- Igaz még nincs végleges időpont, de el kell halasztani az esküvőt – itt már sejtelmesen mosolygott. Jasperre néztem, aki mellettem állt és egyik kezével átkarolva a hátamat simogatta és közben ő róla is a boldogság sütkérezett. Nem értettem minek örülnek ennyire. Meg mi az, hogy elmarad az esküvő. Talán azért, ilyen boldogok mivel meghalok, és végre nem leszek a nyakukon? Nem az nem lehet! – estem pánikba.
- És mi a jó hír? – remélem ez legalább valami pozitív dolog.
- Gratulálok kismama!

A „kismama” szónál leblokkoltam és csak magam elé meredtem. Ránéztem az előttem lévő boldog hercegemre, akivel most madarat lehetett volna fogatni és még jobban kétségbe estem. Én, mint anyuka? Egy gyermek édesanyja. Szokatlan és fura érzés hát még belegondolni, de ahányszor kimondom magamban egyre jobban tetszik az ötlet. Most, hogy belegondolok ezért volt az a furcsa és gyönyörű álom rólam és Jasperről no meg a gyerekekről. Mikor újra felnéztem már az egész család a szobában nyomorgott és minden egyes arcon ott voltak az öröm jelei. Elmosolyodtam én is, de legbelül mégis tartottam valamitől, de nem tudom, hogy mitől esetleg kitől…

The End

KRITIKÁT!!!!!!!!

A vérszomjas szőke herceg - 15. fejezet

15. fejezet - Nevetés helyet sírás!

Alice

Egész éjjel forgolódtam és azon járt az eszem, hogy vajon mit fog csinálni a családom, ha meglát. Igen már ők a családom. Hiába vannak rendes szüleim és jó húgom, ha van egy hét amikor mindenkivel találkozok. Mióta anya kijelentette, hogy nem kér az életemből és csak egy levelet hagyott maga után, az életem rendesen megváltozott. Örülök is neki, mivel így rendesen megismertem Jaspert és a sok jó, ami történt velünk, senki se veheti el tőlem. De itt van Nicolas… a szíve miatt mindent elkövetett, hogy az övé legyek és én annyi fájdalom után is megbocsátottam neki. Tudom, hogy helyesen cselekszem, vagyis remélem, hogy így van. De ami megtörtént, az megtörtént. Megcsaltam Jaspert, hogy ne okozzak fájdalmat Nicknek és most a szívem miatt megbántom, hogy az igazi szerelmemmel legyek. Mégis, hogy lehetem ennyire idióta, azt mondtam Nicolasnak, hogy szeretem. És igaz vagy nem, nem bántam meg semmit. Furcsa belegondolni, hogy három hét telt el úgy, hogy minden megváltozott főleg én.

Úgy látszik időközben elaludtam, mivel most vakítóan süt át a koszos ablaküvegeken a napfény.
- Szia – köszönt halkan Nicolas a falnak dőlve.
Nem néztem rá, de így is éreztem, hogy megint elsírom magam. Ellökte magát a faltól és közeledett felém, az ágy besüllyedt, mikor leült velem szemben. Felemelte a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni, de nem azt látta, amit várt. Barna szemei kikerekedtek és szólásra nyitotta a száját, de inkább letörölte az útnak induló könnyeimet és magához vont. Belefúrtam a fejemet a mellkasába és harcoltam a sós vízcseppek ellen, amik az arcomat égették.
- Sss. Nyugalom, most már minden rendben lesz! – Simogatta a hátamat nyugtatásként. Még jobban megöleltem és a könnyeim kis idő után elapadtak. Olyan, mintha valaki kedve szerint nyitja és zárja el a csapot.

- Kész vagy? – kérdezte már az erdő fellé haladva.
Szörnyű emlékek jutottak hirtelen eszembe, ahogy körbe néztem az ijesztő tisztáson. Csak bólintottam, majd Nicolas rázkódni kezdett, és egy bronzbarna bundájú farkas állt előttem. Valahogy fölmásztam a hátára és, miután erősen megkapaszkodtam a szőrében, nekiiramodott és a tappancsai végigsöpörtek az erdő aljnövényzetén. Nem néztem merre megyünk, mert ismét a szemeimből kifolyó folyadékkal voltam elfoglalva és a gyorsaság miatt a szél is csípte az arcomat.

Nick megállt és felnéztem miért nem fut tovább. Ekkor láttam, hogy „otthon” vagyok. Én kértem, hogy előbb idejöjjünk, mert akármennyire is nem szívlelem apámat, most már biztos ő is aggódik értem. Lemásztam a hátáról és berohantam a bejárati ajtón. A földszinti fürdőből kivittem Nicolasnak egy törülközőt, hogy be tudjon jönni a lakásba. Elfordultam, míg átváltozott és maga köré tekerte az anyagot, majd együtt felmentünk apám hálószobájába valami ruha után nézve. Az egész ház csöndes volt. A lépcső közepén egy véres papír pihent a fa deszkán. Megrémültem és Nick kezét szorosan megszorítottam, miközben felemeltem.

