FIGYELEM!!!

Akinek tetszett a Cullen karácsonyos novellám az kérlek szavazzon itt: http://www.doodle.com/gshvpy9kpaanecff

A feladat annyi, hogy írjátok be a neveteket (nem kötelező az igazit) a kis téglalapba, majd

a nevemre kattintva szavazattok!!! Ha megtetéttek akkor írjatoka  chat-be vagy valahova hogy tudjam kinek kell köszönetett mondanom!!!

Előre is köszi, ha szavaztok

Sok puszi és ajándék a fa alá!!
Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívon mindenkinek!!! :D

Cullenék különleges karácsonya

Sziasztok! Tudom régen jelentkeztem és most sem az új fejezet miatt jöttem. Jelenetkeztem egy pályázatra és úgy döntöttem, hogy ide is felrakom a novellát. A történet Carlisle szemszögéből írtam ezért lehet, hogy nem nagyon hasonlít a könyvbeli Carlisle-ra mivel neki nem nagyon találom el a karakterét :( Ha esetleg tetszik nektek akkor légyszi a chat-be vagy a megjegyzésbe egy komit hagyjatok... negatív is lehet csak valami visszajelzés félének örülnék... *.*


Mire végeztem a műszakommal a hó ismét eleredt és ezer kis hópehely hullott az égből fehér takarót borítva a forksi tájra. Mivel már senki sem volt a kórház parkolójában ezért nyugodtan futottam hazáig, kényelmesebb lett volna kocsival jönni-menni, de Esmének kellett az autó a vásárlás miatt. A gyerekek nem sokára jönnek haza, hogy ismét együtt karácsonyozzon a Cullen család. Mióta semmi veszély nem fenyegeti a családot mindenki külön utakra tért, hogy kettesben vagy épp négyesben éljenek együtt valahol a világba. Már nem lehettem messze a háztól mikor idegen vámpír szagot éreztem meg a levegőben. Megfordultam és az illat irányába szaladtam tovább. Egy női vámpír kuporgott az egyik fa tövében erősen szorítva magához egy pokrócot. Megérezte, hogy ott vagyok, felpattant és még szorosabban ölelte magához a takarót. Rohanni kezdet, de mivel össze volt zavarodva ezért körbe-körbe keringet egy kis területen. Elé siettem és felemelt kézzel jeleztem neki, hogy nem akarom bántani.


- Nyugalom, nem akarlak bántani – mondtam a legbársonyosabb hangomon, hogy ne ijedjen meg tőlem még jobban. Felemelte a fejét és mikor a szemembe nézett az arca arról árulkodott, hogy felismert… csak azt nem tudom honnan.

- Tudom ki maga… - zihálta és rázkódni kezdett a sírástól. Óvatosan oda sétált hozzám és lerakta elém a kis „csomagot” – Vigyázzon rá! – még mi előtt bármit mondani tudtam volna, elrohant és hiába indultam volna utána túl gyors volt hozzám képest.

Megnéztem mit hagyott ott és mikor megláttam a szemeim élesen kitágultak a meglepődéstől. Egy kis fiú volt, jobban mondva egy félvér akárcsak Nessie. Felvettem a karomba és végig néztem, hogy nincs-e valami komolyabb baja. Egy levél is volt mellette, leültem egy kidőlt fatörzsre és a kicsit az ölembe helyeztem, míg megnéztem a levelet.



Kérem, Mr. Cullen, vigyázzon a húgom gyermekére, nem tudja, ki vagyok, igazából én se tudom, hogy kicsoda is maga… De sokat hallottam már önről és tudom, hogy magánál és a családjánál biztonságban lesz a kicsi Anthony! Sajnálom, hogy pont most hoztam ilyen helyzetbe, de én nem tudok rá vigyázni a Volturi kerestet a képességem miatt és nálam nem lenne biztonságban.



