Word of blood - 3. fejezet

ÉÉÉsss itt a várva várt 3. fejezet!!! A fejezetet első sorban jalice-nek köszönöm/köszönjétek az első számú olvasómnak!!! :D Persze vagytok többen is nem ezért mondom de most tényleg nagyon sokat segítet!!! :) Na akkor jöjjön a várva várt rész!!


3. fejezet - Ellenzés

Nicolas

Hülye ötlet volt visszajönni. Mit is képzeltem, hogy talán majd tárt karokkal és mosollyal az arcán vár rám? Csak én lehetek ekkora idióta. Mikor az erdőbe megéreztem az illatát már sejtettem, hogy vérszívó lett. De mikor rámakart támadni és a szemei vörösek voltak biztos voltam a dolgomban. A másik meghökkentő dolog az volt mikor Jasper megmentett Alice elől. Miért tette? Hisz mindig is utált és a rablás óta, ha lehet még jobban.

Követtem őket a Cullen házig. Legalább addig is felidézhetem a régi időket mikor csak ketten voltunk Alice-szel… A bejárati ajtót nyitva hagyták, hogy behívjanak az oroszlán barlangjába. Nem akartam bemenni, mégis megtettem. Visszaváltoztam és emberi alakban sétáltam a fenevad otthona felé. Pár méterről megéreztem azt a finom késő tavaszi napkelte illatát, ami a téli alkonyat mámorával keveredett. Nem épp szokványos megközelítés, de ezekhez hasonlíthat valaminek vagy valakinek az illata.

Megszaporázva a lépteimet már a küszöbön álltam kitágult pupillákkal és a legcsodásabb lány, akit valaha láttam ott tartotta a kezében az univerzumom közepét. Ezüst kék szemei engem néztek és apró kezecskéjével felém nyújtózkodott.

Mindig minden olyan gyorsan történik és a jó dolgok a leghamarabb váltanak át rosszba. Annyit fogtam fel az egészből, hogy vad morgás jött minden honnan majd a következő pillanatban már egy kidőlt fatörzs mellett fekszek és mindenem sajog. Feltápászkodtam és megtörölve a vérző szám szélét, néztem egyenesen az előttem támadóállásban lévő egyre hangosabban morgó vérszopó tekintetébe. Nem változtam át, mert csak arra a kislányra tudtam gondolni, aki alig egy másodperc töredéke alatt teljesen felborította a fontossági sorrendemet.


Jasper

Egy korcs az én lányommal… Nem! Erről szó se lehet. Az én lányom nem lesz senkinek sem a bevésődése főleg nem Nicolasnak. Épp készültem újra támadni mikor Emmett vaskos szorítását éreztem a karomon.
- Hagyjatok! – ordítottam és elködösült tekintettel figyeltem a kutya minden egyes rezdülését.
- Ha most megölöd, mi marad nekünk? – kérdezte viccelődve fivérem, de hallottam a hangjába egy kis komolyságot is.
- Jasper ne csinálj ostobaságot! – szólt apám, és így jött mindenki sorjában.
Összeesküdtek ellenem, végül megenyhültem, de még valaki felől éreztem a gyilkos szándékot. Körült néztem és láttam, hogy Alice ott tartja kezeiben Lara-t. A lányomra koncentráltam, hogy megtudjam milyenek az érzései, de nem éreztem semmit.
- Fiam! – szólt Carlisle megszorítva a vállamat.


Alice

Tombolni akartam, de közbe féltettem Nicolast. Szeretem, de semmi áron nem adnám a lányomat a kezei közé. A házból figyeltem mi történik odakint. Nem akartam egyedül hagyni a gyerekeket és az anyai ösztöneim eluralkodtak rajtam. Jasper féltő szemekkel fordult felém, de főleg csak gyönyörű lányunkat kémlelte. Le akartam rakni a babámat a testvére mellé és kimenni, mikor Daniel megfogta húga kezecskéit és képek sokasága villant be előttem.

Képek a múltamból, kérdésekké alakítva, és mint ha jövőbeli eseményt is véltem felfedezni köztük, ami még nem alakult ki teljesen. Egyben boldog voltam és szomorú.