- Nem… ez nem lehet! Ilyen nincs… ez csak egy rossz álom! – hajtogattam egyfolytában. A papír kicsúszott az ujjaim között és leestem a lépcsőre. Nem sírtam, mert egyszerűen most nem jöttek a boldogító, megnyugvást hozó könnyek. Csak pislogtam és a levél tartalmát ismételtem újra és újra. Nicolas nem értette mi történt, ezért elengedve a kezemet a papír után kapott és hangosan olvasni kezdett.
- Alice! Nincs mentségem az ellen, amit tettem… és ha nem is hiszel nekem, de mindezt érted tettem! Szeret és ölel: A te vérszomjas szőke herceged! – Vele együtt suttogtam a szavakat és közben azon gondolkoztam, hogy „Miért?”. Ő tette, akiben a legjobban megbíztam. Akit szeretek és szeretni is fogok, mégis megölte az apámat. Igen biztos, hogy ez történt, mert már mikor ide értünk akkor is furcsa érzésem volt, hát most beigazolódott.

Szirénák hangjaira lettünk figyelmesek, miközben némán, mozdulatlanul ültünk a lépcsőn. Nem tudtam felállni és benézni a szobájába. Nicolas felállt, majd a térdem alatt és a hátamnál megfogva a hátsó ajtó felé indult.
- Nincs itt semmi keresni valónk – suttogta és egy csókot, nyomott a hajamra.
- Szorosan hozzábújtam és megpróbáltam elfelejteni mindent. Megállt, mikor már messze voltunk a háztól és talpra állított, nekem adta a hátizsákot, amiben néhány fontosabb dolog volt, majd átváltozott farkassá, hogy könnyebben tudjunk haladni. Ismét felmásztam a hátára és rádőltem, becsuktam a szememet és hagytam, hogy a szél kicsípje az arcomat. Elszundíthattam, mert mikor feleszméltem egy fának neki dőlve ültem és Nicolas még mindig farkas alakban állt előttem, védelmezően és fogait kivillantva morgott valakire, vagy inkább valakikre. Felálltam és körbenéztem. Mindenki itt volt és körülvettek minket. Cullenék és a vérfarkasok támadó állásban voltak és mind Nicolasra néztek gyűlölködő tekintettel. Eléálltam és védelmezően kitártam a karjaimat, hogy senki ne támadja meg. De amikor újra végignéztem a Cullen családon, megláttam pont előttem Őt. Pislogtam párat, majd elkezdtem futni felé. Futás közben lassulni kezdtem és mielőtt neki vágódtam volna, megálltam. Lehajtottam a fejemet és a könnyeim ismét folyni kezdtek. Éreztem hideg ujjait, amint az államnál fogva felemeli a fejemet, hogy szemembe tudjon nézni. Szemei barnák voltak és sajnálat, fájdalmat, szerelmet, aggódást láttam bennük.
- Sajnálom… - mondta ki alig halhatóan, de én mégis hallottam. Csak álltunk mozdulatlanul és egymás tekintetéből próbáltuk kiolvasni a válaszokat.

Jasper

Itt van, visszatért és újra látom. Még gyönyörűbb, mint emlékezeteimben. Csak nézzük egymást és én próbálom elhinni, hogy ez tényleg a valóság. Óvatosan végig húzom az ujjaimat a karján felfelé, majd finom puha bőréhez ér hideg kezem és megint valahol egy másik világban találom magam. Ahol csak ő létezik és én. Senki sincs körülöttünk csak mi vagyunk. A sötétségben újra felragyogtak a csillagok és az Angyalok is visszakapták a legbecsesebb tulajdonukat. Magamhoz öleltem és mélyen beszívtam édes illatát. Az illúzió szertefoszlott és újra a szörnyű valóságban voltunk. Nicolas már emberi formában és egy nadrágban, hozzá volt kötözve egy fához és a többi quileute is visszaváltozott.
- Én… - Kedvesem valamit mondani akart, de mielőtt újra elveszíteném, ami be fog következni, meg kell csókolnom. Lassan közeledtem felé és, mintha egy törékeny porcelán babához érnék, gyengéden hozzáérintettem ajkaihoz a sajátomat. Habozott egy pillanatig, majd vissza akart csókolni, de elléptem tőle, mert vérének mámorító illata égetni kezdte a torkomat.

