Karácsonyi ajándék!!!!

Tádááám!!! Hosszú és nehéz idő után elkészült a Word of blood - A vér kötelez 5. fejezete!!! Fogadjátok sok szeretettel és a kritikáknak mindig örülök, legyen az rossz, vagy jó!


5. fejezet - Egy átlagos napnak indult...

Alice

Nicolas szerencsére nem jelentkezett és végre „normálisan” élhetünk. A hetek múltak, a képességemet egyre jobban tudtam használni és a szomjúságom is csillapodott, ha lehet ilyet mondani. De az is lehet, hogy az önuralmamat a kicsiknek köszönhetem… Túl gyorsan és hamar történt minden, az újságok és a híradók még mindig a hirtelen eltűnésemről találgatnak és apám haláláról. Ha csak szóba került Richard a jókedvem egy pillanat alatt eltűnt, és ehhez semmi köze Jaspernek.
Mondhatni 180 fokos fordulatot vett az életemmel együtt a személyiségem is. A régi depressziósnak kinéző énem már csak a múlt egy halovány szála volt. Az egész család úszott a boldogságban, mind közülük legjobban Jazz és én. A kicsik három hónaposok és életük első karácsonyára készülünk velük, igaz nem három hónapos babának néznek, ki hanem már kettő-három éves kis gyerkőcöknek. A karácsony nem csak a család miatt lesz fontos számomra… Bella, Rose és Esme segítségével karácsonykor fogjuk megtartani végre az én hercegemmel az esküvőt.

- Alice! – kiáltott fel a nappaliból Renesmee.
- Itt vagyok – súgtam a fülébe.
- Ááá! – Olyan hangosan sikított fel, hogy Dan felébredt.
- Na de Nessie… - dorgálta meg az anyja, aki egyből szaladt fel az emeletre megnézni a kisfiúcskát. Hálás mosolyt küldtem neki út közbe és megfogtam unokahúgom kezét és kirángattam a hátsó udvarba, hogy ne hogy megint felébresszen valakit.
- Igen kicsi hugicám mi a gond? – tettem karba a kezem és szélesen mosolyogtam rá.
- Lehetek a koszorúslányod? – kérdezte édes hangon. Hát ki tudna ellen állni egy ilyen tüneménynek?
- Egyetlen egy feltétellel! – mondtam határozottan. Elszontyolodott, de azért kíváncsian várta a kikötésemet.
- Nem ébreszted fel többet Larát és Dant.
- Köszi, köszi, köszi – ugrott a nyakamba.
Milyen furcsa, hogy két éves múlt és már öt-hat évesnek néz ki. Egy ajándék ez a kislány újdonsült bátyámnak és nővéremnek. Felemeltem és a nyakamba csimpaszkodva mentem vissza vele a nappaliba. Jasper várt a bejárati ajtóba, Nessivel a kezembe odaszaladtam hozzá és egy üdvözlő csókot nyomtam az ajkaira. Négy napos vadászatra mentek a fiúkkal, és ezzel megrendezték az elő legénybúcsút neki. Miután elváltunk Nessinek adott egy puszit az arcára majd átvette, mivel a kicsik hiányoltak.