Szőke fürtjei bájos arcához igazodtak és szemei macska zölden világítottak. Egyből beleszerettem, és ha egyáltalán lehet ilyet mondani, akkor sokkal több szeretett éreztem feléje, mint bármelyik másik gyermekem iránt.

- Gyere kicsim, haza megyünk! – szorosan magamhoz öleltem és úgy futottam vele hazáig.

A házban már égtek a villanyok, szóval Esme haza ért. A hátsó ajtón mentem be, hangtalanul és a kis fiúcskát leraktam a nappaliba, az egyik fotelba, mivel útközben elaludt a karjaim közt.

- Drágám, megjöttem! – mondtam félhangosan. Szerencsére így is meghallotta és pár perc múlva már előttem is állt.

- Örülök, hogy itthon vagy – csókolt meg. – Mindent megvettem csak, hogy ez a karácsonyunk most tökéletes legyen… - és folytatta volna tovább, ha nem szagol bele a levegőbe és nem érzi meg az új családtagot.

- Carlisle Cullen! Kinek a gyereke? – kérdezte megrovóan, de hallottam a hangján, hogy nagyon örül a gyermeknek.

- Nem tudom, mikor futottam haza megéreztem egy vámpír illatát és mikor rátaláltam egy nő volt az, aki ezt a kicsi fiút ölelte szorosan magához. Mire lenyugodott, hogy beszélni tudjak vele, a szemembe nézet majd lerakta elém és elszaladt. Egy levél volt a gyerek mellett és valahonnan tudta a nevemet, ezért keresett meg és hagyta itt nálunk. – Oda ment Anthonyhoz és óvatosan a karjába vette és ringatni kezdte.

- Gyönyörű…

- Igen az.

- De miért akarná bárki is, hogy mi vigyázzunk egy ilyen gyönyörű kisbabára?

- Nem tudom, a levélben még az állt, hogy a Volturi üldözi a képessége miatt és ezért nem lehetne nála biztonságban. Te is tudod, hogy mi vagyunk az egyik legbiztonságosabb és szeretetteljes család a földön – mondtam határozottan feleségemnek.

- Önző dolog tőlem tudom, de nagy gond lenne, ha mi nevelnénk fel, de természetesen úgy, hogy végig tudni fogja hogyan is került hozzánk!

- Nem gond szerelmem, én is úgy látom, hogy itt igazán jó helye lesz – Esme mögé mentem és átölelve a derekát néztem, ahogy ringatja Anthony Cullent a legfiatalabb családtagot.



Az a pár hét karácsonyig hamar elröpült, és bár eredeti tervünkben nem szerepelt Anthony, végül nagyon örültünk, hogy így rendelte a sors. Esme minden eltelt nap után még gyönyörűbb lett és az újonnan jött anyaság újra eszembe jutatta mi is fogott meg benne egykoron. Ha Anthony mellett lehetet az öröm úgy ölelte körül, mint áttetsző fátyol burok megannyi apró érzése gyönyörű lelkének minden porszemét.



És itt is van, holnap reggel az egész ház újra nyüzsögni fog. Vérfarkasokkal és a családom minden egyes tagjával, hogy együtt ünnepeljük ezt a gyönyörű ünnepet.



- Anthony Cullen ne tedd tönkre az új ruhádat, a vendégek mindjárt megjönnek! – hallottam Esme fegyelmező hangját a konyhából.

- Ugyan kedvesem, észre se fogják venni. Azzal lesznek elfoglalva, hogy hogyan, miként és mikor került ide Tony – tettem fel még egy díszt a fára.

- Tudom, de ennél szebb karácsonyunk még sosem volt, mint amilyen az idei lesz – mondta nevetve, közben kihozta a konyhából a fiúnkat és leült vele a földre játszani.

- Nem vitatkozok – homlokon csókoltam, majd visszatértem eredeti munkámhoz: a fadíszítéshez.

Már csak a legfelső dísz volt hátra, megfogtam Tonyt és a korláton kihajolva segítettem neki felrakni a hatalmas fenyőfára.