A lányok odajöttek hozzánk és arrébb vitték Alice-t, míg Nicolas bűnhődik tetteiért. Közelebb mentem a korcshoz és sajnálattal néztem rá. Nem azért sajnálom, mert amit most fog átélni azt nem kívánnám senkinek. Hanem, mert éreztem rajta, ahogy szerelmemen is, hogy többet éreznek egymás iránt, mint barátok. Ráadásul Alice-ben gyűlöletet is véltem felfedezni, ami csak nekem szólhatott. Mielőtt megszólalhattam volna, Edward lépet mellém és elmondta mit olvasott ki Nicolas és szerelmem gondolataiból. Csodálkozva néztem rá és az arcom eltorzult a hallottak alapján.
- Nem öllek meg, és Alice kedvéért szabadon elmehetsz. Bármikor meglátogathatod őt, de meg kell értened, te itt már csak egy bűnöző vagy, aki kegyelmet kapott a múltja és az érzései miatt! – Szemei kikerekedtek és értetlenül nézett rám. Azt várta, hogy könnyűszerrel kiontom a vérét, vagy egyszerűen csak beleharapok. De nem vagyok képes arra, hogy Angyalom még egy szívéhez közelálló személyt veszítsen el énmiattam. Így is kárhozatra jutok, és nem fogom megérdemelni a bocsánatkérését, de mielőtt örökre elhagy, meg kell tudnia, miért is tettem meg.

A fiút elengedték és egyből Alice-hez futott. A lányok meg akarták akadályozni, hogy a közelébe menjen, de egy bólintás után félreálltak az útjából. Habozás nélkül magához szorította a halott szívem legdrágább kincsét és mocskos száját azokhoz az ajkakhoz érintette, amelyekhez nem is oly rég még én érhettem. El kellett fordulnom, különben megszegve előbb tett döntésemet, darabokra téptem volna.
- Ne hagyj el! – kérte halk bársonyos hangján Alice.
- Muszáj elmennem, de ígérem, még találkozunk! – súgta nyálas hangon a fülébe. Utoljára még szorosan magához ölelte, majd egy hálás pillantást intézett felém és beljebb sétálva a fák sűrűjébe, pár perc múlva fájdalmasan felvonyított, majd remélhetőleg örökre eltűnt. Féltékeny voltam rá és az is leszek. Én soha nem érhetek hozzá Alice-hez úgy, mint ő. Mert egy óvatlan pillanatban megölhetem. Nincs biztonságban mellettem, de most már, ha akarná, se tudnám elengedni. Pedig el kell, mert nem bocsájthat meg azok után, amit az apjával műveltem.

- Ideje haza mennünk – javasolta Edward.
Egy csókot nyomtam Angyalom könnyáztatta arcára és ölembe fogva, futni kezdtem vele hazáig. Út közben egymás szemébe néztünk. Így is jól tudtam haladni, hogy nem figyeltem az útra és legalább még utoljára emlékezetembe véshettem a szépségét.


najó most nem tudom mivan de itt az új rész... remélem tetszet... és ha kérhetek annyit akkor véleményt lécci...

A vérszomjas szőke herceg - 14. fejezet

14. Az első pofon...

(írói megjegyzés: A 11. fejezettől folytatódik Jasper szemszögéből. Csak az olvassa, aki elfogad egy teljesen más Carlisle-t! Nem fontos rész, de kellett…)


Jasper

Erdő, erdőt követve futottam a semmibe. Célok nélkül elveszve a világban. Csak Alice arca lebeget a szemem előtt valamiféle utat mutatva nekem. Meg álltam egy magas fa alatt, felmásztam a tetejére és egy ágra lepihentem. Muszáj lesz gondolkoznom, mert nem mehet tovább így.

Két nap telt el a gyilkosság óta. Carlisle és a többiek biztos rájöttek, hogy csak én tehetem és már elindultak utánam megkeresni. Vissza kéne fordulnom és vállalva a következményeket beszélnem, kell apámmal. De még is, hogy állhatnék így elé, mikor embert öltem ráadásul szerelmem apját. Elvesztem az elméletekben, hogy melyik út lenne a legjobb. Az idő gyorsan szelte a perceket és az órákat, ismét magába szíva egy újabb napot. A nap már lemenőben volt és én semmire nem jutottam. Lemásztam a fáról és Forks felé indultam. Egyszer túl kell lennem rajta.

Egy szarvas csorda mellett haladtam el. Vadásznom kéne igaz, hogy nem segítene semmit, de legalább megtudnák, hogy megbántam mindent. Kinéztem magamnak egy nagyobb példányt és beleszagoltam a levegőbe. Vérének illata hívogatott magához és én engedve a csábításnak neki iramodtam. Levegőt venni se volt ideje, ledöntöttem a földre és átharapva a nyakát szívni kezdtem a vérét. Undorodtam az izétől mégis csak emberi vért fogyasztottam alig két napja, de legbelül tudtam többet nem ihatok mást csak állat vért.