-„Edward küld be, kérlek Bellát!” – üzentem gondolatban Edwardnak.
Felém fordult majd egy bólintással jelezte, hogy értette és belesuttogott felesége fülébe.
- Mi a baj? – jött oda hozzánk Bella és megnézte a kicsiket, hogy minden rendben van velük.
- Nincs semmi gond, csak szeretnék kimenni. Vigyáznál rájuk addig? – mosolyogtam rá.
- Persze – óvatosan karjai közé vette Dant és ringatni kezdte.
- Lara nagyon vigyáz, kérlek! – félig pislogott, majd az ajtó felé terelt.
- Ne aggódj nem lesz semmi bajuk! Én is átmentem már ezen…

Nem figyeltem mit akart mondani még, csak azt tudtam, hogy meg kell akadályoznom az öldöklést.


Jasper

Még mindig a fának szorítva morogtam rá és arra vártam mikor téphetem darabokra. Egyetlen dolog miatt nem tettem még meg. Az pedig a családom fájdalma! Ismerem Carlisle-t, hogy nem bocsájtaná meg, ha megölnék még valakit, és Alice is ugyan így vélekedne rólam.
Gyengéd simítást éreztem a hátamon, hátra fordultam és gyönyörű Angyalom még vadítóan piros íriszei néztek az én feketéimbe. Ujjait végig futatta a karomon és mikor a korcs nyakán, lazán pihenő kezemhez tért lehámozta onnan és belepuszilt a tenyerembe. Ezzel a pár mozdulatával sikerült teljesen lenyugtatnia.

Félretolt az útból és odahajolt Nicolas nyakához. Megijedtem egy pillanatra, hogy bele fog harapni, de bizalmam felülkerekedett a félelmemen.

- Még is mit képzelsz? Tönkre teszed, az életem a bizalmam ellenére elrabolsz, megerőszakolsz, aztán félév után ide dugod a képedet és most a lányom kellene? Ha nem tudnám mi is történt veled a múltban, akkor már nem élnél. – Keménynek hallatszódtak a szavai, de rázkódott a sírástól és nyüszítés lett a vége. Magamhoz öleltem és képességemet használva nyugalmat sugároztam át neki.

- Alice te ezt nem értheted! – mondta lesújtva. – Azért jöttem vissza, hogy még egyszer bocsánatot kérjek… Nem tudtam, hogy gyereked van – hajtotta le a fejét.
- A bocsánatkérésed nem old meg semmit. Előbb kellett volna gondolkodnod. Mégis mit képzeltél? Hogy idejössz, és mi tárt karokkal fogadunk majd? Hogy átengedem neked a lányom, és egy nagy boldog családként fogunk együtt élni? - Éreztem, hogy Alice-t újra elönti a düh. Bár legszívesebben darabokra téptem volna azt a korcsot, mégis visszatartottam Alice-t.


Alice

Jasper visszatartott. Éreztem, hogy körülöttem mindenki ugrásra készen áll, hogy ha úgy adódna, megállíthassák azt, aki Nickre támad - akár Jasper lenne az, akár én.

Jazz magához szorított és próbált megnyugtatni - mind az erejével, mind a jelenlétével. És kezdett kitisztulni az elmém. Eszembe jutott, ki is az az ember, aki most előttem fekszik, akit majdnem megöltem. Eszembe jutott, hogy egykor a barátom volt. De vajon mi romlott el? Mi történhetett, ami ide vezetett?
Aztán nem volt több időm ezen gondolkozni. Újabb képek jelentek meg előttem. „Nick a bölcsökhöz sétál, majd az egyik előtt megáll és kiemeli Larat-t.”
Nem! Nem engedem!! Az anyai- és vámpír ösztönök újra felülkerekedtek bennem. Alig érzékeltem, ahogy Edward elmondja a többieknek, mit láttam. Jasper megragadott, és fölvitt az emeletre. Láttam rajta, hogy visszamenne, és maga végezne Nicholassal. Ehelyett azonban leült mellém, és megfogta a kezem. A többiek eközben arról győzködték Nicholast, hogy menjen el.