Jasper

Nessie olyan gyönyörű akár az édesanyja, mi óta megszületett sokat voltam vele és az idő alatt megkedveltük egymást és néha elmondhattam, hogy jobb nagybácsi vagyok, mint az a nagy melák Em.
- Mit csináltatok ma Renesmee? – kérdeztem tőle kíváncsian, közbe leültem vele a kannapéra.
- Rose néni és anya, Alice esküvői ruháját tervezték, mama meg az ikreket altatta. Én meg Alice-szel játszottam.
- Akkor jó napotok volt – mosolyogtam rá, kezét az arcomra rakta, hogy lássam az ő szemszögéből mit csináltak.
Egy köhécselés szakította ki az emlékekből. Hátra fordultam és Edward állt mögöttünk csillogó tekintettel nézve a lányára.
- Apa! – ugrott a nyakába. Edward magához ölelte majd pörgött egyet vele a szoba közepén.
- Kicsim, hol van anyu? – felmutatott az emeletre.
- Van kedved Jacobnál aludni ma? – furcsán néztem fivéremre, általában nagyon indokolt esetekbe szokta megengedni a lányának, hogy a kutyánál aludjon.
- Mikor megyünk? – Edward és én is elkezdtünk hangosan nevetni, úgy néz ki, hogy a kisasszony ma a kutyusával alszik.
- Előbb megvárjuk anyát, aztán te és anya haza mentek összepakolni és mire visszajöttök már Jake is itt lesz – mondta Edward a tervet.
- Nem lehetne, hogy már most jöjjön? – nézet kérlelően.
Én itt már nem hallottam tovább a beszélgetésüket. Minden érzékem eltompult csak a látásomra figyeltem. A lépcsőn Alice jött le a gyönyörű, fekete hajú, alvó kislányunkkal utána meg Bella a szőke kisfiúnkkal. Életem három legfontosabb személye. Daniel álmosan pislogott keresztanyja kezében és mellkasához döntve a fejét keresett valakit. Mikor meglátott minden álmosság kiment a szeméből és kapálózni kezdett utánam.
- Hé, Daniel! – kuncogott Bella.
Türelmesen vártam, hogy leérjenek és magamhoz ölelhessem életem legnagyobb ajándékait. Ennél szebb és gyönyörűbb ajándékot soha nem kaphattam volna az én angyalomtól.
Mikor az utolsó lépcsőfokról is leléptek felpattantam és Bellához futva kivettem a kezéből a fiamat és becsukva a szememet, mélyen beszívtam az illatát. Vékony karok ölelését éreztem a derekamon, visszaöleltem kedvesemet, aki még mindig lányunkat fogta magához. Lara még édesen szuszogott a karjai közt.
- Szeretlek – leheltem Alice fülébe.
- Én is szeretlek – csókolt meg ismét.


Már mindenki körülöttünk állt és a csóknál halkan tapsolni kezdtek, hogy a most egyetlen alvó lényt ne ébresszék fel.
- Na de srácok, ne a kicsik előtt – kacagott fel mackósan Emmett, Rosalie mellett.
- Ezt én is elmondhatnám. De ha már itt tartunk… tegnap reggel direkt szóltam, hogy ne a ház környékén irtsd a fákat, de neked pont itt kellett ráadásul a szobánk ablaka mellett. – Átadtam a fiamat Esmenek és morogva közeledtem bátyám felé. Egyből hátrálni kezdett és közben idegesen nevetett.
- Tesó nyugi, tudod, hogy nem direkt volt – tartotta fel védekezés kép a kezeit.
- Én meg Aro Volturi vagyok – köptem tetettet dühvel. Éreztem a többieken, hogy alig bírják visszatartani a nevetést.
- Ezt inkább beszéljük meg kint – iszkolt ki a nyitott ablakon. Felugrottam a párkányra és még egy utolsó csókot küldtem szerelmem felé, mint egy búcsúcsókként, hogy nem tudni visszajövök-e vagy sem, utána ugrottam és egy adott pillanatba mikor nem figyelt a hátára ugrottam Emmettnek. Elterült a hirtelen súlytól én meg könnyedén le tudtam így fogni. De nem tartott, sokáig mert kiszabadította magát és ő vette át az irányítást.

Alice

Rosszallóan néztem a fiúk után, nem azért mert féltettem őket, hanem Daniel miatt. Tisztára olyan, mint az apja és folyton játszani akar a húgával. Persze ilyenkor az a végeredmény, hogy Lara is belemegy a játékba és senki se tudja őket szétválasztani. Először mindenki meglepődött az ikreken, hogy gyorsabban fejlődnek, mint Nessie de Jazz-el már az elejétől tudtuk, hogy nem közönséges félvér ikreink vannak.