***

- Mi ütött beléd? – kérdezte dühösen Carlisle. – Nagyot csalódtam benned Jasper.
Lehajtott fejjel ültem a kannapén és hagytam, hogy apám kiadja minden érzését. El akartam menekülni és átkoztam azt a percet mikor úgy döntöttem, hogy haza jövők. És átkoztam a képességemet is. Fájt érezni ugyan azt, amit a többiek éreztek irántam. Csalódást, megvetést, félelmet, és aggódást.
- Bocsánat – ennyit tudtam kipréselni a számon.
Felnéztem az előttem álló férfire, aki apám helyet apám. S aki mindig a mi javunkat nézte és mi voltunk az elsők az életében. Erre jövők én egy semmire kellő utolsó gyilkos és mindent lerombol. Sírni akartam. Már nem maradt semmi, ami életben tartana.
Csend szállt a házra csak Renesmee szívének dobogását lehetett hallani és egy-egy nyugtalan sóhajt.
- Azt hiszed, ezzel minden megoldódik, hogy bocsánatot kérsz? – szakította meg a csöndet Carlisle.
- Nem, de mi mást tehetnék? – keltem ki magamból.
- Carlisle légy szíves hagyd Jaspert. Te is tudod, hogy elborult az agya és nem tudott gondolkozni – állt mellém Rosalie.
- Köszi, Rose, de magamat is megtudom védeni nem kell mellém állni amikor utálod Alice-t! – morogtam rá dühösen.
Besértődve elindult fel felé a szobájába. Mikor felért hangosan bevágta az ajtót. Emmett intézet felém pár kedves szót majd utána ment.
- Mire volt jó ez az egész? Legalább örülhettél volna, hogy valaki még melléd áll – kért számon Carlisle.
- Nem érdekel és te sem érdekelsz! Mindenki másnak meg tudtál bocsátani mikor hibázott csak nekem nem. Beletörődtél mikor Edward pár évig embereket ölt, elnézted Emmett és Rosalie hibázását is. És mikor Esme hibázott akkor tudomást sem vettél róla, mert érezted, hogy többet nem fordul elő. Mindenki megkapta a bocsánatodat és ugyan úgy bíztál bennük! – kiabáltam az arcába.
Esme remegett a sírástól, de könnyeket nem hullatott hisz nekünk nincsenek könnyeink. Bella és Edward mellé ültek és átkarolva nyugtatni próbálták. Gyűlöltem magamat, amiért bele kevertem őket a vitába főleg anyámat de Carlisle nem hagyott más választást. Ránéztem apámra és ekkor égni kezdet az arcom. Az első pofon… amit apámtól kaptam.
- Takarodj a házamból! - Nem kiabált, nem dühöngött és még csak nem is nézet rám szemrehányóan. Egyszerűen csak a szemembe mondta majd oda ment feleségéhez és átkarolva felvitte az emeletre.

Értetlenül néztem ki a fejemből. A képek összemosódtak a hangok eltűntek. És én csak kővé dermedve álltam a nappali közepén az arcomat fogva.
Mit tettem? Megbántottam a családomat és remélhetőleg örökre elvesztettem apámat! – térdre rogytam és hangosan felüvöltöttem. Mindent elrontottam mikor megöltem Alice apját. Hogy lehettem ilyen önző.

- Nem hallottad, amit mondtam? – jött le a lépcsőről. – Most azonnal hagyd el a házamat, és amíg nem térsz, észhez át ne merd lépni a küszöböt.
- Carlisle te sem gondolhatod ezt komolyan! – csattant fel Edward.
- De igen is komolyan gondolom! Ha egy percen belül nem tűnik el én dobom ki!
- Miért csinálod ezt? Mi is követtünk el hibákat mégse üldöztél el.
- Ne, Edward, hagyd! Elmegyek! Így lesz a legjobb mindenkinek – álltam fel a földről és fordultam testvérem felé.
Elsétáltam az ajtóig és még egyszer utoljára belenéztem apám gyűlölettel teli tekintetébe. Nem bírtam pár másodpercig a szemébe nézni, kinyitottam az ajtót és futni kezdtem az erdő felé. Nem tehettem mást, ha Carlisle így akarja, hát akkor legyen így.

Carlisle

- Nézd meg mit csináltál! Elüldözted, most örülhetünk, ha nem csinál semmi örültséget – korholt le a fiam.
Nem mondtam semmit csak az erdőt figyeltem ahol néhány perce eltűnt az egyik gyermekem. Igaza van, Edwardnak én se vagyok jobb Jaspernél. Elüldöztem az egyik fiamat és ki tudja, mikor láthatom viszont. Nem vagyok jó apa, ha ennyin felkapom a vizet, a többiek is követtek el hibát és én mégis megbocsátottam nekik.
- Hol van Jasper bácsi? – kérdezte álmos hangon az unokám Emmett kezei közül.
- Elment… - feleltem szomorúan.
Belém csapott a felismerés. Meg kell találnom mielőtt bármit, csinálna!
- Vigyázatok Esmere! Edward gyere velem – majd eltűntem a szemük elől és az erdőnél vártam Edwardra.
Nem késlekedet, következő pillanatban már ott állt mellettem és engem figyelt. Nem kellett beszélnem ahhoz, hogy elmondjam mi a tervem. Most amúgy is nehezemre esne a beszéd.