Másnap reggel Anthony még mélyen aludt a szobánkban, mikor Edwardék és Jasperék meg érkeztek. Egyből észrevették az idegen illatot az egészházban, csak egyedül Edward nem lepődött meg mivel folyamatosan játszottam le az emlékeimet az elmúlt időszakról mikor a kocsi befordult az ösvényre. Az egész történetet elmondtuk nekik és nagyon örültek a hírnek, hogy ismét bővültünk és újabb testvérük lett. Renesmee örült a legjobban, szinte szárnyalt örömében, hogy lett egy unokaöccsije, akivel majd együtt vadászhat és mindent megoszthat vele, ha már elég idősek lesznek hozzá.

Sorban érkeztek a többiek is és a történet után mindenki örült Anthonynek, egyedül Rosalie és Leah néztek féltékenyen Esmere. Mikor Tony felébredt és Esme lehozta kézről-kézre adták és mind bemutatkoztak neki. A kicsi boldogan nevetett Emmett bolondozásain és látszólag ő is örült Renesmeenek. Edward folyamatosan tolmácsolta kiről mit gondol és mi is nagyon örültünk és együtt nevettünk egy-egy gondolatán. Az még sajnos nem derült ki, hogy mi lehet a különleges képessége. Bella és Rose segítettek elkészíteni a vacsorát, míg Alice és Emmett no meg a többiek a kis Cullennel voltak elfoglalva.



- Boldog vagy – jelentette ki Jasper.

- Igen, nagyon is.

- Megtudtatok már arról valamit ki is lehetett az anyja? – kérdezte Edward miközben le sem vette a szemét a lányáról.

- Sajnos még semmit… - mondtam szomorúan.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de ha felnő úgyis ki akarja majd deríteni… Te is jól tudod, hogy nem akadályozhatod meg benne – szólalt meg pár perc néma csönd után Jazz.

- És én nem fogok az útjába állni.

- Kész a vacsora! – hallottam Bella csilingelő hangját és egyből minden éhes száj az ebédlőbe rohant, hogy helyet foglaljon magának.



Mi is bementünk és az asztal tele volt finomabbnál, finomabb étellel. Ha még mindig ember lennék tuti én is ott ülnék az asztalnál és alig várnám, hogy végre megkóstolhassak valami ínycsiklandózóan finom ételt. A három vérfarkas, aki elfogadta a meghívásunkat; Leah, Seth és Jacob több mint a vacsora felét megették a többiben Nessie és Tony segédkezet.



A karácsonyi vacsora után, a meghívott vérfarkasok Jacob kivételével haza mentek a családjaikhoz, hogy együtt nyissák ki az ajándékokat. Mi is így tettünk és miután az utolsó vendég is elment az egész család együtt gyönyörködött a fehér-piros karácsonyfába. Az alja csordultig tele volt ajándékokkal. Átöleltem feleségem derekát és közösen néztük, ahogy szinte a száz évet is túlhalad gyerekeink és a két éves unokánk úgy viselkednek, mint az öt hónapos kis Cullen és versenyeznek, ki melyik ajándékot kapja. Mint mindig most is Emmett és Alice győzedelmeskedett és mind ketten kezükben tartották az ajándékaikat. Miután mindenki megkapta a kis csomagját és megnézte mit is kapott Edward leült a zongorához a lányával együtt és játszani kezdtek. A zenéjük átitatta az egész házat békével és az ünnep hangulatával. Leültünk az átrendezett nappaliba és onnan néztük, ahogy apa és lánya még varázslatosabbá teszik a karácsonyt.