Újabb látomásom volt. „Nick csalódottan néz a ház felé majd farkassá változik és elmegy. „

Hirtelen megnyugodtam. És tudtam, hogy ez nem Jazz erejének köszönhető. Itt volt mellettem, és ez megnyugtatott. Ő is észrevehette rajtam a változást, mert gyengéden megfogta az arcom, és megcsókolt.
- Nem lesz semmi baj. – lehelte az ajkamra, majd ismét megcsókolt.
És nem érdekeltek a gondok. Élveztem, hogy itt van nekem az én vérszomjas szőke hercegem.


kritikát!! :D

Cím nélkül

hali... lécci nézétek meg a másik két blogomat is!!! és írjatok kritikát oda is.. köszi puszi

Egy kis ízelitő 2

Na ahoj kedves (mégmegmaradt) olvasóim. Jó hírrel jövők nektek :D Kaptok egy kis ízelitőt a 3. fejezetből! Na örültök? Remélem igen... És, hogy még jobban felcsigázalak titeket ezért megkapjátok Nicolas 1 részét a 3. fejezetből!! De lenne még valami!!! Akkor folytatom továbbra is majd a törit ha mindig kapok egykis kritikát és azért már jobban örülnék ha a bejegyzéásekhez írnátok mint a chatbe mert ott mégis elveszik:S Nade elég a szófosásból jöjjön a részetek..


Nicolas

Hülye ötlet volt visszajönni. Mit is képzeltem, hogy talán majd tárt karokkal és mosollyal az arcán vár rám? Csak én lehetek ekkora idióta. Mikor az erdőbe megéreztem az illatát már sejtettem, hogy vérszívó lett. De mikor rámakart támadni és a szemei vörösek voltak biztos voltam a dolgomban. A másik meghökkentő dolog az volt mikor Jasper megmentett Alice elől. Miért tette? Hisz mindig is utált és a rablás óta, ha lehet még jobban.

Követtem őket a Cullen házig. Legalább addig is felidézhetem a régi időket mikor csak ketten voltunk Alice-szel… A bejárati ajtót nyitva hagyták, hogy behívjanak az oroszlán barlangjába. Nem akartam bemenni, mégis megtettem. Visszaváltoztam és emberi alakban sétáltam a fenevad otthona felé. Pár méterről megéreztem azt a finom késő tavaszi napkelte illatát, ami a téli alkonyat mámorával keveredett. Nem épp szokványos megközelítés, de ezekhez hasonlíthat valaminek vagy valakinek az illata.

Megszaporázva a lépteimet már a küszöbön álltam kitágult pupillákkal és a legcsodásabb lány, akit valaha láttam ott tartotta a kezében az univerzumom közepét. Ezüst kék szemei engem néztek és apró kezecskéjével felém nyújtózkodott.
Mindig minden olyan gyorsan történik és a jó dolgok a leghamarabb váltanak át rosszba. Annyit fogtam fel az egészből, hogy vad morgás jött minden honnan majd a következő pillanatban már egy kidőlt fatörzs mellett fekszek és mindenem sajog. Feltápászkodtam és megtörölve a vérző szám szélét, néztem egyenesen az előttem támadóállásban lévő egyre hangosabban morgó vérszopó tekintetébe. Nem változtam át, mert csak arra a kislányra tudtam gondolni, aki alig egy másodperc töredéke alatt teljesen felborította a fontossági sorrendemet.


Na ennyi volt... és nem azt mondom, hogy már ezen a héten de talán max 2 héten belül megkapjátok az új fejit és még hozzá egy új törit a másik blogomon :D

Fontos!!!!!!!!

Bocsiii de NINCS rész.. és NEM is lesz!!! Jobban mondva elvan kezdve, van ihlet, lenne időm de kedvem az nincs. Tényleg bocsi de azon kívül, hogy a Twilight visszajutott arra a szintre ahol legelöszőr volt ezen kívül tényleg nem nagyon izgat hogy most mivan...az olvasással is elvagyok maradva és szerintem már nem is fogom utolérni sose.... De ha esetleg még akartok tőlem valamit olvasni akkor ITT megtehetitek majd...

Word of blood - 2. fejezet

Sziasztok! Ez még a hibákkal teli változat.. felrakom mert már régen kaptatok részt... de aki rendesen akarja olvasni annak minimum holnapig várnia kell! De azért itt van.. szóval..
Hajráá!


2. fejezet - Látogató

Edward

Amint Jasperék elhagyták a házat a kicsik sírni kezdtek. Bella és Esme boldogan fogták ölükbe és ringatták a két csöppséget. Ismét átjárt az apai öröm és türelmetlenül vártam, hogy Jake haza hozza a lányomat.

Renesmee egy hete ment La Push-ba óvintézkedés miatt. Persze amilyen okos egyből rájött, hogy újdonsült családtagok miatt van mindez. Három taggal bővültünk és ennek mindenki örül, még Rosalie is mivel kiélheti anyai ösztöneit.
- Edward segítenél? – jött mellém gyönyörű szerelmem Danielt ringatva a kezében.
- Persze, miben segítsek?
- Nem nekem, ha nem Rose-nak – a baba mocorogni kezdett a karjaiban ezért eltolta a pajzsát. – „Egy kis meglepetés Alice-nek! Mennék én is, de rabul ejtett ez a kis hódító” - bökött fejével Danre. Szélesen rá mosolyogtam majd egy gyenge csók után megkerestem húgomat.