Már órák óta futottunk mikor megéreztük végre az illatát. Elfordultunk abba az irányba ahonnan jobban érzékelhető volt az illata, mert az egész úton bármerre fordultunk érezni lehetett, hogy ott járt.

Egy kidőlt fatörzsön ült, fejét térdeire hajtotta és egy ember számára tűnt volna mintha valaki itt hagyott volna az erdőbe egy élethű szobrot. Mozdulatlan volt és levegőt se vett. Tétováztam nem tudtam mit tehetnék, hogy ne bántsam meg még jobban.
- Menj oda hozzá – javasolta Edward. Kérdőn néztem rá, hogy hallja-e a gondolatait erre csak egy aprót bólintott. Lassan indultam el és mikor mellé értem vártam. Nem mertem semmit se csinálni úgy éreztem magam, mint egy öt éves kislány, aki nem mer megszólítani egy idegent.
- Ha azért jöttél, hogy még jobban a földbe tapos, akkor megnyugtatlak… már nem kell – nézet rám fájdalmas képpel. A hangja rekedt volt az elfojtott sírástól és szemei feketék.
- Én nem… nem akartam… - dadogtam összevissza. – Jasper sajnálom, tudom, hogy nem érdemlem a bocsánatodat… és nem is kérem, hogy bocsáss meg, de gyere vissza. Nem miattam, hanem a többiek miatt. – Jasper még mindig nem nézet rám. A távolba figyelt valamit és gondolkozott.
- Nem, egy gyilkos vagyok! Nem engedhetsz egy gyilkost a házadba! – Meglepődtem a mondatán, nem gondolhatja komolyan, hogy ezért kitiltom a házamból.

Jasper

Legbelül örültem, hogy Carlisle eljött és bocsánatot kért, de ez akkor sem mulasztja el a bűntudatomat. A szavai azt sugallták, hogy megbocsát és felejtsünk el minden rosszat. De az érzései nem erről tanúskodtak. Össze volt zavarodva és nem tudta eldönteni melyik lenne az észszerű döntés, ami mindenkinek jó lesz.
- Jasper a fiam vagy! És nem érdekel, hogy megöltél valakit. Ez a tény elveszik a szeretett mellett, amit irántad érzünk. A család tagja vagy egy a Cullenek közül. Nem kérheted tőlem, hogy nézzem végig, ahogy kisétálsz az életünkből – még mindig nem néztem a szemébe. De az érzései is kezdtek meggyőzni.

Néma csend állt be közénk, Edward magunkra hagyott és haza indult. Carlisle még mindig előttem állt és a tekintetemet kereste, de én elfordult ahányszor csak megpróbált a szemembe nézni. Nem láthatja rajtam, hogy bűntudatom amiatt, hogy megszegtem a tanítását.
- Carlisle egyedül hagynál egy kicsit? – néztem a szemébe most először mióta itt van. Nem mondott semmit csak elfutott. Összekavarodtak az érzései és nem értette, hogy miért kérek időt. Megijedt, hogy esetleg még sem megyek haza. A lelke mélyén dühöngött és még több dolgot a fejemhez akart vágni, de a családja miatt nem tette. Igen én már nem tartozok a családhoz, nekem már csak Alice maradt. Az angyalom, aki bármerre lehet és lehet, hogy soha többé nem nézhetek a csillogó szemébe és nem hallhatom édes nevetését.

De ha itt ülök, és azt várom, hogy történjen, valami sosem találom meg őt. Muszáj vissza mennem Cullenékhez és a segítségüket kérnem. Egy újabb álarcot kell felöltenem ahhoz, hogy elérjek utam végső céljához. A boldogsághoz.
Felálltam a fatörzsről és Forks felé vettem az irányt.


Na mint feljebb írtam már ez csak amolyan átvetítő rész volt vagy, hogy mondjam... Nem fontos a történetbe de kellett!

A vérszomjas szőke herceg - 13. fejezet

13. Árulás 2. rész

Jasper

Még egy levél érkezet Alice-től. Nem akartam egyedül kinyitni túlságosan fájna, ha amúgy is összetört szívem most porrá zúzná ez a levél. Megkértem a többieket, hogy nyissák ki előbb, és valamelyikük olvassa fel hangosan. Edwardra jutott a feladat. Lassan felolvasta a papírra írt szavakat és ilyen lassan is jutott el a tudatomig, hogy Alice-szel biztos történt valami. A tény, hogy Lionel - az idegen vámpír, akivel találkoztam – is ott van még jobban megrémisztett.
- Jasper, mit tegyünk? – kérdezte Carlisle.
- Elmegyek a találkozó helyre, még pedig egyedül! – döntöttem el.
- Ne csináld ezt fiam. Őrültség lenne egyedül menned, biztos egy csapda – próbált győzködni.
- Nem érdekel! Alice bajban van, nem ülhetek itthon öl betett kézzel várva, hátha egyszer kicsapódik az ajtó és belép rajta Alice nevetve. Te sem várhatod el tőlem, hogy ezt tegyem – vágtam vissza ingerülten.