- Megfoghatom kicsit? – jött oda hozzám Rose, hogy átvegye Larat.
- Hát persze, tessék – felé fordítottam a karomat, hogy óvatosan kivegye a lányomat a kezemből, aki még mindig mélyen aludt.
- Irigyellek, ugye tudod? – szólalt meg pár perc csönd után Rosalie.
- Azért mert neked nem lehet gyereked? – sütöttem le a szememet. Tudtam, hogy nővérem minden vágya egy kisbaba, és ezért bármit meg tenne… Eddig egyedül Belláéktól kellett elviselnie, hogy boldogok együtt a lányukkal. De most, hogy én is közbe jöttem ráadásul két babával… megértem Rose érzéseit.
- Azon már túl vagyok, elfogadtam, hogy csak nagynéni lehetek és ez is akkora öröm nekem, mintha lenne sajátom – mondta őszintén mosolyogva. – Nem ezért vagyok irigy, hanem arra, ahogy rátok nézek és látom, hogy mindenetek meg van. Jaspert is megajándékoztad velük – nézet előbb a fiamra, majd a lányomra – én sose tudom megadni ezt az örömet Emmettnek, hogy legyen egy saját fia, akivel együtt vadászhat, birkózhat és minden mást együtt csinálhatnak.
- Megértelek – sóhajtottam. – Nem lehet könnyű, főleg úgy, hogy a ház tele van gyerekekkel
- Épp ellenkezőleg, ez az érzés ad erőt, hogy elfelejtsem az emberi életemet, vágyaimat.
- Értem.
Csendben néztük a párjainkat az ablakon keresztül. Mindkettőnk fejében hasonló gondolatok lehettek, mert egyszer csak Edward megszólalt.
- Ne rágódjatok ezen, Alice neked két gyönyörű gyermeked lett. Rosalie, te pedig már hármas nagynéni vagy. Melyik nagynéni tudja elmondani azt, hogy az ő unokahúgai és unokaöccse a világ legszebbjei? – kérdezte a jellegzetes mosolyával az arcán. Hálásan néztünk rá.
Egyfolytában figyeltem Jasper és a kicsik jövőjét, mára már rögeszmém lett, míg el nem tűnt egyszer csak.

- Renesmee és Bella elmentek már? – kérdeztem Edwardtól

- Igen, tíz perc múlva itt lesznek – nézet rám kérdően.

- Jacob is mindjárt megérkezik.

Nem is kellett pár percnél több és a ház ismét tele volt. Jacob Nessievel és a kicsikkel játszott mi meg a háttérből figyeltük őket.
A helyszín megváltozott, egy régi kastély egyik szobájában voltunk mind de Laraék felnőttek és Lara oldalán Nicolas állt, Daniel pedig egy bíborvörös szempárú szőke hajzuhatagú fiatal lányt ölelt magától. Még két idegen férfi volt a helyiségbe akik Carlisle dolgozó szobájában lévő képen is szerepelnek. De valakik hiányoztak… Megrázkódtam a lehetséges jövő láttán.
Mikor visszatértem már hercegem karjai közt voltam és hangosan ziháltam.

- Nincs semmi baj. Mit láttál Angyalom? – kérdezte negédes hangon.

Nem válaszoltam, Edwarod kerestem a szemeimmel és mikor megláttam, hogy ő is hasonló képet vág, mint amilyet én megijedtem.

- Meg kell, akadályozzuk, hogy ez bekövetkezzen! – suttogta magának, de mind hallottuk.

- Lányom, mit láttál? –kérdezte érdeklődve Carlisle. Idegesen néztem szét a szobán, mindenki arra várt, hogy én vagy Edward megszólaljon.

- El kell mondanunk nekik, tudniuk kell! - üzentem neki gondolatba mire bólintott, hogy belegyezik.
Szólásra nyitottam a számat, mikor ismét látomásom lett és most egy idegen vérszomjas vámpírt láttam, aki fél óra múlva betör hozzánk és megöli…
Kopogtatás zavarta meg a jövőbelátásomat. Összerezzentem és Daniel is láthatta valamelyik látomásom, mert sírni kezdett és szorosan Esmehez bújt.

FIGYELEM!!!