Végig néztem a gyerekeimen és a boldogság, ami most nem Jasper műve volt körül ölelt mindenkit. Jasper és Alice ölelkezve ültek az egyik fotelban, Emmett és Rosalie is ugyan így tettek, Bella ott állt a férje és a lánya mögött Jacobba karolva. Anthony pedig a szőnyegen ült és nagyszemekkel nézte zongorázó párost. Mikor a dallam elhalkult állva tapsolni kezdtünk, míg nem egy magas, de annál szebb hang megszólalt a szoba közepén csendre intve mindenkit.

- Apa… apa – szólalt meg először Anthony. Ráadásul pont azt, hogy apa. Felkaptam és a magasba emelve megpördültem, hangosan nevetett egyre többet ismételve az apa szót.



Eddigi életem legszebb karácsonyát tudhatom magam után és ezt nem csak én mondhatom el. Azt még nem tudom, hogy mit hoz a jövő számunkra és Alice se látja, de bízok benne, hogy minden nap ilyen csodásan és gond nélkül fog eltelni, mint a mai.

Tündérmese vagy még sem?...

Csak sajátfelelőségre olvassátok el!!! Felelőséget és e mű miatt sérülést szenvedőknek kártérítés nem jár!!!
Én szóltam előre...


Egyszer volt, hol nem volt, még az óperenciás tengeren is túl, ahol a kúrtafarkú malac nem túrt mivel elkapta a nátháját. Ott volt egy roskadozó elégé cikis 4 emeletes viskó "Öregek otthona" ez állt rajta. Hát mit nem hősünk van olyan hülye, hogy bemerészkedett -e kunyhó ajtaján túlra ahol amint belépet meg is halt. Na ne hogy higyjetek nekem!!! Ez a mi kis szerencsétlen hősünk elkezdett röhögni mikor körül pillantott az előcsarnokba mindenhol BFMV-es poszterek és tárgyak voltak. Még a szünyegen is a banda nézet vissza... hősünk egyből rájött ez biztos a közös színt a ház tulajdonosai között. Megkereste azt az ócska már alig mozgó liftet és beszállt, megnyomta a 3as gombot és 1 évig ott raboskodott a liftbe mire az felért. Félig csontváz szerencsétlen hősünk kicammogott onnan és megijedt mert amere csak nézet mindenhol könyvek hevertek. Megrázta a fejét és egyből szaladt a lépcsőhöz mivel ez biztosan Kittus nyanyus szintje gondolta. Mire végre felért a keresett ajtóhoz már annyira elfáradt, hogy levegőt venni is elfelejtett... Bekopogott az egyetlen ajtón amihez 50 folyóson kellett átmennie mert az az idióta elfelejtett szólni a házigazdáknak hogy ma érkezik.. Na hát mire ténylegesen oda ért bekopogtatott az ajtón de azt nem hallotta senki mivel az ajtón túl hangos zene hallatszot.. Na remek már emgint buliznak! - mérgelödött szerencsétlen hősünk. De aztán észre vette, hogy van még egy ajtó az emeleten mikor megnézte a térképet.. csak épp az ellenkező irányba.. már annyira kiakadt, hogy inkább fogta magát és egy buborékfújóval amit az egyik sarokba talált agyon ütötte magát és kihevert... Ezért sajnos sose tudjuk meg ki is volt a szerencsétlen hősünk és, hogy mit akart a 3 öregtől.... Itt a vége fuss el már a fenébe! És ha nem hiszed, hogy így történt akkor tölts el egy kis időt ebbe az őrültek házába mikor mind a 3 sárkány otthon tartozkodik!!! Jó éjt gyerekek és ne kérdezetek semmit... mert.... Muhahha én vagyok Buborék a Szadista!!!


Nem kérek kritikát mert annyira fájdalmas, de ha még is meg ajándékoztok vele...*a legcukibb kiskutya szemekkel néz a drága és imádni való olvasóira*

A vér közelez - 4. fejezet

4. fejezet - Ugrás az időben és az ezzel járó következmények...