Felrohantam a szobámban, hogy kitaláljak valami tervet, miként hozhatnám haza Alice-t. Emmett kopogott az ajtón majd mikor nem feleltem semmit belépet.
- Öcskös, Carlise csak jót akar – ült le az ágyra velem szemben.
- Tudom, de értsétek meg… nélküle nem tudok élni – temetem az arcomat a kezeim közé.
- Akkor te is értsd meg, hogy nekünk is hiányzik, és vissza akarjuk hozni.
- Nem keverhetlek bele titeket.
- Már benne vagyunk. Egy családtagunk bajban van, ez mindenkire tartozik már. Nem csak rád – szorította meg a vállam mikor odaért mellém.
- Jazz gyere menjünk le! És találjunk ki valamit, hogyan menthetnénk meg az új hugicánkat – húzott fel a fotelből.

Mindenki az étkezőbe volt a saját helyén. Carlise az asztalfőnél, baloldalán Esme ül és két üres szék volt – ami a mi helyünk – míg jobboldalán Edward, Bella és Nessie foglalt helyet. Rosalie az asztal másik végénél dőlt neki a falnak keresztbe tett kézzel.
- Mi a baja? – súgtam oda Emmettnek amilyen halkan, csak tudtam.
- Rám van megsértődve, nem mentem el vele vásárolni – fintorgott el az arca.
Hangosan felnevettem, ahogy elképzeltem Emmettet amint végigjárja egy bevásárló központ összes butikját. Edward is felnevetett a képzeletemre és együtt nevettünk. Igaz nem szívből jövő volt de legalább láttam a többieken, hogy örülnek, hogy újra nevetek.
- Na akkor beszéljük, meg mit tegyünk az üggyel kapcsolatban? – kezdet neki Carlisle.
- Nem kell semmit megbeszélnünk! Én elmegyek egyedül a találkozóra és ti meg itthon maradtok!
- Jasper gondolj ránk is, bármi történhet veled. Nem élnénk túl, ha bajod esne – nézet rám könyörgő szemekkel anyám.

Nem tudtam, nem akartam a szemébe nézni, mert akkor elvetve minden tervemet engednék nekik. De nem tehetem ezt, muszáj megmentenem az Angyalok hercegnőjét. Nélküle az angyalok se ugyan azok, mint régen. Kinéztem az ablakon, oda kint már javában sötétedet. Mit számít már a sötétség? A lelkem úgy sem változik már meg…
- Jasper bácsi kérlek, maradj! – jött oda hozzám Nessie és szorította meg a kezem.
Leguggoltam mellé és hagytam, hogy megérintése az arcomat. Az étkező kiürült és most az udvaron voltunk. Valaki az erdő szélén rejtőzőt a fák között. Nem láttam ki az, de mikor előjött a helyéről akkor megismertem a személyt. Nicolas volt az és Seth-tel körülbelül egy idős fiú sétált mögötte. Nicolas felugrott a szobánk erkélyére farkasként és betörve az üveget rontott be. Majd Alice-szel a kezében jött ki a házból és futott vissza az erdőbe.
- Köszönöm, hogy megmutattad ezt kicsim – öleltem meg gyengéden.
- Igaz ez? – fordultam immár Edward felé.
- Sajnos igen – hajtotta le a fejét szomorúan.
- Akkor ez már nem csak ránk tartozik – sóhajtottam.
- Végre, hogy rájöttél fiam, Nicolas még valakit belekevert, ezért muszáj lesz lemennünk, La Push-ba, hogy kiderítsük ki tűnt el mostanában. – szólt fel Carlisle.


Alice

Mikor felébredtem mindenem sajgót és nem tudtam elfordítani a fejem.
- Hé-hé nyugalom hercegnő – fogott meg Nick, hogy ülő helyzetbe tudjon helyezni. Furcsálltam, hogy kedves velem azok után, ahogy viselkedet velem.
- Miért vagy ilyen kedves velem? - kérdeztem félve. Nem akartam, hogy megüssön esetleg valami rosszabbat, tegyen velem.
- Már nem is lehetek kedves azzal, akit szeretek? – húzta fel a szemöldökét.
- De… de csak… - kész ennyi volt eltörött a mécses. Sírtam, zokogtam semmi, sem hozhatja vissza a kedvemet. Tessék nézd, meg mit tettél velem Nicolas én, szerettelek és még vele is haragban voltam miattad. De te így hálálod meg ennyi volt, nem érdekel most, már ha meghalok.
- Sss… ne sírj!
Ellöktem magamtól és amilyen kicsire, csak tudtam, összezsugorodtam. Nem akarom, hogy hozzám érjen! Nem akarom, hogy itt legyen… én se akarok itt lenni. Jasper szerelmem siess… - álomba sírtam magam.