Akinek tetszett a Cullen karácsonyos novellám az kérlek szavazzon itt: http://www.doodle.com/gshvpy9kpaanecff

A feladat annyi, hogy írjátok be a neveteket (nem kötelező az igazit) a kis téglalapba, majd

a nevemre kattintva szavazattok!!! Ha megtetéttek akkor írjatoka  chat-be vagy valahova hogy tudjam kinek kell köszönetett mondanom!!!

Előre is köszi, ha szavaztok

Sok puszi és ajándék a fa alá!!
Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívon mindenkinek!!! :D

Cullenék különleges karácsonya

Sziasztok! Tudom régen jelentkeztem és most sem az új fejezet miatt jöttem. Jelenetkeztem egy pályázatra és úgy döntöttem, hogy ide is felrakom a novellát. A történet Carlisle szemszögéből írtam ezért lehet, hogy nem nagyon hasonlít a könyvbeli Carlisle-ra mivel neki nem nagyon találom el a karakterét :( Ha esetleg tetszik nektek akkor légyszi a chat-be vagy a megjegyzésbe egy komit hagyjatok... negatív is lehet csak valami visszajelzés félének örülnék... *.*


Mire végeztem a műszakommal a hó ismét eleredt és ezer kis hópehely hullott az égből fehér takarót borítva a forksi tájra. Mivel már senki sem volt a kórház parkolójában ezért nyugodtan futottam hazáig, kényelmesebb lett volna kocsival jönni-menni, de Esmének kellett az autó a vásárlás miatt. A gyerekek nem sokára jönnek haza, hogy ismét együtt karácsonyozzon a Cullen család. Mióta semmi veszély nem fenyegeti a családot mindenki külön utakra tért, hogy kettesben vagy épp négyesben éljenek együtt valahol a világba. Már nem lehettem messze a háztól mikor idegen vámpír szagot éreztem meg a levegőben. Megfordultam és az illat irányába szaladtam tovább. Egy női vámpír kuporgott az egyik fa tövében erősen szorítva magához egy pokrócot. Megérezte, hogy ott vagyok, felpattant és még szorosabban ölelte magához a takarót. Rohanni kezdet, de mivel össze volt zavarodva ezért körbe-körbe keringet egy kis területen. Elé siettem és felemelt kézzel jeleztem neki, hogy nem akarom bántani.


- Nyugalom, nem akarlak bántani – mondtam a legbársonyosabb hangomon, hogy ne ijedjen meg tőlem még jobban. Felemelte a fejét és mikor a szemembe nézett az arca arról árulkodott, hogy felismert… csak azt nem tudom honnan.

- Tudom ki maga… - zihálta és rázkódni kezdett a sírástól. Óvatosan oda sétált hozzám és lerakta elém a kis „csomagot” – Vigyázzon rá! – még mi előtt bármit mondani tudtam volna, elrohant és hiába indultam volna utána túl gyors volt hozzám képest.

Megnéztem mit hagyott ott és mikor megláttam a szemeim élesen kitágultak a meglepődéstől. Egy kis fiú volt, jobban mondva egy félvér akárcsak Nessie. Felvettem a karomba és végig néztem, hogy nincs-e valami komolyabb baja. Egy levél is volt mellette, leültem egy kidőlt fatörzsre és a kicsit az ölembe helyeztem, míg megnéztem a levelet.



Kérem, Mr. Cullen, vigyázzon a húgom gyermekére, nem tudja, ki vagyok, igazából én se tudom, hogy kicsoda is maga… De sokat hallottam már önről és tudom, hogy magánál és a családjánál biztonságban lesz a kicsi Anthony! Sajnálom, hogy pont most hoztam ilyen helyzetbe, de én nem tudok rá vigyázni a Volturi kerestet a képességem miatt és nálam nem lenne biztonságban.



Szőke fürtjei bájos arcához igazodtak és szemei macska zölden világítottak. Egyből beleszerettem, és ha egyáltalán lehet ilyet mondani, akkor sokkal több szeretett éreztem feléje, mint bármelyik másik gyermekem iránt.

- Gyere kicsim, haza megyünk! – szorosan magamhoz öleltem és úgy futottam vele hazáig.