Lara szemszöge

A szél fúj… nem szeretem a szelet. Bajjóslóan hat rám… ha szél van, mindig jön vele valami szörnyűség is. Nevetséges vagyok itt a fa tetején. Meddig csinálom még ezt? De bárki bármit mond…

…hiányzik Esme és Carlisle, a nagyszüleim… az én hibám, hogy meghaltak. Tudom és bármenyire próbálják, a többiek az ellenkezőjéről meggyőzni érzem rajtuk, hogy tudják. Látták, ott voltak, meg tudtam volna őket menteni, de leblokkoltam. Pedig előtte mennyit harcoltam Em bácsival és Edwardal. Igaz apu is szívesen tanított volna, de anya tiltására inkább csak oldalról nézte a küzdelmeket. Ha Daniel ott lett volna, akkor nem történik meg ez… Miért rontok el mindent? Nessie is utál, és meg is van rá minden oka. Ha nem születek meg… ha csak Dan jön világra, akkor mind ez nem történik meg. Ó Daniel… merre lehetsz? – könnyek kezdtek potyogni a szememből.
A család szégyene, az vagyok! Elszakítottam mindenkit mindenkitől, ráadásul megöltem az apánkat. Azt az embert, aki megmentette Edwardot a spanyolnáthától, Esmet a haláltól mikor leugrott egy szikláról és az orvosok már nem adtak neki esélyt, - ő még is megmentette és feleségévé tette. Rosalie-t és Emmettet… befogadta apát. Bellát is mindig úgy kezelte, mint a saját lányát és Renesmee-t úgy szerette, mint a saját unokáját. Anyát is lányaként szerette és átváltoztatta mikor megszülettünk Daniellel. Megmentette mind hármunk életét mikor megszülettünk… és én így hálálom meg neki. Tönkre tettem a családot. Megöltem azt az embert, orvost, vámpírt, férjet, apát, nagyapát, aki világhíres volt mind két világban és mindenki tisztelte. Ezek után az lenne a legjobb, ha elmennék Olaszországba azokhoz akikről Renesmee mesélt régen. Itt hagynék mindenkit és nélkülem élnének boldogan az örökkévalóságban.

Szánalmas vagyok és hasznavehetetlen! Miért kell nekem folyton makacsnak és önfejűnek lenni? Ha csak kicsit hasonlítanék anyára vagy apára, akkor nem vesztem volna össze a bátyámmal és nem hagy el minket. Most már tényleg minden az én hibám.
Lemásztam a fenyőről és futni kezdtem valamerre. Elsuhanni és örökre eltűnni. Ez volt az én tervem.

Nicolas szemszöge

Hat év telt el az utolsó találkozás óta. Alice-ék biztos boldogan élnek és az a gyönyörű kislány, sem kislány többé. A remény, hogy újra láthatom… ez éltetett idáig. Igaza volt Billyéknek, ha valamelyik farkas bevésődik, a kínok-kínján megy át, ha nem lehet a bevésődése mellett. Én is átéltem ezt! Két éve szinte csak farkasként mutatkozok. Bejártam Amerika összes erdejét, de akkor sem találtam a helyemet. Mivel az én helyem az mellett a gyönyörű lány mellett van, akinek a neve jelentette az élhetősegemet. Lara. Csak ha még egyszer láthatnám… még ha nem is közelből… Maga lenne a paradicsom.
Ki kell vernem a fejemből ezeket a gondolatokat. Azóta biztos talált magának egy vámpír fiút, és boldogan élik le ketten az örökkévalóságukat.
Nem tudom, hol vagyok, de nem is nagyon érdekel. Csak azt tudom, hogy holnap visszamegyek Forksba! Még futottam pár kört az erdősűrűjében, majd mikor közeledtem a kisvároshoz – ahol épp „lakok” -, visszaváltoztam és gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Lassan elsétáltam a kis motelhez, ami a város közepén helyezkedik el. Mikor kinyitottam az ajtót a kis csengő halk csilingeléssel adta tudtára a bent lévőknek, hogy valaki jött.