- Kicsim gyere, indulunk! – szólt Bella a kislányának az ajtóból.
- Nem! – játszott tovább Emmettel.
- Renesmee nem érünk rá játszani – vette fel a szigorú anyai álarcot Bella.
- Nem!
- Ha nem, hát nem. Menjünk Alice, ketten megyünk csak le, La Push-ba – Bella tudja, hogyan vegye rá valamire a lányát. Nessie egyedül hagyva szegény Emmettet rohant elénk boldogan.
- Anyaaa, miért nem mondtad, hogy Jake-hez megyünk? – ez a kislány mindenre képes.
- Mi az még is jössz?
- Igen, igen, igen, igen! – futott ki a garázsba.
- Nessie és velem mi lesz? – kiabált neki Emmett.
- Bocs, Emmett bácsi de most nem érek rá – mi csak nevetünk rajta.
Edward jött le az emeletről és egy csókot adott felesége arcára.
- Vigyázatok magatokra.
- Mint ha nem jönnél utánunk – húzta fel a szemöldökét Bella és mosolygott hozzá.
- Tudod, csak ellenőrzés – mentegetőzőt Edward.
Még utoljára megbeszéltek mindent majd végre elindultunk mi is a garázs felé. Úgy beszéltek, mint mikor két szerelmes egy évre elbúcsúzik egymástól. Megmosolyogtam őket és eszembe jutott vajon mi is ilyenek, leszünk Jasperrel mikor vámpír, leszek.
- Melyikkel megyünk? – kérdeztem Bellatól a sok autó előtt állva.
- A Volvo-val.
- Hogy-hogy nem a tiéddel?
- Egy Ferrarival akarsz végig száguldozni az erdős úton?
- Ott a pont – nevettem el magam.
Nessie már az ezüst Volvo hátsó ülésén ült és várta mikor indulunk már. Lassan mi is beszálltunk majd elindultunk az indián rezervátum felé.

- Ébredj, indulunk – rázott fel Lionel.
Pár pislogás után kérdőn néztem rá. Mit akar tőlem egy vámpír és miért ébresztett fel, amikor kint még sötét van.
- Siess már, nem érünk rá vacakolni – dobta oda a ruhákat az egyetlen szekrényből a szobában.
Nem értettem mit akar, de egy vámpírral veszekedésbe keveredni nem a kedvenc időtöltésem volt. Felvettem a ruhákat, amiket kaptam és öltözködés közben vettem észre, hogy a csuklóim be vannak kötözve.
- Gyere! – Lionel megragadott a karomnál fogva és húzni kezdet kifelé.
A lábaimat nem tudtam mozdítani annyira, elgémberedtek, és könnyezni kezdtem a fájdalomtól, amit a hasamban éreztem. Nem volt időm megfigyelni hol is vagyok, mert amint kiértünk az épületből a férfi a vállára dobot és futni kezdet velem.

- Készen állsz? – nézet rám vigyorogva Jasper. Rá tudtam venni végre, hogy mutassa meg milyen is az ő szemükben a világ, futás közben.
- Azt hiszem-, kinyújtotta a karját, hogy könnyebben fel tudjak mászni a hátára. A lábaimat átkulcsoltam a dereka előtt és a kezeimmel szorosan öleltem a nyakát. Úgy lőtt ki, mint egy rakéta és szélsebesen futni kezdet a fák között. Fejemet oldalra fordítva lapockáján pihentettem és így néztem a tájat, ami egy narancssárga csíkká mosódót össze mikor az erdő szélén a tengerpart közelében. Gyönyörű látványt nyújtott és csodáltam a fényeket, de fáradtságom győzedelmeskedve rajtam álomba szenderültem. Mikor felébredtem még mindig a parton voltam de most szerelmem védő kajai közt feküdtem.
- Szia – vigyorgott szerelmem.
- Szia – megtöröltem a szemem, egy hatalmasat ásítottam majd egy apró csókot nyomtam ajkára.
- Gondolkoztam… - elakadt a hangja és én megrémültem. – Gondolkoztam, mégpedig rajtunk. És, hogy a többiek mit mondtak mielőtt eljöttünk. – Értetlenül néztem rá, de nem akartam a szavába vágni.
- Szeretlek, és nem tudnék élni azzal a tudattal, hogy nem vagy már mellettem, kérlek, kezdjük újra az egészet és felejtsünk el minden rosszat, ami csak történt – nézet komolyan a szemembe. Felültem és felé fordulva megcsókoltam.
- Én is szeretlek, és el akarok minden rosszat felejteni – visszacsókolt.
Szenvedélyes csókolózásban törtünk ki, csodálatos pillanat volt és újra belé szerettem. Az én egyetlen hercegembe. Fázni kezdtem ezért jobbnak, láttuk, ha visszamegyünk a házba. Most nem a hátán utaztam, hanem a karjai közt. Útközben ismét elszundítottam és csak másnap reggel ébredtem fel.