A házban már égtek a villanyok, szóval Esme haza ért. A hátsó ajtón mentem be, hangtalanul és a kis fiúcskát leraktam a nappaliba, az egyik fotelba, mivel útközben elaludt a karjaim közt.

- Drágám, megjöttem! – mondtam félhangosan. Szerencsére így is meghallotta és pár perc múlva már előttem is állt.

- Örülök, hogy itthon vagy – csókolt meg. – Mindent megvettem csak, hogy ez a karácsonyunk most tökéletes legyen… - és folytatta volna tovább, ha nem szagol bele a levegőbe és nem érzi meg az új családtagot.

- Carlisle Cullen! Kinek a gyereke? – kérdezte megrovóan, de hallottam a hangján, hogy nagyon örül a gyermeknek.

- Nem tudom, mikor futottam haza megéreztem egy vámpír illatát és mikor rátaláltam egy nő volt az, aki ezt a kicsi fiút ölelte szorosan magához. Mire lenyugodott, hogy beszélni tudjak vele, a szemembe nézet majd lerakta elém és elszaladt. Egy levél volt a gyerek mellett és valahonnan tudta a nevemet, ezért keresett meg és hagyta itt nálunk. – Oda ment Anthonyhoz és óvatosan a karjába vette és ringatni kezdte.

- Gyönyörű…

- Igen az.

- De miért akarná bárki is, hogy mi vigyázzunk egy ilyen gyönyörű kisbabára?

- Nem tudom, a levélben még az állt, hogy a Volturi üldözi a képessége miatt és ezért nem lehetne nála biztonságban. Te is tudod, hogy mi vagyunk az egyik legbiztonságosabb és szeretetteljes család a földön – mondtam határozottan feleségemnek.

- Önző dolog tőlem tudom, de nagy gond lenne, ha mi nevelnénk fel, de természetesen úgy, hogy végig tudni fogja hogyan is került hozzánk!

- Nem gond szerelmem, én is úgy látom, hogy itt igazán jó helye lesz – Esme mögé mentem és átölelve a derekát néztem, ahogy ringatja Anthony Cullent a legfiatalabb családtagot.



Az a pár hét karácsonyig hamar elröpült, és bár eredeti tervünkben nem szerepelt Anthony, végül nagyon örültünk, hogy így rendelte a sors. Esme minden eltelt nap után még gyönyörűbb lett és az újonnan jött anyaság újra eszembe jutatta mi is fogott meg benne egykoron. Ha Anthony mellett lehetet az öröm úgy ölelte körül, mint áttetsző fátyol burok megannyi apró érzése gyönyörű lelkének minden porszemét.



És itt is van, holnap reggel az egész ház újra nyüzsögni fog. Vérfarkasokkal és a családom minden egyes tagjával, hogy együtt ünnepeljük ezt a gyönyörű ünnepet.



- Anthony Cullen ne tedd tönkre az új ruhádat, a vendégek mindjárt megjönnek! – hallottam Esme fegyelmező hangját a konyhából.

- Ugyan kedvesem, észre se fogják venni. Azzal lesznek elfoglalva, hogy hogyan, miként és mikor került ide Tony – tettem fel még egy díszt a fára.

- Tudom, de ennél szebb karácsonyunk még sosem volt, mint amilyen az idei lesz – mondta nevetve, közben kihozta a konyhából a fiúnkat és leült vele a földre játszani.

- Nem vitatkozok – homlokon csókoltam, majd visszatértem eredeti munkámhoz: a fadíszítéshez.

Már csak a legfelső dísz volt hátra, megfogtam Tonyt és a korláton kihajolva segítettem neki felrakni a hatalmas fenyőfára.



Másnap reggel Anthony még mélyen aludt a szobánkban, mikor Edwardék és Jasperék meg érkeztek. Egyből észrevették az idegen illatot az egészházban, csak egyedül Edward nem lepődött meg mivel folyamatosan játszottam le az emlékeimet az elmúlt időszakról mikor a kocsi befordult az ösvényre. Az egész történetet elmondtuk nekik és nagyon örültek a hírnek, hogy ismét bővültünk és újabb testvérük lett. Renesmee örült a legjobban, szinte szárnyalt örömében, hogy lett egy unokaöccsije, akivel majd együtt vadászhat és mindent megoszthat vele, ha már elég idősek lesznek hozzá.