- Jó napot! – köszöntem a pult mögött álldogáló időshölgynek, majd a szobámhoz mentem. Nincs sok cuccom, de ami van azt összekészítettem és még gyorsan lezuhanyoztam.
Kulcsra zártam az ajtót, és vissza se nézve gyorsan kifizettem a szobát, a kulcsokat leadtam és meg sem álltam Forksig.

Lara szemszöge
Ahelyett, hogy távolodtam volna a várostól és a háztól, inkább egyre közelebb kerültem. Már tudják, hogy itt vagyok, még sem tesznek semmit. Nem is baj…

Meg akartam fordulni, hogy tényleg elhagyjam ezt a helyet, mikor neki ütköztem valami szőrős fának, és csak feküdtem mozdulatlanul elterülve a földön. Várjunk csak… a fák mióta szőrösek?! Át néztem a jobb oldalamra, ahol azt a valamit feltételeztem, aminek neki ütköztem, és ekkor csapot meg az isteni illat, amit már egyszer éreztem valamikor. Egy koromfekete farkas feküdt kiterülve mellettem. Gyönyörű volt és a vére illatának alig tudtam ellen állni. Tegnap reggel vadásztam utoljára, nem kéne szomjasnak lennem… De ez az illat…

Halkan feltápászkodtam és a sarkamra ültem, hogy jobban megfigyeljem ezt a példányt. Farkas vért még sosem kóstoltam, mivel anyáék megtiltották Jacobék miatt. De most elvileg minden falka tag nálunk van, és nagyapáékat gyászolják. Nekem is ezt kéne tennem, de én már nem tartozok a családhoz. Azt teszek, amit akarok, és ha én most farkas vért kívánok, akkor azt is fogok inni! Megnyaltam a számat és készültem rávetni magam az állatra, mikor magához tért és a szemembe nézet.


Elvesztem! A szemei… felismertem! Ez a fiú… tudom ki ő! Az óta a nap óta minden nap szerepel az álmaimban. Hiába meséltem erről bárkinek is úgy tettek, mintha nem tudnák, kiről beszélnék. Tudtam, hogy létezik!

- Én… annyira sajnálom… - könnyek kezdtek potyogni a szememből. – Nem tudtam, hogy te is… saj-sajnálom! – El akartam futni, de egy kéz megakadályozott. Visszaváltozott és valami furcsa bizsergést éreztem az egésztestembe mikor ismét a szemébe néztem. A világ forogni kezdett körülöttem, a hangok elhaltak csak Ő létezet nekem. Hirtelen minden fájdalmamat elfelejtettem és ez a boldogság arra késztetett, hogy még többet, többet… sose legyen vége a pillanatnak.

- Lara… - a nevemet hallva megállt egy pillanatra a szívem, hogy aztán még hevesebben verjen, ha ez lehetséges.

Nicolas szemszöge

Itt áll előttem, tényleg ő az! Még is volt értelme várni a csodára… Legmerészebb álmaimba se gondoltam volna, hogy létezik valahol ilyen gyönyörű teremtés a földön. Mikor először láttam akkor is magával ragadott és nem akartam levenni róla a szemem de, hogy itt áll előttem… minden álmom valóra vált.

De tudom, nem támadhatom le azzal, hogy – hé figyi régen anyád szeretője voltam, ráadásul el is raboltam, de mikor visszakerült apádhoz akkor én elmenekültem és miután ti megszületettek a testvéreddel én elmentem hozzátok és akkor bevésődtem beléd. Van kedved velem élni öröké és hozzám jönni? – Ez kicsit abszurd lenne, de még is megtettem.

Végig simítottam az arcán, miközben ezüst két íriszeiben elmerülve az a kislány jelent meg előttem, aki most már érett nő szinte. Közelebb hajoltam hozzá és a számat gyengéden hozzá érintettem az ajkához. Vigyázva minden érintésemre, mintha kárt tudnék benne tenni.