Jasper szobájában meg is találtam és hangosan felnevettem, amikor megláttam Em-et amint egy kisággyal szerencsétlenkedik.
- Ne nevess! – kórholt le és morcosan fordult felém. – Inkább segíts. Komolyan, ha még egy gyerek jön, a házhoz én elköltözök. – Rosalie a kezében tartott könyvel tarkón ütötte majd visszatért az olvasáshoz.

Délutánra végeztünk mindennel és már egyáltalán nem emlékeztetett a régi helyre amikor Jasper egyedül töltötte itt mindennapjait. Mivel mi is megtartottuk Bellával a szobámat ezért úgy döntöttünk, hogy Alice-ék is megérdemelnek, egy külön kis zugot ahol kettesben lehetnek. Ezért a legfelső emeleten a lányok egyik gardrób szobáját kiürítve berendeztünk egy hálószobát. A régit meg gyerek szobává alakítottuk ahol nem csak a két új csöppség de Nessie is aludhat majd. *

A tudat, hogy mindenki boldog a családban örömmel töltött el. Meghallva Renesmee kacagását fent hagyva Emmettéket már indultam is lefele.
- Apu, apu! – szaladt felém kislányom mikor az utolsó lépcsőfokról is leléptem.
- Szia – felkaptam és megpördülve vele megöleltem. – Jól érezted magad La Push-ba?
- Iiiigeen! – adta tudtunkra hangosan. A kicsik egyből felébredtek, és bár nem sírtak, de kíváncsi szemekkel vizsgálták szerelmemet és anyámat.
- Oh… - mászott le az ölemből Nessie, hogy megnézze az unokatesóit.

Renesmee (szemszöge kicsit másként)
Jake-kel nagyon jól éreztem magam az egy hét alatt, de már hiányoztak anyáék és a többiek. Mindig örültem, ha farkason ülve „repültem” át az erdőt. Ez most sem volt máshogy.

Negyedóra alatt már otthon is voltam és leugorva farkasom hátáról szaladtam be a házba. Anya, nagymama és nagypapa az ajtóba várt és örültek, hogy itthon vagyok. Én is örültem neki, hogy újra láthatom őket, de még is, amikor apa lejött a lépcsőn voltam a legboldogabb. Annak ellenére, hogy Jacobbal szigorú és nehezen egyezik bele, hogy elmenjek vele valahova ő még is csak az én apukám.

A nyakába ugrottam mire ő körbeforgott velünk. Hangosan nevettem és válaszoltam minden kérdésére, amit csak feltett, míg végül észre nem vettem a finom édes ismeretlen illatokat. Lemásztam az öleléséből és anyáékhoz sietve megnéztem kiktől származnak.

A kannapéval szembe két bölcső volt, az egyikben egy párszál fekete hajú, ezüstösen kékszemű kislány a másikban meg egy zöld szemű, szőke fürtős fiú nézett vissza rám. Megérintettem nagymama arcát, hogy így kérdezzem meg azt, amit tudni szeretnék.
- Igen, ők az unokatestvéreid kicsim. Alice és Jasper babái – szeretett teljes mosollyal válaszolt. Ezer meg ezer kérdésem lett volna mikor Jasperén kívül egy különösen finom andalító illatot hozott magával a szél az erdő felől. És még volt egy másik is, ami kicsit hasonlított az én farkasoméhoz. Apáék is megérezhették, mert egyből megmerevedtek majd a babákat felkapva mindenki feszülten figyelte az ajtót.
- Kicsim gyere ide! – szólt Rose néni – aki közben előkerült és az egyik fotelból nézte a jelenetet-, megütögetve a térdeit. Több sem kellett és már az ölében is ültem és vártam, hogy az illatok gazdája belépjen az ajtón.