Sorban érkeztek a többiek is és a történet után mindenki örült Anthonynek, egyedül Rosalie és Leah néztek féltékenyen Esmere. Mikor Tony felébredt és Esme lehozta kézről-kézre adták és mind bemutatkoztak neki. A kicsi boldogan nevetett Emmett bolondozásain és látszólag ő is örült Renesmeenek. Edward folyamatosan tolmácsolta kiről mit gondol és mi is nagyon örültünk és együtt nevettünk egy-egy gondolatán. Az még sajnos nem derült ki, hogy mi lehet a különleges képessége. Bella és Rose segítettek elkészíteni a vacsorát, míg Alice és Emmett no meg a többiek a kis Cullennel voltak elfoglalva.



- Boldog vagy – jelentette ki Jasper.

- Igen, nagyon is.

- Megtudtatok már arról valamit ki is lehetett az anyja? – kérdezte Edward miközben le sem vette a szemét a lányáról.

- Sajnos még semmit… - mondtam szomorúan.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de ha felnő úgyis ki akarja majd deríteni… Te is jól tudod, hogy nem akadályozhatod meg benne – szólalt meg pár perc néma csönd után Jazz.

- És én nem fogok az útjába állni.

- Kész a vacsora! – hallottam Bella csilingelő hangját és egyből minden éhes száj az ebédlőbe rohant, hogy helyet foglaljon magának.



Mi is bementünk és az asztal tele volt finomabbnál, finomabb étellel. Ha még mindig ember lennék tuti én is ott ülnék az asztalnál és alig várnám, hogy végre megkóstolhassak valami ínycsiklandózóan finom ételt. A három vérfarkas, aki elfogadta a meghívásunkat; Leah, Seth és Jacob több mint a vacsora felét megették a többiben Nessie és Tony segédkezet.



A karácsonyi vacsora után, a meghívott vérfarkasok Jacob kivételével haza mentek a családjaikhoz, hogy együtt nyissák ki az ajándékokat. Mi is így tettünk és miután az utolsó vendég is elment az egész család együtt gyönyörködött a fehér-piros karácsonyfába. Az alja csordultig tele volt ajándékokkal. Átöleltem feleségem derekát és közösen néztük, ahogy szinte a száz évet is túlhalad gyerekeink és a két éves unokánk úgy viselkednek, mint az öt hónapos kis Cullen és versenyeznek, ki melyik ajándékot kapja. Mint mindig most is Emmett és Alice győzedelmeskedett és mind ketten kezükben tartották az ajándékaikat. Miután mindenki megkapta a kis csomagját és megnézte mit is kapott Edward leült a zongorához a lányával együtt és játszani kezdtek. A zenéjük átitatta az egész házat békével és az ünnep hangulatával. Leültünk az átrendezett nappaliba és onnan néztük, ahogy apa és lánya még varázslatosabbá teszik a karácsonyt.

Végig néztem a gyerekeimen és a boldogság, ami most nem Jasper műve volt körül ölelt mindenkit. Jasper és Alice ölelkezve ültek az egyik fotelban, Emmett és Rosalie is ugyan így tettek, Bella ott állt a férje és a lánya mögött Jacobba karolva. Anthony pedig a szőnyegen ült és nagyszemekkel nézte zongorázó párost. Mikor a dallam elhalkult állva tapsolni kezdtünk, míg nem egy magas, de annál szebb hang megszólalt a szoba közepén csendre intve mindenkit.

- Apa… apa – szólalt meg először Anthony. Ráadásul pont azt, hogy apa. Felkaptam és a magasba emelve megpördültem, hangosan nevetett egyre többet ismételve az apa szót.



Eddigi életem legszebb karácsonyát tudhatom magam után és ezt nem csak én mondhatom el. Azt még nem tudom, hogy mit hoz a jövő számunkra és Alice se látja, de bízok benne, hogy minden nap ilyen csodásan és gond nélkül fog eltelni, mint a mai.