Nem húzódott el, inkább a karjait a nyakam köré fonta és visszacsókolt. Nem siettünk sehova, lassú tempóba merültünk el az élvezetek oly nagy tavában.

- Örülök, hogy nem csak egy álom vagy – mondta kicsit elpirulva, még jobban bele bújva az ölelésemben. Órák vagy talán már napok óta vagyunk itt, de még most is csak álomszerűnek tűnik ez az egész.
- Szeretlek! – Megcsókoltam, ebbe a csókba most minden benne volt. Minden elmulasztott pillanat, perc, óra, nap, hetek, hónapok… évek.

Elmesélte mi történt az eddigi életébe, és mikor az utolsó részekhez ért elsírta magát.
- Csss, ne sírj!
- Megöltem a nagyapáékat… - a hangja elcsuklott és keserves zokogásba kezdett. Felfoghatatlanul sok érzés tört rám hírtelen.
- Css, nyugodj meg! Nem a te hibád volt… - próbáltam vigasztalni.
- Honnét veszed, hogy nem az én hibám volt? Minden az én hibám, én vagyok a család feketebáránya… – tolt el magától, majd felpattant és elfutott.



Alice szemszöge

- Mi jöhet még ezután? – tettem fel magamba a kérdést és kinéztem a sötét éjszakába. Üresnek és elveszetnek éreztem magam. Nem csak oda kint van sötét, a család is sötétségbe burkolózott. Amennyire tudtam összezsugorodva ültem a kannapén előre-hátra dülöngélve. A ház kihalt, mint egy kísértett ház. Annyi különbséggel, hogy valóban „kísértettek” lakják. A szoba tele van, és többszörös gyászba ül mindenki. Már senki sem sír, jobban mondva senki sem tud már sírni! Két család gyászolja azokat, akiket mindenki szeretett, Carlisle és Esme Cullent.

- Lara, Dan, Nessie… miért nem vagytok itt? – zokogtam könnyek nélkül.
- Haza jönnek! – mondta Edward elhalt hangon. Jasper átölelt, de érintése olyan volt, mintha egy szobor ölelt volna át.


Ha egy tragédia bekövetkezhet egy család életébe, akkor ez az. Elveszíteni a szülőket és velük együtt három gyerek is „eltűnt”.


A látásom elhomályosult és képek jelentek meg előttem; „Lara meg akar támadni egy farkast” Felsikítottam, amibe az egész ház belerezdült. Képek, a jövőről… „a farkasból ember lesz… Nicolas! Csók, ölelések, még több csók, Daniel, egy szőke hajú lány, vörös szemek! Renesmee hazajön! Terhesség… Jacob a földön fekszik mozdulatlanul…”

- Ne! – ziháltam, haraptam a levegőt és szabadulni akartam a lefogó karok elől. Edwardot kerestem a tekintettemmel, de már nem volt a szobában. A garázs felől hangos motorzúgás hallatszott, majd féknyikorgás és az autó egyre távolodott La Push felé.

Kilenc szempár figyelt kérdő tekintettel. Megakartam szólalni, de egy szó sem hagyta el a számat. Tudtam, hogy rajtam múlik Jacob élete, de lesokkoltam a képek miatt. Nagy levegőt vettem és gyorsan eldaráltam mi történt. Bella nem vette észre, hogy Edward felkelt mellőle, csak a mondatom végére tért magához. Egy szó nélkül felállt a fotelból, körül nézett majd oda sétált az ajtóhoz és ki akarta nyitni, de valaki megelőzte.


Mikor megláttam ki áll az ajtóban csak egy szót motyogtam:
Nem! Nem! Nem!



Kritikát kérek szépen! Jöhet jó, rossz.... mindegy! De most tényleg kérek szépen véleményeket!!! Nagyon megszenvedtem ezzel a résszel....

név változatás

A történet mostantól "A vér kötelez" címen fog menni... remélem senkinek sem lesz ez baj..