Jasper

A vadászat könnyen ment egy nem is annyira kicsi hibát kivéve. A háztól már messze jártunk, a turista ösvényeket is elkerültük mikor egyszer csak Alice megállt és beleszagolt a levegőbe. Majd elindult a zsákmány iránya felé. Nem is lett volna baj csak éppenséggel egy farkas volt a célpontja. Egyből utána eredtem, egy réten voltak. A farkast egyből felismertem az illatáról. Nicolas. De úgy látszik kedvesemnek nem tűnt fel, hogy akit épp első vacsorájának nézet ki az nem más, mint minden bajok okozója. Szívesen hagytam volna megpusztulni a korcsot, de tudom, hogy ha ezt Alice megtudja, akkor nem csak magát, de engem is hibáztatni fog.

Gyorsan mögé kerültem és lefogtam mire vadmorgás volt a válasza. Képességemet használva egy nagy adag nyugalmat küldtem feléjük. Mikor ismét felnézet a farkasra a szemei kikerekedtek és megkövülten állt kezeim között.
- Mit keresel itt?– na, erre nem számítottam. A hangja nem éppen kedvességtől sugárzott. Az állatnak csak egy fájdalmas nyüszítés volt a válasza majd berohant a fák közé.

- Ez, hogy lehetséges? – fordult egyből hozzám.
- Nem tudom, de ne is törődjünk vele. Inkább gyorsan végezzünk ezzel és menjünk vissza babáinkhoz – csókoltam bele a nyakába.
Szerencsére a vadászat többi része bajmentesen zajlott és Alice még evés közbe is gyönyörű. Miután mindketten eleget ittunk versenyt futottunk hazáig. A hó ismét elkezdet esni és ennek ellenére is a nap nyugovóra térve, ugyan de megvilágította tökéletes alakját és a néma erdő édes kacajától lett hangos. Mennyekben éreztem magam, annak ellenére, hogy én oda sose tehetem be a lábam. De minek is a fenti béke és nyugalom, amikor itt a földön mindenem meg van, sőt még annál is több. Elkalandoztam, mert arra figyeltem fel, hogy egyre jobban távolodik tőlem. Neki iramodva utána futottam.

Beérve a karomba kaptam és nyakamba kapaszkodva bújt hozzám. Lassítottam a tempón folyamatosan megállva még olyan lassú nem lettem, mint egy ember. Így sétáltunk hazáig. Élvezve a hóesést, és azt, hogy együtt lehetünk. Ismét megéreztem a korcs szagát és gyorsan szóltam Edwardnak gondolatban, hogy a kicsiket vigyék biztonságos helyre, mert lehet, hogy lesz egy hívatlan látogatónk. Szerelmem a mellkasomhoz bújva hunyta le szemeit és annyit éreztem, hogy érzések sokasága söpör át rajta. Pár métere voltunk a háztól. Leraktam a földre, hogy kézen fogva tudjunk bemenni az ajtón.

Odabent a többiek mind örültek Alicenek de még ha az arcuk hazudott is az érzéseiket előlem nem tudták eltitkolni. Mind éreztük, hogy baj leselkedik ránk, vagy éppen valamelyik kicsire. Az illatát egyre intenzívebben lehetet érezni a levegőben, ami a direkt nyitva hagyott bejárati ajtón szállingózót befelé.

Angyalom úgy tett mintha nem érezné, hogy itt van a közelbe és odament a lányokhoz, akik a kicsik bölcsője mellett álltak készen, ha esetleg valami történne.
- Szabad? –kérdezte és közbe nem vette le a szemeit a két csöppségről.
- Persze – mosolygott rá Esme.
Átöleltem a derekát és úgy néztem, ahogy óvatosan a karjai közé zárja a kicsi Larat.
A korcs illatát egyre jobban lehetett érezni a levegőben és meg is érkezet. Ott állt az ajtóba, egy farmerbe és onnan nézte a lassan felé forduló kedvesemet. Ekkor bekövetkezett a baj. Alice-nek látomása lett és reszketni kezdet, hála a jó reflexeimnek még időbe elkaptam a babát mielőtt kicsúszott volna a kezéből. Miközben valaki kivette a kezemből a lányomat, nyugtatni próbáltam Alice-t de nem használt. Edward is közelebb jött és visszafogva megszorította a vállát.
Minden olyan gyorsan történt.

- Megöllek te korcs! Ha csak rámersz nézni a lányomra, meghalsz! – üvöltötte és kiszabadulva az ölelésembe elindult Nicolas felé. Edward gyorsan eldarálta mit látott szerelmem és mikor egy bizonyos szóhoz ért megelőztem Alicet és a farkasnak teljes erőmből behúztam egyet.


Kritikát ha kaphatnék.. annak nagyon örülnék!! Puszi :)