Végzetes bál

Sziasztok! Nem izgalmas, nem jó de itt van! Első sorban Jalice-nak írtam ő tudja miért. :) De remélem azért tetszeni fog, nyugodtan lehet kritizálni, de hozzá kell tennem 3/4 éven át semmit nem írtam! Ezért szinte olyan vagyok, mint egy kezdő aki most talált rá a fanficcek világára. Párosítás: Alice&Jasper, 17-18 századi Angliába játszodik.

Végzetes bál

Az udvar, a kastély hátsó falának omladozása és dohos szag a szobákban, mind azt mutatják, hogy régen nem járt e helyen senki. Miért is jött volna ide bárki? Jasper Hale vagyok, huszonegy éves a Hale család egyetlen „élő” utolsó leszármazottja, persze szüleimen kívül. El szeretném mesélni nektek a történetemet, hogyan is lettem vámpír. Több éven át Franciaországban éltünk a családommal. De az első éjjelen mikor vissza értünk Angliába már egyedül maradtam.

~*~

Hirtelen halvány emlékfoszlányok férkőznek a tudatomba, ahogy bekukkantok minden helységbe és drága barátommal, Alkonnyal, - aki kicsit nehezen viselte a költözést – körbe járom a birtokot. Még mindig ösztönösen félni kezd, ha megérzi, hogy közeledek, de nem hibáztatom ez miatt. Sok minden történt tíz év alatt, míg Párizsba voltam a családommal, de ezt majd később. A halovány, feltörni készülő emlékek túlságosan leszorítják minden érzékszervemet, ezért nem veszem észre, mikor egy alacsonyan lévő faágnak neki csapódok. Igazság szerint meg se karcol csak Alkony ijedt meg és dobott le magáról. Visszapattanok a fekete díjnyertes telivérre és a régi istállóhoz vágtatok. Apám és az egyik lovászfiú az újonnan vett lovakat viszik ki a karámba.

- Jasper örülök, hogy visszajöttél, anyád már régóta keress téged – intézi hozzám mondatát apám, de Alkonnyal foglalkozik inkább.

Ez mindig is így volt, a lovak és a fegyverek jobban érdekelték, mint én vagy a testvérem Rosalie.

- Kösz önöm, Tony nézd meg a jobb hátsó patáját volt egy kis baleset és eléggé bicsaklott hazafele – szólok még oda a lovászfiúnak, majd besietek a kastélyba.

Anyámat a könyvtár szobába találtam meg a húgommal együtt, aki egy újabb remek művét zongorázta.

- Miért hívattál? – ülök le melléje.

Leint, hogy maradjak csendbe, míg Rose be nem fejezi. Így is teszek, nincs értelme megzavarnom a játékát és összeveszni vele egy ilyen kis semmiség miatt. Én is megtapsolom Rosalie-t, aki széles mosollyal ül az ölembe és csimpaszkodik a nyakamba.

- Holnap este álarcos bált szervezünk a haza jövetelünk miatt. Itt lesz London minden előkelő családja és fontos embere, viselkedj rendesen és ne tegyél semmi feltűnőt. Megengedem, hogy a barátaid is eljöjjenek persze azzal az egy indokkal, ha mindenki épségbe megy haza. – Nem tudok mit mondani, ezért csak bólintok majd lehámozva magamról a szőke kislányt elnézést kérve felmegyek az emeletre.

- Peter ugye hallottad mit mondott? – megyek be kopogás nélkül újdonsült barátaim szobájába. Ami miatt Alkony fél tőlem az éppen Peterék miatt van. Ő és kedvese Charlotte vámpírok, de afféle vegetáriánusok mivel csak állatok vérét isszák. Nem félek tőlük és az elején se féltem, de a családom nem nagyon örült a hírnek, hogy két vámpírt kell mostantól elszállásolniuk.

- Ne aggódj kölyök, nem lesz gond, ha meg nagyon ellenszenves lesz a ház asszonya, akkor fent maradunk nekünk ez is jó – vonta meg a vállát.

Sóhajtva estem le az egyik fotelba, csak legyünk már túl rajta. Tudom jól, mennyi vámpír ólálkodik London környékén, éppen ezért jöttek velünk a barátaim, hogy megvédjenek minket.

A bál napja

Kényelmetlenül érzem magam a szmokingba és a bugyuta álarc is zavar. Persze Rose boldogan szaladgál újdonsült barátnőivel a kivilágított szökőkutak körül. Peter és Charlotte is remekül beilleszkedet a velük egy korúak közé, csak én nem tudom jól érezni magam. A bejárati ajtónál édes nevetésre leszek figyelmes, és hogy mindenki arra fordul. Egy kis fekete hajú manószerű lány libben keresztül a báltermen és megáll előttem.

- Szia Jasper – karolja át vállaimat és egy apró puszit nyom az arcomra. Értetlenül mosolygok rá, ki lehet ez a szépség, aki tudja a nevem.

- Alice vagyok – segít ki gyorsan, mintha csak gondolatolvasó lenne. – Kiskorunkba sokat játszottunk együtt, csak aztán nektek el kellett utaznotok – a hangja szomorkás lett.

Úgy éreztem meg kell vigasztalnom, ezért megöleltem, hátha ez segít rajta. Egyből ugyan olyan édesen kacagott, mint mikor belépet.

- Nem megyünk ki sétálni kicsit? – ajánlóm fel.

- De örömmel – karol a karomba és diszkréten távozunk.

Az átváltozás

Remekül elbeszélgettünk és nagyvonalakban megosztottuk a másikkal mi történt velünk elválásunk idején. De végig olyan érzésem volt, mintha követne valaki. Be is igazolódott sejtésem mikor egy karmazsin vörös szemű nő ránk támadt. Először az én véremet kóstolta meg, de nem volt sok ideje mivel Peterék már közel voltak. Alicet is csak megharapta, hogy legalább az ő véréből is tudjon egy keveset kóstolni.

Kínok közt vergődtünk három napon keresztül. De mikor felébredtem nem létezet más számomra csak a szeleburdi Alice. Az illata és jókedve átragadt rám. Ugyan én többet vétkeztem, mint szabadott volna, de mindig megbocsájtott és velem maradt örökre. Mikor Rose elég idős lett szabad akaratából csatlakozott a vámpírok világához. Nem örültem neki, de haragba se akartam lenni vele. Rosalie is megtalálta élete párját és így éltünk hatan a családunk „elátkozott” angliai kastélyában.

Örülnék néhány kritikának is.!!