- Nem futhatsz el előlem te undorító vérszívó! – hallottam Nick kiabálását távolról.
Lionel levett a válláról és következő pillanatban éles fájdalmat éreztem a gerincemnél. Egy fa törzsének csapódtam neki és a fájdalom egyre erősödött. A fekete nyugodtság egyre jobban körbe kerített. De én küzdöttem ellene, nem akarok elájulni az senkinek nem lenne jó főleg nekem nem. A látásom kezdet elhomályosodni de minden erőmet összeszedve harcoltam az ájulás ellen. Nicolas farkas alakjában jelent meg és támadott rá a vámpírra. Lionel nem hagyva magát belerúgott a farkas oldalába és az, fájdalmasan vonyított fel. Összeszorult a szívem a hangjára. Becsuktam a szemem és csak a hangokra figyeltem. Még néhányszor felvonyított Nicolas mikor egy fához csapta a vámpír és a fa kettétört alatta. Majd hangos morgás hallatszott és egy utolsó kiáltás de ezt már csak halkan hallottam, mert a sötétség győzött felettem.

- Bocsáss meg mindenért, amit tettem… kérlek, bocsáss meg és ébredj fel!
Hallottam, hogy valaki beszél valakihez. De a hangját nem ismertem fel az illetőnek. Hol lehetek? És mit keresek itt? Olyan sötét van, de még sem félek. Mi ez a hely és ki vagyok én? Nem élhetek, hisz nem tudok beszélni és a szemeim se nyílnak ki. Már ha nekem van olyanom, hogy szemem. De még is itt vagyok, mivel gondolkozok, vagy lehet nem is, gondolkozok csak valaki, írja helyettem a gondolataimat, amiről én azt hiszem, hogy a sajátjaim?
- Sajnálom Alice… annyira sajnálom – milyen szép név. Vajon kié lehet? Talán az enyém, de nem hisz akkor nem lennék, itt ahol most vagyok.
Villámcsapásként jöttek vissza az emlékeim. Jasper, Cullenék, a kisbabám, leánykérés, Jasper, Nicolas, Jasper, elraboltak, Nicolas, Jasper… Nicolas… Kinyitottam a szemem és Nick nézet vissza rám piros szemekkel és meggyötört arccal.
- Oh, Alice annyira sajnálok mindent. Nem tudom, mi üthetett belém, mikor elhoztalak tőle. Meg tudsz valaha bocsátani nekem minden bűnömért? – szemében sajnálatot és bűntudatott láttam. A szívem ketté tört volna, ha még tovább kell nézem, ahogy szenved.
- Tudom, hogy megbántál mindent és persze, hogy megbocsátok Nick! – valami érzés tört fel bennem és megcsókoltam.
Meglepődött egy pillanatra de aztán visszacsókolt. A vágy magával kerített és falni kezdtem az ajkait. De a könnyeim közben önálló éltre keltek és forrásként kitörve folyni kezdtek.
- Hé, nyugi – tolt el magától. – Ne sírj!
- De-de egy szörnyeteg vagyok – zokogtam fel hangosan.
Nem szólt semmit csak magához ölelt és hagyta, hogy kisírjam magam. Éreztem rajta, hogy a bűntudata sose fog elmúlni és örökidőkig marcangolni fogja magát mind, azért amit tett.

Kis idő múlva végre megnyugodtam és eleresztettem Nicolast. A fájdalom a szemeiből még most sem tűnt el de megpróbált mosolyogni, hogy jobb kedvre derítsen.
- Én tényleg nagyon sajnálok mindent, és holnap visszaviszlek a vérszívókhoz és megkérem őket, hogy öljenek meg! – pofon vágtam, és mérgesen néztem rá.
- Ne hogy meg merd próbálni, mert akkor én öllek meg! Még is, hogy gondoltad, hogy hagyni fogom? – újra könnyek szöktek a szemembe.
- De hiszen… - ráraktam az ujjamat a szájára és megöleltem.
- Szeretlek – egy szó de még is egy életeket változtat meg. Ez a szó többet ér mindennél. Egy szó ami magába foglalja mit is érzek most Nicolas iránt.
Örültem, mert végre itt a vége minden rossznak és holnaptól hercegem karjai közt lehetek újra. De fájt a szívem, mert Nicolast is ugyan úgy szerettem de még is az első, aki minden szeretettemet és bizalmamat kiérdemelte az, az én szőke hercegem. És a bronzvörös farkasomat meg el kell engednem örökre. Így lesz mindenkinek a legjobb.
Igaz ekkor még nem is sejtettem, hogy ami otthon rám vár sokkal rosszabb lesz minden kínnál és fájdalomnál. És a bizalmam egy részét valaki el fogja veszteni.


No itt lenne ez is :D Kérek kritikát, hogy milyen lett!! A következő fejezetre kicsit tovább kell várni mert azt még most írom... de addig is aki még nem olvasta az nézze meg a másik blogomat ahol egy új történetem lesz majd olvasható :D Puszi és kérek kritikát!!!